1909.XI.7. Magyarország – Ausztria 2:2

NS-19091106-21-19091107XIV-ik osztrák-magyar mérkőzés.

2:2 eldöntetlen.

Magyar—osztrák mérkőzés. Az eseményekben gazdag őszi szezon november hetedikén elérkezik legkimagaslóbb pontjához a szövetségi mérkőzéshez. Minden nemzet football-krónikájának legnagyobb eseménye, amikor a nemzet játékosainak szine-java: a legjobb tizenegy áll ki a porondra, hogy képviselje hazájának labdarugó sportját. Magyarországon azonban az osztrák—magyar szövetségi mérkőzések a két nemzet sajátos viszonyainál fogva kiemelkednek az egyéb szövetségi mérkőzések sablonjából. A szövetségi mérkőzések iránt mindkét nemzet football közönsége minden alkalommal óriási érdeklődést tanúsí­tott. Mind Bécsben, mind pedig Budapesten az osztrák—magyar mérkőzéseké a rekord látogatottság tekintetében. A november 7-iki osztrák—magyar mérkőzésre már nagyban készülnek az illetékes tényezők. Mindazonáltal nincsen módunkban a sportköröket kellőképen tájékoztatni a reprezentatí­v mérkőzés lefolyásáról vagy előkészületeiről.

Mindössze egy érdekes mozzanat szivárgot ki eddig az „előkészí­tő“ munkálatokból. S ez az, hogy a magyar válogatott csapatban állí­tólag a FTC nem fogja szerepeltetni játékosait és hogy a MLSz, ennek tudatában, a vállogatott csapatott a FTC játékosai nélkül kí­vánja szerepeltetni.

A FTC eljárását nem csodáljuk; mert annyi méltatlan bántalom után, mely ezt az egyesületet a MLSz részéről közel múltban érte, igazán nincs oka a legjobb játékosok átengedésével a Szövetségnek szí­vességet tenni. A csapat összevállogatásánál azonban nem szabad szerepet játszania a FTC sértődöttségének. Abban a csapatba a legjobb magyar XI-et kell beállí­tani és csak szükség esetén szabad utólag változások eszközlésére gondolni. Addig tehát, mig a MLSz meg nem győződött a FTC ebbeli szándékáról, addig nem helyes és nem indokolt a zöld-fehérek csapatában játszó kitűnő képességű és kipróbált játékos anyag mellőzése. Mert úgy gondoljuk, hogy egy reprezentatí­v mérkőzés nem egyes kombinált csapatok, hanem az egész sportág erőviszonyának mérlegeléssre és összehasonlí­tására szolgál.

(Sport-Világ, 1909. október 26.)

A magyar-osztrák match. A mai nap a labdarugó szövetségnek van föntartva; a magyar válogatottak mérik össze erejüket az osztrák válogatottakkal. A mérkőzés elé a legnagyobb feszültséggel tekint minden sportember, mert évek óta nem fordult elő, hogy ily tájékozatlanok legyünk ennek várható kimenetelével szemben. Csapataink az ősszel több í­zben játszottak a bécsi csapatokkal, de ezeknek eredményei a legkisebb támpontot sem nyújtják a következtetésre. Ha valami, úgy az, hogy idehaza folyik le a mérkőzés, szól a magyar válogatottak mellett, kiket a magyar közönség lelkesedése fog támogatni. A válogató bizottság a magyar csapatot következőkép állí­totta össsze:  Bihari (BTC) — Rumbold (FTC), Szendrő (BTC) — Biró (MTK), Károly (MTK), Gorszky (FTC) — Sebestyén (MTK), Nyilas (Törekvés), Késmárky (BTC), Schlosser (FTC), Weisz (FTC). Tartalékok: Domonkos (MTK), Révész (MTK), Hauswald (Törekvés), Kürschner (MTK), Simon (BTC), Halász (BAK), Tóth (NSC), Gállos (BAK), Rometh (NSC), Hlavay (NSC), Maly (TTC).

A válogatott csapat előreláthatólag nem úgy fog felállani, amennyiben Nyilas helyén Hlavay fog játszani. A válogatottak e héten Minder Frigyes szöv. kapitány vezetése mellett trainiroztak a millenáris pályán.

Az osztrák szövetség a következő csapatot állí­tja ki: Kroff (WAC) — Weyrauch (Rudolfshügel), Tekusch (WAC) — Löwenfeld (Kricketter), Lintschewszky (I. Vienna), Luidmayer (Rapid) — Beck (WSK), Marz (DFC), Schmieger (WSK), Neubauer (WSK), Andres (WAC).

A csatársorban, hol eddig rendesen a WAC csatárai domináltak, most három WSK csatár játszik, hiányzik Studnicka is, ki már a Törekvés ellen sem játszott.

(Sport-Világ, 1909. november 6.)

Nem tudjuk, hányadik mérkőzés lesz ez a vasárnapi, mert a hivatalos hir nem födi a magán tudomást, de azt tudjuk, hogy az osztrák és magyar nemzetek közti footballmérkőzés eddig nem sok dicsőségünkre szolgált.

Folyvást ide-oda vacikál az erők mérlege, s ha győzünk is, az olyan csekély erődifferenciával van megszerezve, hogy még az osztrákoknál kevésbbé perfid náció is könnyen í­rhatja a diadalunkat a szerencse számlájára.

Sajnos, ilyennek í­gérkezik ez a vasárnapi mérkőzés is. A tizenegy kiválogatott egyenkint jó, de együtt még se tudunk kiváló eredményt jósolni a működésükről. Úgy vagyunk velük, mint a nagyváradi káptalannal, aminek a kanonokjai tudvalevőleg külön igen jóravaló emberek, — de együtt … mondja a kétségbeesett adós és told hozzá valami áldásfélét.

Isten tudja, mi hiányzik a XI-ből. Talán a lélek? Talán a magyaros ambí­ció? Talán semmi se tudja őket feltüzelni, csak a klub gyűlölködés? Tény, hogy az összeállí­tásban is vannak apróbb hibák. Szerintünk Gorszky kiváló erő ugyan, de az erős osztrák jobboldalnak vakmerőbb legény kellett volna a gátra. Ezt a helyet mi Simonnal jobban látnok betöltöttnek. Ugyanilyen hibának látjuk a balbek kiválasztását. Éppen arra való tekintettel, hogy az osztrák csatársor jobb szárnya igen erős s Gorszkyban már úgy is gyengül a védelmünk, mi Szendrő helyett Révészt szí­vesebben láttuk volna.

Általán az a véleményünk, hogy, ha valami győzelemre segit bennünket, az nem a csapat kiválóbbsága lesz, hanem az a nekünk szokatlan lelkesedés, amit a csapat tagjaiból az ambí­ció talán mégis csak kivált. A csapatok összeállí­tása a következő:

Magyarország: Bihary (BTC.) — Rumbold (FTC.), Szendrő (BTC.) — Biró (MTK.), Károly (MTK.), Gorszky (FTC.) — Sebestyén (MTK.), Nyilas (Tör.), Késmárky (BTC.), Schlosser (FTC.), Weisz (FTC.).
Ausztria: Andres (WAC.), Neubauer (WSC.), Smieger (WSC.), Marz (DFC.), Beck (WSC.) — Linzmayer (Rapid), Lintschewszky (I. Vienna), Löewenfeld (Kriketter) — Tekusch I. (WAC.), Weirauch (Rudolfshügel) — Kroff (WAC.).

Biró: Neumann Paul (Berlin) vagy Riso H. (Leipzig.)

(Nemzeti Sport, 1909. november 6.)

1909. november 7., 14:30, Budapest, Millenáris, Magyarország — Ausztria 2:2 (1:1)
vezette: Paul Neumann (német)
nézőszám: ~ 10 000
Magyarország: Bihary (BTC) — Rumbold (FTC), Szendrő (BTC) — Biró (MTK), Károly (MTK), Gorszky (FTC) — Sebestyén (MTK), Hlavay (NSC), Késmárky (BTC), Schlosser (FTC), Weisz (FTC)
*Ausztria: Krof (WAC) — Weyrauch (Rudolfshügel), Gross (WSC) — Löwenfeld (Cricketer), Lintsch (Vienna), Linsmayr (Rapid) — Beck (WSC), Schmieger (WSC), Merz (DFC), Neubauer (WSC), Andres (WAC)
Gól: Schlosser (15., 48.) illetve Schmieger (5.), Merz (62.)
A válogató bizottság összetétele: Iszer Károly, Herzog Ede, Löwenrosen Charles, Malaky Mihály, Zuber Ferenc és Minder Frigyes szövetségi kapitány.

XIV-ik osztrák-magyar mérkőzés.

2:2 eldöntetlen.

A tribünökön az a bizonyos gombostű már két órakor nem fért el. Tí­zezer emberre lehet tenni a nézőközönség számát. És nem volt senki, aki a szive mélyén ne aggódott volna a mérkőzés sorsa fölött.

A fiaink — Istennek hála — igen megbecsülték magukat. Akármit í­rnak a napilapok, tény, hogy a csapat minden egyes tagja agyonra fáradt a cél érdekében. Lelkesen, tüzesen, ambí­cióval dolgoztak, s bizony ha ezt nem teszik, a bécsi csapat győzelemmel tér haza.

Nekünk a bécsi XI. játéka élelmesebbnek tetszett. Finomabb volt a technikájuk, tökéletesebb a készültségük, de nem vittek annyi lelket a küzdelembe, mint a mieink. S ha nincs az ominózus bí­ró, — bizony az a fölény, amit a lelkesedés a magyaroknak okozott, — a mi javunkra döntötte volna el a mérkőzést.

*

NS-19091120-18-19091107-2A bí­ró! Az egy külön lapra tartozó személyiség. Nem azért, mert komikus alak a nagy potrohával, az X sugár által megihletett lábaival; nem is azért, mert a tudása miatt bátran odahaza maradhatott volna. Ez mind nem érdemel külön lapot. Hanem beszélni kell róla, mert eltagadhatatlanul pártos volt.

Az mellékes, hogy a pártosságát a szabályok leple alá tudta rejteni, meg hogy tévedett néha a magyarok javára is. Az mind csak maszlag volt, mert az a néha csak nagyon néha esett meg, — a jóindulatát azonban sűrűn tartogatta a bécsiek számára.

Hogy is lehetne ez másképen? Német ez is, az is, és amint német, akkor politika nélkül el lenni nem tud. Az ő faji összetartozóságuk eszméjétől megriadt már az egész világ és lázasan védekezik ellene. Mi benne élünk a német készülődések forgatagában és mégis naiv egyszerűséggel elhiszszük nekik, hogy ha választani kell az osztrák meg a magyar szimpátia között, akkor ők majd pártatlanok lesznek. Denique csak megadjuk mindig a gyerekes hiszékenységünk árát.

A mecscs végeztével mint egy ember zúgott mindenki, hogy angol bí­róval a mecscset megnyertük volna. Miért nem hozattunk hát angol bí­rót? A becsületes publikum elhordja az obulusait a mérkőzésre; tisztességes haszna van belőle a szövetségnek; minek az a fukar rövidlátás? Csekély 100—200 koronás különbségért, minek ezrek jóérzéseit megkeserí­teni? Bizony ezekre a feleletet aligha fogja a szövetség megadni.

*

De ha zsörtölődnünk kell a fukar biróválasztás miatt, egyenesen megdöbbenéssel konstatáljuk, hogy a közönség, a jó ázsiai publikum megtámadta és meg is verte a bí­rót. Ime, ismét bebizonyosodott, amit annyiszor hangoztattunk: a közönségünk egy kissé éretlen a futball-metcseken.

És az csak a mi házi bajunk, ha itthon a futball-csapatokat egymásra lázitja. De az már az egész ország bőrére megy, mikor az a szerencsétlen sörös hordó dagadt képpel haza rohan és tolvajt ordit. Mi szükségünk van nekünk arra, hogy a rossz hirünket külföldön eféle otromba inzultusokkal öregbí­tsük? Ha minden perfid németet föl akarna pofozni az a rossz szolgálatot tett ur, akkor korán reggel fölkelhetne és éjjelre se érne el az ezredrészéig. Bizony okosabb lett volna, ha otthon marad és anticipando vizes borogatásokat rak a saját fejére.

A játékról általában. A játékosok nagy fegyelmezettségére vall, hogy eltekintve a pillanatnyi demoralizálódásoktól, amely a bí­ró í­télkezései nyomán járt, a körülményekhez képest a játék mindvégig nyugodt lefolyású volt. A bí­rónak tudatlansága bizony esetleg olyan botránynyal végződhetett volna, amely az egész magyar labdarugó sportra szégyent hozhatott volna. Evvel szemben örömmel konstatálhatjuk, hogy a két ország válogatottjainak küzdelme — különösen a játék első felében — olyan magas szí­nvonalú volt, amelyet eddigi 13. találkozás alatt még nem produkált a két ország kiválogatottja. Gyönyörű küzdelem, hatalmas iram, szebbnél-szebb kombináció mutatták, hogy a két nemzet legjobbjai tudásuk teljét viszik küzdelembe: erejük megfeszí­tésével törekednek egy szivvel-lélekkel előmozdí­tani a mérkőzés kimenetelének sikerét. És talán nagy igyekezetük volt épen megrontója munkájuk abszolút sikerének. A nagy buzgalom következtében az egyesek időelőtt, haszontalanul és tervnélkül teljesen kiadták erejüket, úgy hogy a második félidőben teljesen kifulladtak s nem tudták az utolsó negyed órát eredményesen felhasználni. Áll ez különösen a magyarokra. Az öldöklő iramot az osztrák team is átvette ugyan időnként a magyartól, de általában nagyon vigyázatosan dolgozott, úgy hogy épen jó erőbeosztásának köszönheti, hogy eldöntetlen eredményt tudott kicsikarni a legnagyobbrészt fölénynyel játszó magyar csapattól. Tizennégyszer találkozott immár Magyarország és Ausztria válogatott csapata és erőmértéke hol ide, hol annak javára vacillált. Bécsben ők, Budapesten pedig mi győztünk. Csak egy alkalommal — az idén tavaszszal! — sikerült első í­zben a magyaroknak Bécsben is diadalmaskodni. A mostani mérkőzés tehát revanche jellegű volt. Ha itt is bebizonyí­tjuk fölényünket újólag, miután Bécsben megmutattuk: akkor reális győzelmünk a magyar labdarugó sportnak — az osztrák fölötti supremanziáját jelentette volna. De az nem sikerült gólokban. Azonban minket, akik feszült, figyelemmel, mintegy felülemelkedve a játéknak — távlatból — mintegy a szellemi részét, a kombinációkat, tekintettük, a mechanikai munka a technika után: arra a meggyőződésre jutottunk, hogy igenis football-sportunk reprezentálni, a vasárnapi XI. egy nagy lépéssel jutott közelébb ahhoz a tökélyhez, amelyet mi az amatőr Corinthiánoktól tanultunk megismerni. Ebben a pillanatban, ebből a szempontból a gólképességnek viszonylagosan való gyengesége csak mint mellék körülmény szerepelhetett. Ezt csupán a két újonc lámpaláza és rutinhiánya okozta. Láttunk mi azonban néha sorozatosan keresztül vitt — hibanélküli — kombinációt, ahol a leleményes, gyors gondolkozást nagy technikai tudásnak kell megelőzni. Magyar csatársor még megközelí­tőleg sem produkált ilyen szép mezőnyjátékot. Láttunk egy angolnak beillő középfedezetet és legalább is hozzá teljesen méltó hátvédet. Láttunk mesésen kapcsoló fedezetsort és imponálóan játszó védelmet. Ha az eldöntetlen eredmény a tavaszi bécsi győzelmünk után lehütőleg hatott is, s köznyelven szólva felér egy veréséggel; mi mégis örvendünk a vasárnap látottak felett, mert ugylátszik, hogy footballsportunkat a közelmúltban ért dekadencia megszűnt és ismét a tökéletesedés felé haladunk. Tökélesedett képességeinknek aprópénzzé való beváltása majd a közel jövőnek feladatát fogja képezni. Tavaszszal Bécsben!

NS-19091120-18-19091107-1Az osztrákok. Az osztrák csapat helyes munkabeosztásának köszönheti a rá nézve kétségtelenül hí­zelgő eredményt. „Mi jobbak voltunk, ők élelmesebbek”. Technikájuk kitűnő volt. Kombináció tekintetében azonban mögöttünk maradtak. Fedezetsorokban a középen olyan elsőrangú játékost bí­rnak Linchewszkyben, aki egymaga bí­rta a játék mérlegét kellőleg ellensúlyozni. A közvetlen védelemben a két bek mellett Kroff kapus tudománya valósággal pompázott. Az ő kiváló védése volt nagyrészt gátja a magyarok érvényesülésének. A lengyel származású Linchewszky, aki különben nem csak a bécsi, hanem a magyar közönségnek is kedvence, Kroff kapussal egyetemben képezték a bécsiek főerősségét. Nem lehet azonban elsiklani a többiek fölött sem. A védelmet Weyrauch (Rudolfshügel) és Gross (WSC.) képezték. Mondani sem kell talán, hogy mily eredménynyel. A kapu előtt teljesén megtört rajtuk a magyarok igyekezete. A halfsorban a két szélre beállí­tott reprezentativok, névszerint Linzmayer (Rapid) és Löwenfeld (Kriketter) úgy támadásban, mint a védelemben kivették részüket. Jók voltak, de minden különösebb nélkül, tehát szürkék. A csatársor kitűnő volt, legerősebb mit valaha Ausztria sorompóba állí­tott. A három Wiener Sportclubista (Beck, Schmiger Neubauer) ismert leleményes kombinációinak érvényre juttatására Marz (DFC.) és Andres (WAC.) kerültek a csapatba. Ezek öten tényleg olyan csatárláncot képeztek, amelynek sakkban tartására csak elsőrendű védelem képes.

A magyar játékosokról. Keveset mondunk, ha azt mondjuk, hogy fiaink derekasan állották meg helyüket a nagy ütközetben. Emberfölötti volt az a munka, amit kifejtettek, hogy a győzelmük a magyar footballsport jó hí­rnevének öregbí­tésére szolgálhasson. És ezért mind a XI.-et megilleti az elismerés legmagasabb foka. Ha egyesek nem is tudták kifejteni képességeiket, ez semmiesetre sem rajtuk múlott! A magyar football sport reprezentálói közül mégis ki kell emelnünk első helyen  Károly és Rumbold neveit. Ők a technikai tudás tekintetében oly magas szinvonalt értek el, amit eddig egy magyar védő játékos sem közelitett meg. Velök kell egy sorba helyeznünk az oly sok dicsőséget látott Schlossert, a magyar csatárjátékosok legjobbikát. Méltón sorakoznak a többi reprezentativok, varamennyien a közönség kedvencei: Sebestyén, Bí­ró Gyuszi, Szendrő, Gorszky, Bihary, Weisz és a két legújabb: Hlavay és Késmárky.

A mérkőzés lefolyása. Kivonultak a csapatok. Kigurult a bí­ró. Kezdődik a küzdelem. Az idegek megfeszülnek: látszik mindenen, hogy a győzelem reménye mindenkit lelkesí­t, játékost, nézőt egyaránt: Az első pillanatok a magyaroké: Hlavay—Schlosser kombinációt gáncs töri meg, amelyből származó szabadrúgást kornerrel hárí­tják él a védő osztrákok. Weisz támadása után Andres balszélső, szép cselezés után, hatalmas í­vben adja középre a labdát, a nagy rössel előre törő osztrák csatárok majdnem teljesen tisztázott helyzettel találkoznak. Gorszky az utolsó pillanatokban menteni akar, de nehéz helyzetében a labdát nem bí­rja teljesen fogni, hanem kis í­vben balra „gikszeli”. Az érkező Schmiegernek, mintha partnere dolgozta volna ki, éles, lapos lövésével a magyar kapuban a labda (5 p.) 1:0! Csak pillanatnyilag hatott bénitólag a nem várt gyors eredmény a magyarokra, mert a következő pillanatokban újra a magyar fiukat látjuk frontban. Kornert érnek el, mit Bécs még elhárí­t. Sebestyén középre adott labdáját Hlavay továbbí­tja. Kroff nehezen ment, a labda eléje esik, Schlosser ráveti magát és ülőhelyzetből a gólba kanalazza a labdát. 1:1. Leí­rhatatlan a lelkesedés, amit a kiegyenlí­tés okozott. Hullámzó játék után Bécs kornerhez jut, (20 p.) majd ismét a magyarok kerülnek a félidő végéig fölénybe, de úgy a szélsők mesés középre adásai, mind Weisznek a félidőt bezáró (44 p.) kornere a belsők által kiaknázatlanul marad. Félidő 1:1.

Újrakezdés után folytatódik az első félidőben megkezdett iram, baljóslatot vetve a játék utolsó, negyedórájára. De nem igen van időnk a filozofálásra. Hlavay nagyszerűen szökteti Sebestyént, aki lefut és középre adja a labdát. Épen Schlosser lába elé, kinek rettenetes erővel rúgott labdája a vezetést ragadja a magyar csapathoz. (3 perc) 2:1. Újra és újra mi támadunk. Nagy arányú magyar győzelem van már a levegőben, mikor végre a bécsiek is lélekzethez jutva, ismét támadnak és ismét egyenlőnek mutatkoznak a magyar válogatottal szemben. Közben a magyar csapat igen sokat hibáz, különösen Késmárky ront több alkalommal. Két korner után az osztrákok is kornerhez jutnak (15 p.), Schlosser mesés lövése épen hogy elkerüli a kaput. Most Andresnél a labda, a centerét Bihary félmagasan fogja. Fordultából a mezőnybe igyekszik továbbí­tani, de oly szerencsétlenül, hogy a jobbról előre törő csatároknak rúgja, akik aztán a gólba nyomják. (17 p.) 2:2. A gólt rövidebb tárgyalások követik. A labda ugyanis a kapu belső lécéről pattant vissza mezőnybe, amit a magyar védők nem vettek észre, A magyar csapat az eredmény által lehangoltatva folytatja a játékot s határozottan visszaesik. A fáradtság jelei azonban nemcsak rajtunk, hanem a bécsieken is mutatkoznak. A játék vontatottá válik. Hiába a közönség buzdí­tása, a csapat többé nem tud lendületbe jönni. Bécs kornere után (25 p.) Weisz—Schlosser ad munkát Kroffnak, viszont Neubauer-Andres Biharynak. Weisz támadását már a bí­ró sí­pja akasztja meg, a mérkőzés végét jelezvén. A XIV. találkozás tehát 2:2 arányban eldöntetlen maradt.

(Nemzeti Sport, 1909. november 13.)

Magyar válogatott — osztrák válogatott 2:2 (1:1).

Novemb. 7.

NS-19091120-19-19091107Az eddig megrendezett reprezentatí­v mérkőzések közül tán a vasárnapi iránt nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés A millenáris tribünjei már vagy félórával a mérkőzés kezdete előtt zsúfolásig megteltek nézőkkel, akik türelmetlenül várták a mérkőző csapatok megjelenését.

Ennek a nagy érdeklődésnek meg volt a maga előzménye. Hir szerint ugyanis az osztrák szövetség mindent elkövetett, hogy egy olyan csapatot állí­tson ki, amely a május 2-iki bécsi vereségért Budapesten revánsot venni képes legyen. Elintézte a több, mint egy év óta húzódó WAC-viszályt s reprezentativjeinek megválogatásánál tervbe vette a legjobb prágai játékosok beállí­tását.

A nagy iparkodásnak azonban csak féleredménye lett. A reváns csak félig sikerült, bár emellett feltétlenül elismerjük azt, hogy az erkölcsi siker az osztrák csapatot illeti. Mert nyilvánvaló, hogy egy eldöntetlen eredmény kiví­vásában annak a csapatnak van nagyobb dicsősége, amelyik idegen pályán, soviniszta publikum előtt teljesen tudására és szerencséjére hagyatva küzd szí­neinek diadalra juttatásáért.

Ezt a féleredményt sem érték volna el az osztrákok, ha a mieink munkáját több szerencse kiséri, no meg maguk is szerencsésebb összeállí­tásban játszottak volna. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a válogató bizottság tagjainak nincsen meg a kellő szakértelmük, de igen is azt, hogy erre a válogatásra nem lehetnek büszkék.

Talán a válogatók maguk is érezték ezt, amikor a válogatott csapatot éppen a tizenkettedik órában állí­tották össze. A játékosokat nem a mérkőzéseken következetesen mutatott forma, hanem külön e czélra megrendezett tréningek alapján válogatták össze. Lám, az osztrákok ezt is másképp csinálták! Ők már egy hónappal ezelőtt összeállí­tották a csapatot s közölték annak névsorát a mi szövetségünkkel, természetesen fentartván maguknak a jogot az esetleges változtatásokra. És igy teszi ezt minden szövetség. Mert ez természetes. Hisz egy játékos ambiczióját szerfölött fokozza az, ha tudja már egy hónappal előbb, hogy a „válogatottak“ közt fog játszani, Életét, játékrendjét és tréningjeit ennek szem előtt tartásával osztja be magának.

Reméljük a közel jövőben a mi válogató bizottságunk is igy jár el!

A mérkőzés tartalmas és mindvégig érdekfeszitő küzdelmet eredményezett. A játékosok mindkét félen teljes tudásukat vitték a küzdelembe. Nagyobbrészt a mieink voltak fölényben, de az osztrák védelem pompásan működött. A magyarok támadásait többnyire a szélsők viszik. Az osztrákokét a három középső csatár dolgozza ki. Nálunk több a temperamentum; az ő munkájokon jobban meglátszik az egyöntetűség. A mérkőzés irama, különösen a magyarok kiegyenlí­tő és vezető gólja után rendkí­vül erős volt.

A magyar csapatban egy klasszissal kiemelkedett Károly játéka. Ott volt a legerősebb támadásainknál, s ugyancsak ő szerelte le a három belső osztrák csatár veszedelmes passzjátékát is. Nagyban segí­tette őt Rumbold, aki a magyar védelem legjobb embere volt. A két szélső fedezet, valamint Szendrő és Bihari eleget tettek kötelességüknek. A csatársor munkájában azonban hiányzott az egyöntetűség. Hiányzott pedig azért, mert nem egyforma stilusu játékosokból volt egybeállitva. A szélsők magas játékot folytattak, pedig a czenter csak lapos labdákkal tud játszani. A beadások rendszerint szög alatt í­vben a gól elé estek, amelyek természetesen csak egy jól fejelő czenter mellett válhattak volna veszélyesekké, de ilyennek hiányában a labdák Kroff kezében akadtak meg. A baloldal egyébként nem végzett olyan munkát, mint aminőt vártunk tőle. Weisz bár tagadhatatlanul jól játszott, de önzésével sokat rontott. Schlosser sokat dolgozott, de sem Késmárky, sem Hlavay nem értették meg. Ez utóbbi most játszott először a reprezentativek közt, ami kissé trémázóvá is tette. Sebestyén nem is váratlanul, pompás játékot produkált.

Az osztrák csapatban Károly vis-á-vis-ja az öreg „Lintschi“ volt a legjobb ember. Játékmodora teljesen hasonlí­t a mi Károlyunkéhoz. Szép munkát végzett a két hátvéd, de kivált a balhátvéd. Kroff tudásával párosult nagy szerencsével védte kapuját. A csatársor, az eddig látott legjobb osztrák csatársor volt. A három belső kitűnő paszjátékos; a két szélsőnek pedig nagy technikája van.

A játék lefolyása egyébként a következő volt: A mérkőzést a magyarok kezdik szél és nap ellen, ennek daczára rövid ideig támadnak. Hirtelen Beckhez kerül a labda, a kinek beadását a résen álló Schmieger gyönyörű lövéssel a gólba küldi. Továbbra is az osztrákok támadnak, de a magyar védelem résen áll. Egyszerre Sebestyénhez kerül a labda, aki specziális trükkjével megszökik s beadását egy gól előtti kavarodásból Schlosser a gólba pöczköli. A kiegyenlí­tő gól után óriási a tempó. A magyarok több í­zben erősen szorongatják a bécsi gólt, amelyet azonban Kroff és védőtársai sikeresen fedeznek. Félidő 1:1.

A második félidőt a magyar fiuk vehemens támadása nyitja meg, amely már a második perczben a vezető góllal zárul 2:1. A közönség tombolva biztatja a mieinket. De hiába! A vezető gólnak folytatása nincs, daczára annak, hogy jó 10 perczig ostromolják az osztrák gólt. A nagy támadásban szinte észrevétlenül a bécsi csatársorhoz kerül a labda, mely óvatos passzokkal egyszerre lenn terem a magyar gólnál és a kapus hibájából kiegyenlí­t. 2:2. Néma csend fogadja a kiegyenlí­tő gólt. A bécsiek a félidő végéig több emberüket a védelembe vonván vissza, az időt szépen kihúzzák.

Biró: Neumann Pál (Berlin) volt, akit drága pénzen (250 kor.) hozattak ide, állí­tólag azért, mert „pártatlan“ biró. Pártatlanságáról nem volt alkalmunk meggyőződni, de arról, hogy a szabályokhoz nem sokat ért, meggyőződtünk.

Nem tartozik ugyan szorosan beszámolónk keretébe, de meg kell emlí­tenünk a „csepeli ügyet“ Néhány ember a csepeliek közül ugyanis megjelent a múlt héten a szövetség elnökénél és azt kérte tőle, hogy némi kedvezményben részesí­tse a csepeli football-clubot azért, amiért két játékosát a szövetségi csapatban játszani engedi (Károlyt és Késmárkyt). Mi ezt az eljárást a leghatározottabban elitéljük és reméljük, hogy a szövetség meg fogja találni a módot arra, hogy a példa követésétől és hasonló eljárástól mindenkit elriasszon.

A magyar szövetség a kitünően sikerült mérkőzés után lakomát rendezett a vendégek tiszteletére, amelyen a szövetség vezetőségén kí­vül, az egybegyült sporttársaság nagy örömére, a spotthirlapirók szindikátusának tagjai is résztvettek A lakomán számos lelkes felköszöntő hangzott el és a kedélyes hangulatban, mely az osztrák-magyar sportbarátság megpecsételése volt, sokáig együttmaradt a vendégsereg.

(Ss, Sport-Világ, 1909. november 13.)

A magyar-osztrák szövetségi mérkőzés. (…) Az első gólt az osztrákok csinálták az ötödik percben Andres beadását Gorszky lefogja, de a labda Schmieger lábához került, a ki az éppen lövésre guruló labdát a kapuba juttatta. — A 15-dik percben Sebestyén által beadott labdát Hlavay a gólra lőtte, Kroff elfogta a labdát, kiejtette kezéből, a résen álló Schlosser a kapuba juttatta. (Félidő 1:1.) A második félidőben már a 3-ik percben megvolt a második magyar gól. Sebestyén lefutott, átadja a labdát Schlossernek, a ki szép éles lövéssel az osztrák kapuba küldte. A kiegyenlí­tő gólt Marz csinálta meg a 17-dik percben. (…)

(Budapesti Hí­rlap, 1909. november 9.)

*Illustriertes (Österreichisches) Sportblatt, 1913. április 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
01.26. 19:00 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ