Vincze Ottó: 45

Vincze Ottó

Az Ózdi Kohász csapatában kezdte pályafutását, 1986-ban került a Ferencvároshoz. 1990-ben, mindössze 16 esztendősen a svájci, FC Sion csapatának ifjúsági, később profi játékosa lett.

A svájci kitérő után hazatért: 1994-ben a Vasas vette kölcsönbe az ifjú Vinczét. 1995 tavaszán betalált a Fradi elleni 1-1-es találkozón, majd nyáron a Ferencvároshoz igazolt a remek rúgótechnikával megáldott középpályás.

A bajnokcsapatban 17 (2 gól), a kupagyőztes csapatban 7 (2 gól), a Bajnokok Ligájában illetve az odavezető úton 8 (2 gól) találkozón lépett pályára.

A bajnoki idény végén visszatért a Sionhoz, majd kölcsönbe került a Barcelona B csapatához 1997 tavaszán.

1997-től két szezont ismét zöld-fehér szí­nekben töltött el.A játék sem ment rosszul, a magyar válogatottba is ebben az időben került be, ahol végül 1998-tól 2005-ig tizenegyszer szerepelt. Hatvan bajnoki találkozóján 19-szer vette be az ellenfelek kapuját.

1999-ben Németországba igazolt, két évig a másodosztályú Waldhof Mannheim, majd egy esztendeig a Bundesligában a bentmaradásért harcoló Energie Cottbus labdarúgója lett.

2002-ben ismét hazatért, ezúttal a ZTE csapatához. Két év után Győrbe igazolt, ahol három esztendőt töltött. (Mindkét csapatának szí­neiben betalált a Fradi ellen.)

2007-ben harmadszor is visszaigazolt a Ferencvároshoz, majd az újabb sikertelen másodosztályú szezon végén befejezte profi pályafutását.

Legemlékezetesebb ferencvárosi mérkőzése:

10 hozzászólás a(z) Vincze Ottó: 45 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Greeny bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ