Sípszó előtt: Ferencváros – Mezőkövesd Zsóry

sipszo-elottA válogatott “szünet” után vasárnap Mezőkövesden lépünk pályára a bajnokság 26. fordulójában.

Mivel a Mezőkövesd csupán 8 éve szerepel folyamatosan az első osztályban, így a negyedszáz bajnoki mérkőzésszám inkább egy rövid felsorolás (az is a közelmúltunkból), és nem egy nosztalgikus emlékezés. Végig nézve bajnoki ellenfeleink mérkőzés listáját, a mostani bajnoki szezonban a Kisvárdával és a Mezőkövesddel játszottuk a legkevesebb mérkőzést, mely valószínűleg egy ideig nem is fog növekedni, hiszen a két csapat jelenleg kieső helyen tanyázik.

Az eddig 25 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 15 győzelem, 6 döntetlen és 4 vereség, 43 lőtt és 21 kapott gól.

W_ftc-mzsoryMezőkövesden az 1900-as években több sportegyesület is működött, a Mezőkövesdi Munkás Sportegyesület 1975. január 31-én alakult meg labdarúgó, sakk, ökölvívó, kézilabda, atlétika, illetve röplabda szakosztállyal. 1990ˆ’ben az MMSE neve Mezőkövesdi Sport Egyesületre (MSE) változott, majd 2012-ben Mezőkövesd Zsóry SE nevet vette föl. Az egyesület saját gazdasági társaságot is alapított, amely a profi felnőtt csapatot, illetve több utánpótlás csapatot működtet. A sárga-kékben szereplő vendégek 1996-ban jutottak fel az NB3-ba, majd 2007-ben az NB2-be (az első évben ki is estek, de után egyből visszajutottak). Megnyerve a 2012/13-s bajnokságot jutottak fel az első osztályban, ahol egy szezont töltöttek (15. helyen végeztek), majd a 2015/16-s bajnokságban elért 2. helyüknek köszönhetően jutottak vissza a legmagasabb osztályba.

A vendégek első NB1-s szezonjának első mérkőzésén 2013. november 26-án, a Puskás-stadionban 1-1-et játszott a két csapat, majd 2014. május 3-án győzelemmel ünnepeltük a Ferencváros 115. születésnapját. Busainak a 29. percben fejesével nyertünk 1-0-ra, egy két kiállítást is hozó kemény mérkőzésen. Ezen a találkozón már Thomas Doll ült a Fradi kispadján.

A következő bajnokira 2016. augusztus 21-én került sor, első alkalommal a Groupama Arénában. A 2-2-re végződő találkozón elképesztően sok helyzetet puskázott el Thomas Doll együttese – meglett az eredmény, mert bár vezetést szerzett, utána rengeteg helyzetet elpuskázott, í­gy a végén még az egy pontért is küzdenie kellett.

A negyedik bajnoki mérkőzés hozta meg a Mezőkövesd első győzelmét a Ferencváros ellen, 2016. december 3-án. Hiába küszködött a Ferencváros és támadott többet, a mezőkövesdi védelem remekül állt a lábán, és mivel két gólt is összehoztak a hazaiak, megszerezték a győzelmet az NB I 18. fordulójában. A Mezőkövesd ezzel folytatta remek sorozatát, szervezett védekezésével megoldhatatlan feladat elé állí­totta a zöld-fehéreket.

Az 5. bajnokira 2017. április 29-én került sor a Groupama Arénában, ahol 10 perc alatt eldőlt a három pont sorsa. Böde vezetésével nyert a Ferencváros, Dani duplázott, valamint gólpasszt jegyzett.  3-0 után a Kövesd erejéből csak szépí­tésre futotta.  2017.07.30-án, a 6. bajnoki mérkőzésre az Üllői úton került sor, ahol Fradi-K.O.-t ünnepelt a közönség, Moutari és Varga Roland duplázott, Böde is betalált, a zöld-fehérek gyakorlatilag fél óra játék után eldöntötték a három pont sorsát a Mezőkövesd ellen. A 7. bajnokin is Fradi győzelem született. 2017.10.28-án, Mezőkövesden a Böde Dani góljával gyűjtöttük be a három bajnoki pontot. Az akkori győzelem azt is jelentette, hogy az Újpesten botló Videotontól átvettük a vezetést, a 2017/18-s bajnoki idényben először.

2018.04.07-én a Groupama Arénában, Böde, Varga és Georgijevics hármat vágott az FTC a Kövesdnek, így a szezonbeli harmadik bajnokiján sem kapott gólt a Mezőkövesdtől. A magabiztos győzelem ellenére komótosan, körülményesen futballoztak a zöld-fehérek, a vendégek az első fél órában három-négy gyors ellentámadást vezettek, és ha ezek közül akár csak egyet is pontosabban fejeznek be, vezethettek volna a Groupama Arénában…Ehelyett ferencvárosi kiütés lett a vége.

2018.08.25-én Mezőkövesden, Szerhij Rebrov első mérkőzésén sokáig úgy tűnt, hogy a Mezőkövesd Zsóry pontot szerez a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 6. fordulójában. Mezőnyben egyenrangú ellenfélnek is mutatkoztak Kuttor Attila tanítványai, de amikor már senki sem számított rá, jött Böde, és góljával győzelemhez juttatta a Ferencvárost.

2018.12.08-án  a Groupama Arénában az év utolsó bajnoki találkozóján Lanzafame duplázott, vezetettünk már 2-0-ra és 3-1-re is, a vége mégis izgalmasra sikeredett.

2019.04.13-án, “Bőle jött, lőtt és győzelemre vezette a Fradit Mezőkövesden. A szünetben Drazsics villanásával még a házigazda vezetett, de sorozatban hetedszer is nyertek a fővárosiak.”

2019.09.02-án a Groupama Arénában, az 1-1-re végződő találkozót, az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov nagyon nehéznek nevezte: „Az első félidőben jobban kihasználhattuk volna a helyzeteinket, de nagyon jó ellenféllel játszottunk, megérdemelten vannak ott az első háromban. Az első játékrészben jók voltunk a középpályán is, de önök nem látták, hogyan nézett ki a csapat a szünetben az öltözőben. Nagyon fáradtak voltak a játékosok. Én nagyon szeretem az intenzív játékot, de ennyi meccs mellett nem lehet ilyen intenzitást elvárni a játékosoktól.”

A két csapat párharca 2020.02.22-én érte el a “csúcspontját”. A Mezőkövesd az első félidői remek futballjával és az azt követő jó védekezésével 3–0-ra megverte odahaza az éllovas és címvédő Ferencvárost a labdarúgó NB I 22. fordulójának rangadóján. A 2019/20-s bajnoki szezon harmadik mérkőzése, a bajnokság utolsó fordulójában került sor, 2020.06.27-én a Groupama Arénában. A Fradi már bajnokként lépett pályára és Tokmac góljával 1-0-ra nyert.

A 2020/21-s bajnoki szezon első találkozójára 2020.11.08-án került sor a Groupama Arénában. Az első félidőben a Ferencváros, a másodikban Szappanos parádézott. Nagyon nem ment az első félidőben a Mezőkövesdnek, kétség nem fért a bajnok és éllovas újabb sikeréhez. A góljainkat Tokmac, Boli és Uzuni szerezte. A vendégek legjobbja, Szappanos a második félidőben bravúros védéseivel mentette meg a vendégeket a kiütéses vereségtől.

A bajnokság második “körében”, 2021.02.14-én Mezőkövesden a Fradi már két góllal is vezetett, mégis döntetlen lett a vége. A szezon harmadik összecsapására újfent az Üllői úti került sor 2021.05.01-én (9. alkalommal), ahol éremátadásra és tűzijátékra készültek a zöld-fehérek, de az MLSZ végül úgy döntött, hogy nem hazai pályán, hanem idegenben adja át a 32. bajnoki címét nyeri Ferencváros játékosainak az aranyérmet. A Mezőkövesd mindenesetre megadta a tiszteletet az aranyérmeseknek: a fradisták a rivális játékosainak sorfala között vonultak ki a pályára. Tokmac duplája mellett Besirovic szerzett még gólt, így alakult ki a 2-1-s hazai siker.

A 2021/22-s bajnoki szezon első mérkőzésére 2021.08.14-én került sor a Groupama Arénában. Bár a Mezőkövesd korán vezetést szerzett az Üllői úton, a végén mégsem örülhetett a labdarúgó NB I 3. fordulójában, mert 4–1-es vereséget szenvedett. A második körben nem úszták meg három gólos különbség nélkül a kövesdiek. 2021.11.28-án hazai pályán kaptak ki simán 3-0-ra, a Fradi R.Mmaee, Tokmac és Boli góljaival nyert magabiztosan a vizes, csúszós pályán. A bajnoki szezon utolsó mérkőzésén, 2022.03.18-án a vendégek “megúszták” a nagyobb verést, a Fradi Tokmac korai góljával tartotta otthon a három bajnoki pontot.

A jelenleg futó bajnoki idény első mérkőzésén 2022.10.16-án meglepetésre az akkori tabella utolsó helyén álló Mezőkövesd legyőzte a Ferencvárost! A vezetést a mérkőzés 2. percében Marquinhos góljával a Fradi szerezte meg, de a hazaiak fordítani tudtak. 2023.03.03-án a Groupama Arénában sem sikerült győztesen elhagyni a pályán Csercseszov mester csapatának. A mérkőzés elején úgy tűnt, a Ferencváros magabiztosan, erőtől duzzadva tartja otthon a három pontot, Adama Traoré révén már a 11. percben megszerezte a vezetést. Néhány percre rá a VAR “elvette” a Fradi második gólját, Drazics meg büntetett a 24. percben. A második 45 percben is voltak lehetőségei a vendégeknek, de a Fradinak sokkal több, de egyik csapat sem tudta ezeket gólra váltani, így maradt az 1-1. 2023.05.28-án folytatódott Csercseszov rossz sorozata, a bajnoki szezon utolsó mérkőzésén a Mezőkövesd meglepetésre 1-0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost.

A 2023/24-s bajnoki szezon első összecsapására 2023.12.03-án került sor a Groupama Arénában. A gól nélküli mérkőzésen sorozatban negyedik bajnokiján nem nyert a Fradi. 3 napra rá, 2023.12.06-án, szerdán újra találkozik a két csapat, most Mezőkövesden pótolták be a Fradi Európai kupasorozata miatt elmaradt mérkőzést. Hazai pályán már nem sikerült megismételni a bravúrt, a Fradi magabiztosan gyűjtötte be a 3 bajnoki pontot.

Az eddig 25 NB1-s mérkőzés mellett még 2 alkalommal találkoztunk a Mezőkövesddel az NB2-ben (2 győzelem, 6-0 gólkülönbség) és 2 alkalommal a magyar kupa (1994-ben) keretében léptünk tovább 2 biztos győzelemmel (5-1, 10-0). Ha minden tétmérkőzést összevetünk, akkor még kedvezőbb az összkép: 29 mérkőzésből 19 Fradi győzelem, 6 döntetlen és 4 Mezőkövesdi siker, 64-22 gólkülönbség a zöld-fehérek javára. Bajnoki mérkőzésen az Üllői úton eddig 13 alkalommal mérkőztünk meg a kövesdiek ellen, ebből 9 győzelem és 4 döntetlen a mérleg. Mezőkövesden már árnyaltabb a kép, eddig 11 alkalommal vendégeskedtünk: 6 győzelem, 1 döntetlen és 4 hazai győzelem a mérleg. Egy mérkőzést a Puskás stadionban vívtunk (1-1). A téli felkészülési időszakban (2022.12.21) egy edzőmérkőzésre is sort került Mezőkövesden (0-0), mely természetesen nem szerepel az összeállításban, mivel nem számít díj(tét)mérkőzésnek.

A 25 eddigi közös bajnoki mérkőzésünkből a legtöbbször Szerhij Rebrov ült a Fradi kispadján, aki éppen Mezőkövesden (2018.08.25), győztes meccsen mutatkozott be. Az ukrán mester mérleg: 9 mérkőzésen 6 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség. A 2021/22-s bajnoki őszi szezonjában Peter Stöger ült a Fradi kispadján, aki mindkét mérkőzését megnyerte a Mezőkövesd ellen. Csercseszov 4 alkalommal vezényelte a zöld-fehéreket, 1 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség a mérlege. Sztankovics mester eddig két alkalommal ült a kispadon: 1 győzelem és 1 döntetlen.

Az eddigi 41 bajnoki gólunkból legtöbbször Böde (6) és Tokmac (6) talált a kövesdiek kapujába (már egyikük sem tagja a Fradinak). A legtöbbször pályára lépő játékosunk Dibusz Dénes, aki 21 alkalommal őrizte a kapunkat.

A két csapat mérkőzéseiről részletesen a “Ferencváros Mezőkövesd elleni mérkőzésen” bejegyzésünkön keresztül olvashattok.

Jó böngészést, Tempó Fradi!

5 hozzászólás a(z) Sípszó előtt: Ferencváros – Mezőkövesd Zsóry bejegyzéshez

  • A tucat-NB1 nagyjából féltucatnyi csapatának és településének egyike, ahová egy normális világban úgy július elején hí­rverő meccsre kéne utaznunk, majd 8-10 gól után közös bográcsgulyásozással búcsúztatni a falunapot.

  • A Mezôkövesdel lesz a Magyar Labdarùgí s fejlôdésének fellegví ra ?

    Valohogy ilyesmit olvastam egy évvel ezelôtt.

    Még meg arra éreztem az egyik hozzí szòlí somban ihletve, hogy viccelôdjek ezen.

    Jelenleg azonban nem sereghajtòk, hanem a sereg hajtja ôket. Ez minden esetre arra mutat.

    50 év mùlva többet tudunk majd, hogy be ví ltak-e a remények, vagy sem.

    • Dehogy lesz. Gyökértelen, kispályás aprótelepülések akarnokai, a magukat ökörré felfújó népmesebeli békák játszótere lett a magyar futball, akik ahelyett hogy a nagyok keze alá dolgoznának a helyi tehetségek felkutatásával, most maguknak nyúlják le az irracionális nagyságrendű pénzeket, mindenféle eredmény nélkül. És hozzáteszem, mindenféle érdeklődés nélkül, mert hát egy tizen-ezres város futballja a csúcsminőséggel is jó, ha két-háromezer ember figyelmét felkelti. így meg…

  • Eddig alakul, mint púpos a prés alatt … végre Bödinho is talált egy góllövő cipőt … essenek már ki ezek a senkinek sem kellő matyók! Semmi bajom velük, de évtizedeken át jól elvoltak az NB III-ban is, az való nekik. Ha ész is lenne a sportirányí­tásban, nem csak “érzelem” (ANYAGI érzelem), akkor a matyókövesd maradna annak, ami volt évtizedeken át … legyen egy jó nevelőegyesülete a DVTK-nak … nyilván a DVTK sem a szí­vem csücske, de azért mennyire más egy Fradi -- Diósgyőrre készülni, mint egy Fradi -- Zsóry Fürdőre … vicc … nincs elég baja a magyar futballnak? Majd még jön Kisvárda is, Debrecenben játszva a meccseit … ha a Lokira 2000 ember megy ki, a tirpákokra mennyi fog??? SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT, hogy egy ILYEN klub az NB I-ben virí­that … ez ugyanaz a politikai akarat, mint az ’50-es években a Sztálin Vasmű, a Komló, a Dorog, a Bőripari DSE (ha valaki még emlékszik erre a klubra), a Bp. Előre, a Vasas Izzó … hányinger … a kutyát sem érdekli, hogy ezek a klubok a kutyát sem érdeklik??? És, ha ez a Tállai is megy a levesbe (a politikában semmi sem örök!!!), akkor a matyók mennek vissza libalegelni a faluvégre???

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ