Tátrai Sándor

tatrai-sandor-2Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.

Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbí­zható, egyenletes teljesí­tményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak.

Harmincon felül már csak az öregfiúkban játszott, majd elérkezett az idő, amikor a Fradi edzőjeként segí­tette a klubot, először 1958 és 1961 között. Az ő edzősködése idején mutatkozott be az FTC első csapatában Albert Flórián.

1966-ban ismét Ő vezette a Ferencvárost bajnoki ezüstéremig. A következő idénytől a Haladás, majd 1969-től a Diósgyőr mestere lett. 1970 szeptemberében a vasgyáriak trénereként érte a halál egy edzőmérkőzésen.

Játékosként és edzőként közel 450 alkalommal szerepelt a Fradiban.

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

6 hozzászólás a(z) Tátrai Sándor bejegyzéshez

  • A Salgótarjáni Öblösüveggyár 1890-ben alakult meg, ahol az első sportszakosztály 1928-ban szerveződött, mint a Salgótarjáni Üveggyár Rt. alkalmazottainak Művelődési és Testedző Egyesülete, a SÜRT-AMTE. Ebből jött létre 1929-ben az Üveggyári Atlétikai Klub, amely 1930. április 8-án felvette a Salgótarjáni Palackgyári Atlétikai Club nevet. A SPAC olyan játékosegyéniséget adott a magyar futballnak, mint Tátrai (Thour) Sándor, aki későbbi pályafutása során az SBTC-ben, majd a Ferencvárosban is a legjobb játékosok közé tartozott, utóbb mesteredzőként is igen sikeresen dolgozott. Az egyesület 1945 tavaszán felvette a Salgótarjáni Üveggyár Munkás Sportegyesület, közismertebben, a SÜMSE nevet.

    *

    1935 VII 21. Amatőr bajnoki döntő

    Salgótarjáni BTC -- UTE (amatőr) 2:1 (2:0)
    Hatvan, 2200 néző

    SBTC: Géczy – Szabó, Vágó II – Takács III, Wahlkampf, Kecskés – Dupák, Thour, Zsengellér, Menich II, Bretter

    UTE: Gulyás I – Balázs, Sándor – Gyárfás, Gulyás II, Kolozsvári – Ungvári, Horváth II, Kállai, Róna II, Salamon
    G: Thour 2, ill. Ungvári

  • Emlékezzünk rá is tisztelettel, én csak gyerekkoromból emlékszem rá, mint edzőre, Uramisten, alig volt több, mint én most, amikor “öregemberként” meghalt… RIP, Tátrai Sándor!

Hozzászólás a(z) Tátrai Sándor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ