Sós Károly

sos-karoly-31925 és 1927 között a Ferencváros játékosa volt, de az első csapatban nem játszott. Játékos pályafutásának állomásai: Vasas, Nemzeti, Attila. Külföldön az FC Saint Malo, Olimpique Ales, FC Bern, Banska Bystrica csapataiban fordult meg.

1938-ban hazatért a Gammába, ahol pályafutása végén már játékosedzőként ténykedett.

Edzői pályafutásának következő állomásai: Haladás, Újpest, Haladás, SBTC, Dorogi Tárna.

Deák Ferenc távozása után, 1953-ban ült le a Bp. Kinizsi kispadjára. Négy szezonon át volt a nevétől és szí­neitől is megfosztott Ferencváros vezetőedzője.

1954-ben, majd egy évvel később is a bronzéremig vezette a csapatot. Mindkétszer a Bp. Honvéd – Vörös Lobogó kettős végzett a táblázat első illetve második helyén.

Az 1955/56. évi kupakií­rást az Ő vezetésével kezdte meg a csapat (1957-ben a délszláv túrán történt “Láng-affér” után lemondott), majd Csanádi Árpáddal folytatta 1957-ben. Az 1958-as, győztes kupadöntőben már Tátrai Sándor ült a kispadon.

Ferencvárosi pályafutása utáni állomások:  pályaedző a válogatottnál, majd a válogató bizottság (Baróti, Lakat, Sós) egyik tagja, Bp. Honvéd, NDK – szövetségi kapitány. A kelet-németeket bronzéremig vezette a tokiói olimpián.

1968-tól két éven a szövetségi kapitányi tisztet töltötte be idehaza. Nála lett válogatott két ferencvárosi klasszis: Szőke és Juhász is. Utolsó mérkőzése a csehszlovákok elleni emlékezetes találkozó volt Marseille-ben (Érdekesség, hogy hosszú évek után először nem szerepelt játékos a Ferencvárosból).

4 hozzászólás a(z) Sós Károly bejegyzéshez

  • Szinte magától értedődik, hogy Marseiile-ben nem szerepelt FRADISTA !
    A CSÁSZÁR ÉPPEN LÁBADOZOTT !

    • Ha Marseille-ben ott van 4-5 fradista (valami miatt NEM LEHETETT!!!), az a válogatott sosem lap ki! Hiányzott: Az akkori Európa 3 legjobb kapusának egyike, Géczi Pista (vajh miért??? Még a pártba is belépett, szegény!), Novák Dezső, Páncsics Miklós, Juhász Pista, Szűcs Lajos, A “CSÁSZÁR”, Rákosi Matyi …”CSAK” ennyi fradista hiányzott Marseille-ben … azt a Fradit ma VILÁGVÁLOGATOTTNAK hí­vnák …

      “VÉLETLENÜL” ’68 után 1 évvel nagy nehezen, a 3. meccsen sikerült végre kikapni a csehektől … akiknek többsége “szlovák” volt ….semmi politika nem volt benne … nem hát …

  • Sós Károlynak ragyogó taktikai érzéke volt. Nem akarom ismételni magam, de “Emlékezetes” sorozatomban többször felhí­vtam a figyelmet arra, hogy új taktikai megoldással -- az akkor “szabályszerű” WM (3-2-5) rendszer helyett nemegyszer 4-2-4 vagy 4-3-3 felállással -- aratott sikert akkoriban jobb játékerőt képviselő ellenfelekkel szemben.
    Sajnos, később valahogyan kihunyt belőle a kreativitás, nem tudta megismételni régi sikereit.

    • “Ragyogó” taktikai érzékét fényesen bizonyí­totta ’68-ban Moszkvában, ’69-ben Prágában és Marseille-ben. No comment. . A magyar futball egyik sí­rásója … a saját játekosait nem ismerte fel … az ellenfelekét meg pláne nem …
      Hogy lehetett ez az ember szöv. kap. az NDK-ban, ahol AKKOR MÉG (!) mindenki egyforma (szőke!) volt???

Hozzászólás a(z) Takács Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ