Tottenham

1955.V.15. Bp. Kinizsi – Tottenham 4:1

1955 májusa – Másfél évre voltunk a forradalom kitörésétől mely örökre megváltoztatta a nemzeti öntudatunkat. Már öt éve annak, hogy a Rákosi-diktatúra megpróbálta örökre eltörölni a Ferencvárost. Ezekről a gyászos évekről már írtunk néhányszor, így nem akarom ismételni önmagam, gondolom nincs olyan Fradi szurkoló aki nem tudja ezen gonosz időszak történetét. Még sem lehet úgy felidézni ezen évek mérkőzéseit, hogy legalább néhány mondattal ne emlékezzünk meg arról a sötét időszakról, amikor nem csak a nevünket, de zászlónkat, címerünket és színeinket is elvették. Voltunk egy rövidke ideig ÉDOSZ, majd 5 éven át Kinizsi. Ezen felül a lehetőséget is elvették attól, hogy eredményesek legyünk, több játékosunkat “irányították” át a Honvédhoz, a rendszer akkori kedvenc és kiemelt csapatához. Talán azt sem bánta volna Farkas Mihály (honvédelmi miniszter, a Honvéd támogatója), ha a volt Fradi “névtelenül” kiesik az első osztályból, de ez végül is nem történt meg, mert azokban az években is voltak kiváló labdarúgóink és edzőink, akik lelkük mélyén egyetlen pillanatra sem felejtették el, hogy milyen örökséget visznek tovább.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ