1907.III.31. BTC – FTC 0:1 (edzőmérkőzés)

A húsvéti mérkőzések programja. — Husvét vasárnap: — D. u. 3 órakor (szerk: napilapok szerint fél 3 órakor): FTC.—BTC. (Barátságos. Millennáris).

(Nemzeti Sport, 1907. március 31.)

1907. március 31., 14:30, Millenáris, BTC – FTC 0:1 (0:0)
vezette: Herzog Ede (MTK.)
nézőszám: 5-6 000
BTC: Domonkos — Sárközy, Fehéry — Bosnyák, Szamos, Kisfaludy — Levák, Leviczky, Horváth, Molnár, Késmárky
FTC: Dobronyi — Rumbold, Weinbeer — Gorszky, Bródy, Csizmadia — Ivány, Braun, Korodi, Schlosser, Weisz
Gól: Schlosser (77.)

 

Husvét vasárnapján 5—6 ezer főnyi közönség töltötte meg a millenáris pálya tribünjét, hogy tanúja legyen jelenlegi négy legjobb csapatunk klasszikus küzdelmeinek. Csapataink meg is feleltek a várakozásnak s mindannyian igen lelkes és elejétől végéig érdekes játékkal igyekeztek a győzelmet a maguk számára biztosítani. A FTC barátságos matchben a BTC-ot, a MAC pedig bajnoki mérkőzésben a MTK csapatát győzte le. A BTC az előző napi angol matchtől kifáradva s négy tartalék játékossal vette fel a küzdelmet s mégis az utolsó pillanatig kétessé tette a FTC csapatának győzelmét. Az első félidőben határozottan a BTC volt jobb, de második halftimeban visszaesik, azonban még igy is sokszor veszélybe hozza a zöld-fehérek jól védett kapuját.

FTC—BTC 1:0. Nagy érdeklődéssel fordult a közönség e két jeles csapatunk mérkőzése felé. A BTC csapatában négy tartalék játszott s két másik tagja pedig az előző napi oxfordi mérkőzéstől kifáradva állott ki. A piros-fehérek mindazonáltal igen szépen játszottak s a mindvégig érdekfeszitő mérkőzés utolsó perczéig kétes volt, hogy melyik csapaté lesz a győzelem. A FTC-ban igen jó volt a védelem és Schlosser bal összekötő csatár. A fedezetek még nem érték el tavaly őszi formájukat.

A BTC kezdi a támadást a nappal és széllel szemben. Támadását a ferenczvárosiak mihamar viszonozzák. Majd Levák középre adja a labdát, de Horvát a rúgást elhibázza. FTC a 21. perczben kornert ér el, mire a BTC heves támadást indít a zöld-fehérek kapuja ellen. A 24. perczben azonban már a FTC ér el újból kornert. A BTC csatárai ismét támadást intéznek, de Horváth a lövést elhibázza. Molnár szép lövését a kapus védi, szintúgy Leviczky fejkikkjét is. A FTC jobbszélsője a kapu fölé rúgja a labdát, Korodi rúgása is eredmény nélkül jár. A 43. perczben FTC kornerhez jut. Félidő 0:0.

A második félidőben a BTC visszaesik s csak a védő játékosok kitűnő helyezkedésének köszönheti, hogy a FTC nem jut előbb eredményhez. A ferenczvárosiak erősen támadnak, minek három kornerrugás (5., 14. és 22. perczben) az eredménye. Közben a BTC is lefut a FTC kapujához, de a lövést mindig elhibázza. A 32. perczben Schlosser megszerzi csapatának a vezető s egyúttal győzelmet jelentő goalt. Második lövését azonban Domonkos már szépen kivédi. Ezután a BTC van határozott fölényben, sőt a játékidő végén goalt is ér el, melyet azonban a biró szabálytalanság miatt nem érvényesitett. Félidő 1:0 FTC javára.

Igen jó volt a BTC csapatában Sárközy, ki egymaga is meghiúsította a FTC csatárainak néha igen veszélyes támadásait. A FTC-ból a jobbszélső és Schlosser vált ki.

Biró Herczeg Ede (MTK) volt, ki a tőle megszokott pártatlansággal és szakértelemmel bíráskodott.

FTC csapata: Dobronyi — Rumbold, Weinbeer — Gorszky, Bródy, Csizmadia — Ivány, Braun, Korodi, Schlosser, Weisz.
BTC csapata: Domonkos — Sárközy, Fehéry — Bosnyák, Szamos, Kisfaludy — Levák, Leviczky, Horváth, Molnár, Késmárky.

(Sport-Világ, 1907. április 7.)

FTC.—BTC. 1:0. Husvétvasárnapi mérkőzések közül nagy érdekességü volt e két csapat találkozása a Thököly-uti pályán. A FTC. az őszszel 4:1 arányban szép diadalt aratott a BTC.-on, most is fölénynyel játszott, de ez alkalommal a góllövései még bizonytalanok voltak. A FTC. fokról-fokra javul, de őszi formáját még nem érte el. Manglitz hiányát pótolni igen nehéz. A csatársor támadásaiban hiányzottak még a kapu előtti gyors lövések, a mezőnyben az alacsony passzjáték. A fedezetek agilisak, bár Csizmadia kissé habozó modorban játszik. A védelemben Rumbold—Weinber nem voltak még biztosak. Feltűnő sok a magas gyertyarugás és autrugás. A csapat azonban szorgos tréning után elérheti azt a magaslatot, melyen őszszel állt. A BTC. csatársorában Leviczky, Késmárky és Levák hasznosan játszottak. A védelem nehéz feladatának megfelelt. A legerélyesebb támadásokat ügyesen szerelte le, sajnálatos — Bosnyákovits, Molnár II. és Sárközy gyakran erőszakkal. Ezért a FTC. több ízben kapott szabadrúgást, melylyel különösen a II. félidőben teljesen a kapujához szegezte a BTC. csapatát. A BTC. kapuban Domonkos ezúttal először szerepelt és szépen hárított el minden veszedelmet. Mindkét csapat előző napon is mérkőzött, mely körülmény némileg akadályozta a csapatokat teljes képességük kifejtésében. A FTC. győzelme reális, bár gólaránya kis szerencsével nagyobb is lehetett volna.

Biró: Herzog Ede (MTK.) volt

(Nemzeti Sport, 1907. április 7.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 12.15.18:00 DVTK-FTC (TV:M4sport)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST