Kincses Sándor

Kincses Sándor: 60

kincses-sandor

Hajdúsámsonban töltötte gyerekkorát, itt kezdett el focizni és került be a megyei válogatottba. Ekkor figyelt fel rá a DMVSC és igazolta le az ifjúsági csapatába. Már a Loki tartalékcsapatából került a Debreceni Universitashoz, katonaidejét a H. Papp J. SE csapatában töltötte le.

A leszerelés után a fővárosba igazolt és a Csepel játékosa lett. A piros-kékek szí­neiben debütált az NB I-ben 1983 augusztusában. Hamar alapembere lett csapatának, két bajnoki idény után igazolt az Üllői útra 1985 nyarán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros házi gólkirályai a Magyar Kupában

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1990.V.26. Ferencváros – Vasas 3-3

Ezen a mérkőzésen csak a Ferencvárosnak volt félnivalója, hiszen legalább döntetlent kellett elérnie a bronzérem kiharcolásához. Mivel a pécsiek nem tudtak kellő különbséggel győzni otthonukban, a zöld-fehérek a dobogó harmadik fokára léphettek és fokozta örömüket, hogy Dzurják József személyében közülük került ki a 88. NB I-es bajnokság gólkirálya. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, a Vasas az első, a Ferencváros pedig a második félidőben játszott veszélyesebben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1990.IV.7. Ferencváros – Siófok 4-0

Nem csak az eső verte a vendégeket

Az egyre bővülő adatbázisunkban válogatni egy muzeális lapszemle anyagát a legtöbb esetben könnyű feladat. A magyar labdarúgás élvonalában szereplő csapatok jelentős része már évtizedek óta próbálja megközelí­teni a Ferencváros dicsőséges múltját. Vannak olyanok akik a régmúltban még lépést tudtak tartani, de a jelenük már inkább a Fradiéhoz hasonlí­t, vagyis finoman fogalmazva a múltjukból élnek és próbálnak kilábalni a nehézségekből. Ezen túl minden évtizednek vannak „ügyeletes” sztárcsapatai, akik szereznek ugyan néhány bajnoki cí­met, de ahhoz, hogy megközelí­tsék az örök ranglistán a Ferencvárost, magyarosan mondva még elég sok ví­znek kell lefolynia a Dunán. Rajtuk kí­vül sokan vannak olyanok, akik bár elég régen alakultak, de NB I-es tagságuk nem tekint sok évre vissza. Ilyen a mai muzeális lapszemlénk „szereplője” a Siófok csapata is, akivel bár 1956-ban játszottunk egy magyar kupa-mérkőzést, de bajnoki találkozóra először 1985-ben került sor. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1989 – Pintér dupla a spanyolok ellen

Limperger Zsolt

Limperger Zsolt

1989. január ?., Izrael, MAGYARORSZÁG – PORTUGÁLIA 2-1 (?-?) (Nemzetközi Torna – Utánpótlás (18 évesek) válogatottak mérkőzése)
vezette: 
Góllövők: 
Magyarország: 
Csere: 
Szövetségi edző: Piski Elemér

(A magyar válogatott a harmadik helyen végzett) Egy kattintás ide a folytatáshoz....

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ