Major Ferenc

Major Ferenc: 65

Major Ferenc

Szülővárosában, a MOTIM TE szí­neiben kezdte pályafutását, innen került Dorogra, ahol az NB I-ben is bemutatkozott 1976 augusztusában a ZTE elleni mérkőzésen.

1977 nyarán igazolt a Fradiba a bányászvárosból. A védő a Bp. Honvéd ellen debütált tétmérkőzésen a csapatban, majd egy hónappal később első zöld-fehér gólját is megszerezte: a magyar kupában az alacsonyabb osztályú Szabadegyházi Kinizsi ellen talált a kapuba. A következő szezonban a KEK sorozatban is mattolta az ellenfél kapusát a svéd FF Kalmar elleni 2-0-s mérkőzésen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Játékoskeret és szakmai stáb – 1981/82

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Akiknek köszönhetjük a 23. bajnoki cí­met I.

A játékosok …

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1980.VIII.30. Rába ETO – Ferencváros 2-2

Nyilasi Póczik és Hannich között vezeti a labdát

Nyilasi Póczik és Hannich között vezeti a labdát

Tizennégyezren szurkoltak Győrött a Ferencváros vendégszereplésén. Kétgólos vezetést „engedett ki kezéből” a hazai csapat, de ebben nagy része volt Nyilasinak is, aki a mérkőzés hajrájában jól irányí­totta emberhátrányba került csapatát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ