Vanicsek Zoltán: 47

5 hozzászólás a(z) Vanicsek Zoltán: 47 bejegyzéshez

  • Remek futballista és egy vidám, értelmes srác volt. Akkoriban a peremenberek keveset kerestek, Zoli dolgozott a foci mellett. S ne felejtsük el, hogy Döme is akkor jött hozzánk, amikor Zoli beépülhetett volna a csapatba. Akármivel is foglalkozik manapság, sok sikert, jó egészséget kí­vánok neki !

  • Tehetséges, í­géretes játékos volt, talán, ha több lehetőséget kapott volna még több gólörömére emlékezhetnénk.

    Bár szerintem semmi helye itt a politikának, de ha már szóba került a kupadöntő, akkor meg kell emlí­teni, hogy az még az MDF kormány alatt volt, 2004. májusban…. kunczeista cserélendő kónyaistára…

    • igaz, igaz, ’94. jún. 15-én volt a kispesti balhé, az új kormány pedig kereken egy hónap múlva lépett hivatalába.
      bár azt a rendőrséget még simán nevezhetjük kádáristának is talán…

  • És arról se feledkezzünk meg, hogy ’94 júniusában Kispesten Simivel és Mancival együtt ő volt az, aki megpróbált a lengendásan demokratikus kunczeista lovasrendőrökre hatni, miközben azok épp a toleranciát gyakorolták ünneplő szurkolóinkon. (Mindhárman eljárás alá is kerültek aztán). Isten éltesse sokáig! Öregeinknél még nyomja ma is, ugye?

  • Nagyon boldog születésnapot kí­vánok Neki!

    Már többször láttam ezt a felvételt -mivel újpest elleni meccs-“hatalmas ez a gólöröm!!!!
    Szép fejes!

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ