Berán József

Berán József

Berán József

Berán illetve Barna néven már az 1900-as labdarúgó-mérkőzéseken is pályára lépett a kistétényiek (Rapos, Pokorny és Borbás is a csapattársak között volt, ill. ezidőtájt Pokornyval és Kovács Gézával a IX. kerületi polgári iskola növendékei voltak) és az FTC szí­neiben is.

A labdarúgó-szakosztály megalakulásánál “fölvételre jelentkezett”… Az FTC-be 1901. június 2-án “a tagok sorába fölvétetett.” – í­rja a Sport-Világ.

“Mikor a Ferenczvárosi Torna-Club alakulóban volt, már ő ott forgott az alakí­tók közt, mint a IX kerület felső kereskedelmi iskola 16 éves diákja és szinte nélkülözhetlen lett rögtön, mert különösen apróbb dolgokban ezermester volt: a trainingekhez szabadterületet keresni a város szélein, ma itt, holnap ott (mert akkor még pályánk nem volt), a „mozgó-pálya“ felszereléseit hamarosan előteremteni, a már agyonkinzott öreg labdába uj életet „pumpálni“ s több hasonló dologban fáradhatlan volt. És footballozott, trainirozott az öregekkel együtt folyton kedvvel és kitartással. A footballban valódi tehetség volt, mert nagy mértékben meg volt benne a hozzávaló erő, ügyesség és flegma.” – í­rja róla Horváth Ferenc a Sport-Világban megjelent nekrológban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Tűzoltó-utcai grundtól az Üllői-uti sporttelepig

sv-19011215-2— Hogyan született meg és hogyan nőtt naggyá a Ferencvárosi Torna Club. —
— Horváth Ferenc visszaemlékezése az FTC jubileumi közgyűlésén. —

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1905.IX.17. UTE – FTC 1:3

W_ute_ftc

A Népszigeten is elsőosztályu bajnoki mérkőzés volt. A Ferencvárosi Torna-Klub mérte össze erejét az Újpesti Torna Egyesület-tel, nagy közönség jelenlétében. A Ferencvárosiak tiz emberrel kezdték a játékot, de azért a tizenkilencedik percben már Korody révén gólhoz jutottak, a huszonhetedik percben egy korner-rúgás után Pákay megcsinálta a ferencvárosiak második gólját. Az újpestiek a harmincötödik percben Petz szép lövése által egy gólhoz jutottak. A félidő végén az újpesti kapuvédő kivédett egy tizenegyes büntető rúgást. A második félidő hetedik percében Pákay még egy gólt szerzett csapatának. Ezután a játék erőszakossá vált, és a bí­ró Takács-ot és Molnár-t kiállí­totta a játékból. Eredmény három gól egy ellen a Ferencvárosi Torna-Klub javára. A második csapatok mérkőzése egy góllal egy ellen eldöntetlenül végződött.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Berán József 1883-1905

ns-19050820Berán József császári és királyi önkéntes tizedes, a Ferencvárosi Torna-Klub választmányi tagja és első footballcsapatának kapitánya meghalt Budapesten huszonkét esztendős korában. Holnap, szerdán délután négy órakor temetik a XVI. számú helyőrségi kórházból.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A tavaszi bajnoki forduló

Véget ért az évad. Lezajlottak a küzdelmek gyepen és zöld asztalon egyaránt. Mi, a sportsajtó munkásai, élénk figyelemmel kisértük a sikerekben gazdag, attrakciókban eseményszerű félévet. Elmondottuk véleményünket minden alkalommal. Kritikáink lehettek tán szigorúak, kí­méletlenek, de — s ezt önérzettel hangoztatjuk — mindig igazságosak s a lehetőségig méltányosak. De mindent nem vethettünk papirra. A munka eredménye csak most — a befejezése után — fekszik előttünk tisztán, csak most csúcsosodik ki teljes valójában. Megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy ez az évad igaz haladást mutatott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A válogatottak ünneplése

(fotó: Török Péter gyűjteményéből)

(fotó: Török Péter gyűjteményéből)

A Magyar Labdarugók Szövetsége egy régebben hozott határozata értelmében, mindazon játékosokat, kik valamikor a M. L. Sz. repräsentativ csapatában szerepeltek „honorcap“-okkal tünteti ki. 49 játékost talált eddig méltónak arra, hogy a szí­neit külföldi csapatokkal szemben képviselje s ezeknek a tiszteletbeli sapkákkal való megjutalmazását felhasználja arra, hogy a játékosokat bankett keretében ünnepelje. A bankett sikerültnek éppenséggel nem volt mondható. A játékosok nagy része nem jelent meg, az egyesületek kiküldöttjei pedig oly csekély számban voltak képviselve, hogy az ünnepeltetés külső képe nagyon szegényes volt. A banketten uralkodott hangulat is nyomott volt s azt az elhangzott tósztok sem tudták emelni. Az első felköszöntőt Banovich Kajetán elnök mondotta. Éltette a válogatottakat s buzdí­totta a jövő embereit! Komoly, tartalmas beszéde után Németh Andor szöv. titkár olvasta föl a kitüntetett játékosok névsorát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Csapataink és egyleteink 1904-ben

Footballsportunk 1904-ben. (Visszapillantás.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Játékoskeret és szakmai stáb – 1905

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1904.VI.2. Magyarország – Ausztria 3:0

Győztünk!

Magyar-osztrák mérkőzés. 3:0
Magyar Labdarugók Szövetsége válogatott csapata 3:0 győz az Oesterreichische Football Union csapata ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ