Nagy II. András

Nagy András

andré-nagy_nagy-ii-andras

Andrej Prean Nagy néven látta meg a napvilágot Erdélyben.

A MÁVAG-tól 16 évesen került az FTC kölyökcsapatához, az amatőrök közt 1938 tavaszán mutatkozott be.  1939 őszén öltötte magára először a profi Ferencváros mezét, 1941 szeptemberétől kapott profi szerződést.

Öt éven át szerepelt a Ferencváros első csapatában, ahol két bajnok-, és három kupagyőztes csapatban is pályára lépett.

Az  apró termetű balfedezetet kitűnő labdakezelés, taktikai érettség, bátorság, nagy munkabí­rás és ruganyosság jellemezte. Korszerű felfogásban játszott, a védekezésben és támadásban is kifogástalanul helytállt. Játéktudása méltóvá tette arra, hogy 1943-ban háromszor is bekerüljön a nemzeti tizenegybe.

1944 novemberében játszotta utolsó mérkőzését zöld-fehérben és még ugyanebben az évben megkapta katonai behí­vóját is.

1945 januárjában elhagyta Magyarországot… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1943 – Rudas a válogatottban

Nagy II. András és Rudas Ferenc

1943. május 16., Genf, MAGYARORSZÁG-SVÁJC 3:1 (3:1)
vezette: Bauwens (német)
Góllövő: Bodola(2), Zsengellér
Magyarország: Tóth (Gamma) – Szűcs (Szolnok), Olajkár II. (WMFC), Szalay (WMFC) – Sárosi III. (Ferencváros), Perényi (NAC) – Kincses (Gamma), Marosvári (WMFC), Zsengellér (Újpest), Bodola (NAC), Tóth III. (NAC)
Szövetségi kapitány: Vághy Kálmán Egy kattintás ide a folytatáshoz....

EL: 10.03.18:45 FTC-Tottenhem TV:M4Sport
OLDALAK
10.06.18:00 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ