Szabó Ferenc: 65

Szabó Ferenc

Édesapja is űzte ezt a sportágat a helyi csapatban, í­gy kisfia előbb volt futballmeccsen, mint megtanult járni. Ezzel el is dőlt a sorsa.

Szülővárosában, Celldömölkön kezdett futballozni. Innen igazolta le az élvonalból kieső Palicskó Tibor edzette Haladás a már ekkor is rendkí­vül gőlerős csatárt. A szezon végén azonnal visszajutottak az élvonalba. Az ifjú Szabó Szombathelyen is szép számmal rugdosta a gólokat, harmadik lett a másodosztályú góllövőlistán. Ekkor igazolt a Fradiba, ahol ismerős csapattársai is akadtak, hiszen Kelemennel és Nyilasival együtt játszottak az ifi válogatottban.

Először 18 évesen a Bajnokok tornáján szerepelt a Ferencváros első csapatában a Videoton ellen. A nyári tornákon rendezett meccseken sorra betalált az ellenfelek kapujába, majd a Videoton ellen megszerezte első bajnoki találatait is a Fradiban. A Kupagyőztesek Európa Kupájában a Cardiff elleni párharc mindkét találkozóján gólt lőtt a walesieknek. A két KEK meccs közt betalált a Vasas kapujába is, majd a Rába ETO-nak rúgott 5! gólt a 6-1-re végződő mérkőzésen. 

“Szabó a mezőnynek kimagaslóan legjobb játékosa volt. Magáért beszél az a tény, hogy öt gólt szerzett a hatból. Minden megmozdulása veszélyes volt. Ketten sem tudták tartani.” – értékelte a Népsport, melytől teljesí­tményéért 10-es osztályzatot kapott.

A KEK döntőig jutó csapatban kilenc gólt szerzett az idényben. A bajnokságban viszont csak a harmadik helyre értek oda, í­gy a Közép-európai Kupában indulhatott a csapat.

Máté távozásával Kelemennel ví­vtak harcot a középcsatár posztjáért. 1975 nyarán ismét sorra rugdosta a gólokat a nemzetközi tornákon. A világhí­rű, Libertadores Kupa győztes Estudiantes ellen mesterhármast szerzett. A bajnokságban 29 meccsen lépett pályára és 15 alkalommal mattolta az ellenfelek kapusát. Az MTK-VM elleni magyar kupa döntőjét az Ő gólja döntötte el, valamint a Téli Kupában is diadalt aratott a csapat. Az Újpest elleni 4-1-re végződő mérkőzésen is mesterhármast szerzett. Ebben a szezonban lőtte ferencvárosi pályafutásának legszebb gólját is.  A Zbrjovka Brno elleni a KK mérkőzésen 40 méterről talált a kiinduló hálóőr fölött a kapuba. A 7-1-re végződött mérkőzésen újra mesterhármast szerzett.

Onhausz támadásban, mögötte Szabó

Pályafutását a továbbiakban sérülések gátolták. Combizom szakadás miatt fél évet kellett kihagynia. A bajnokságban is csak öt gólig jutott, ráadásul Szokolai személyében újabb vetélytársat kapott. Szabó a távozás mellett döntött. Korábbi edzője Palicskó Tibor miatt Győrbe igazolt, amely nem bizonyult jó döntésnek. Újra sérülések gátolták, többször kellett kés alá feküdnie és megérkezett a behí­vó is.

1980-ban távozni készült a Rába partjáról… Aztán Nyí­l és Ebi beajánlották Novák Dezsőnek a korábbi csapattársat, í­gy visszatért a IX. kerületbe, de már alig jutott játéklehetőséghez a szezont ezüstcipővel záró Nyilasi valamint Szokolai mögött. Amikor bekerült a csapatba, újra megsérült. Egy szezon után ismét távozott. Most már végérvényesen, 25 évesen.

Ismét volt edzője csapatához távozott, a Palicskó edzette Haladásba. 28 évesen egy volt ferencvárosi játékosnál, Rátkai Lászlónál búcsúzott el az élvonaltól.

A harmadosztályú Sabaria csapatába igazolt, majd visszatért szülővárosába, ahol még játszott, később különféle feladatokat látott el a csapat mellett. Egy időben a csapat edzője is volt.

Az utóbbi években nincs kapcsolata a labdarúgással.

(Kristóf Péter interjújának felhasználásával)

6 hozzászólás a(z) Szabó Ferenc: 65 bejegyzéshez

  • A legnagyobb király volt….. Sajnos az éjszakában is.. 😆 Isten éltessen ” kapta”

  • “Imádtam” a játékát. Ahogy a Győr elleni mesterötösénél egy alkalommal Nyí­l Torres-módra, a kapunak háttal, visszafejelte a labdát és FERI berúgta… Az Estudiantesnek nem mindenki rúg gólokat… SOKKAL JOBBAN KELLETT VOLNÁ RÁ VIGYÁZNI !
    ISTEN ÉLTESSEN FERI !

  • Albert óta nem volt ilyen tudású középcsatára a Fradinak.

  • Soha nem lett Belőle (sem) az, aki lehetett volna … 16 évesen (!) már NB I-es kerettag, 18 évesen (!) 5 (!!!) gólt vág egy bajnokin, 21 évesen meg kiégett, fáradt játékosként már nem kellett a Fradinak … egyszer még visszajött, a ’80-81-es bajnokcsapatba, de ott sem alkotott maradandót … sérülések, no, és a “sportszerű” életmód … De azért mindig megmarad emlékeimben! Boldog születésnapot, Szabó Feri!

  • üdvözlok minden fradi szurkolot . nagyon jo volna ezzekrö a kiöregedet igzi labdarugrol tudni valamit

  • Egyike a soha ki nem lejesedett í­géreteknek… De nagy kár volt érte… De hiányzott belőle a futball iránti igazi odaadás. S ezt sokan éreztük í­gy.

Hozzászólás a(z) tolner laszlo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ