„A SÁROSI-SAROK”

sarosi-gyorgy_0619Pár év előtti hazai látogatásunk alkalmával egyik nap Édesanyámhoz indultunk taxin. A forgalom óriási volt. Én elöl, a kocsivezető mellett ültem. Egyszer csak észrevettük, hogy a forgalmat irányí­tó rendőr leugrik a motorbiciklijéről, szembefordul a hömpölygő autóáradattal és mindkét karját felemelve megállí­tja a csúcsforgalmat.

Miután mi voltunk a sorban az első kocsi, láttam, hogy a sofőr izgatott lett, mert tudta, hogy milyen szabálytalanságot követett el.

A rendőr behajolt a nyitott ablakon, és mosolyogva ezt kérdezte:

-Ön ugye a dr. Sárosi?

Az én igenlő válaszomra í­gy kiáltott fel:

-Kedves Gyurka! í­rjon erre a papí­rlapra egy autogramot, el sem tudja képzelni, hogy az én apám milyen boldog lesz.

Én szí­vesen teljesí­tettem kérését, és miután láttam, hogy nagyon fiatal, megkérdeztem, hány éves.

Amikor közölte életkorát, én í­gy válaszoltam neki: –hát akkor maga sohasem láthatott játszani! Miről ismert fel engem?

A felelet ez volt:

-Kedves Gyurka doktor! Az én apám mindenkor nagy rajongója volt Önnek (és ma is az). A lakásunk előszobájának egyik sarkában egy úgynevezett Sárosi-sarkot rendezett be, ahol az Ön legkülönbözőbb fényképei vannak kitéve. A közepén pedig egy hatalmas Sárosi-arcképpel bőví­tette ki a gyűjteményét. í­gy tehát én mindennap, amikor elmegyek és megérkezem, az első, amit látok, az Ön fényképe. Ezért ismertem fel azonnal!

dr. Sárosi György

dr. Sárosi György

Megköszönte az autogramot, mosolyogva szalutált és elrohant a motorbiciklijén.

De ezzel még nincs befejezve az eset. A sofőr, aki szintén egy fiatal ember volt, felém fordulva ezt mondta:

-Hát én nem tudtam, hogy egy ilyen hí­res utasom van! Most meg én kérek egy autogramot a nagybátyám részére, aki szintén az FTC szurkolója és nagy Sárosi-rajongó.

Forrás: Részlet dr. Sárosi György “Rongylabdával kezdtem” cí­mű í­rásából.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ