1910.XI.6. Magyarország – Ausztria 3:0

A XVI. magyar-osztrák mérkőzés.

A magyarok 3:0 győztek!


SH-19101031-01-19101106Magyar—osztrák mérkőzés. Tizenhatodszor kerülnek vasárnap, november 6-án szembe Budapesten a magyar és az osztrák szövetség válogatott csapatai. Talán soha olyan lázas izgalom, olyan rosszat sejtő érzés nem előzte meg a szövetségi mérkőzést, mint ezúttal. Nem is csoda. Most úgy állunk, hogy könnyen megtörténhet az, amit a magyar válogatott csapat eddig még mindig kikerült és amiben mi már részesí­tettük osztrák szomszédainkat, a hazai földön való vereség; és ha ez bekövetkeznék, úgy az osztrákok javára billen a mérkőzések mérlege. A csapatok összeállí­tása ismeretes. Mindenki tudja, hogy az osztrákok erősebbek, pedig nem küldik az eredetileg összeállí­tott csapatot. A mi csapataink rossz formája — sajnos — lehetetlenné tette az osztrákhoz méltó erős válogatott csapat összeállí­tását, különösen a csatársornál áll ez, bár a védelem sem olyan kiváló, mint például az utóbbi mérkőzéseken volt. Nem akarunk előzetes bí­rálatba bocsájtkozni, hiszen ezáltal csak a beválasztott és kritika tárgyává tett játékosoknak okoznánk meg nem érdemelt keserű perceket, még sem hagyhatjuk szó nélkül a kiváló formában levő Weinber mellőzését, azt pedig egyszerűen nevetségesnek tartjuk, hogy Bodnár Sándort, a Nemzeti SC kiváló csatárát, még a tartalékcsapat számára sem vették észre. Mi azonban mégis bí­zunk. Nem annyira a csapatban, mint inkább a lelkes magyar közönségben, melynek biztatása már nem egyszer öntött tudástpótló ambí­ciót a játékosokba. Most csak az a kérdés, hogy ez elegendő lesz-e az osztrák csapat technikai fölényének ellensúlyozására?

MLSZ. Kivonat a válogató-bizottság 1910. évi október hó 31-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak a bizottság összes tagjai. Az 1910 november hó 6-án tartandó magyar-osztrák reprezentatí­v mérkőzésre a bizottság a magyar csapatot a következőképen állí­tja össze: Domonkos (MTK) — Feldmann (NSC), Szendrő (BTC) — Biró (MTK), Károly (BAK), Takács (Törekvés) — Weisz (FTC), Dobó (BTC), Korody (FTC), Schlosser (FTC), Dr. Borbás (FTC).

Fenti csapatösszeállí­táson kí­vül a bizottság az egyes helyekre alábbi tartalékjátékosokat jelöli ki: Grosz F. (BAK) — Nagy F. (MTK), Csüdör (Postás) — Weinber (FTC), Bródy (FTC), Weisz A. (TTC) — Sebestyén (MTK), Kertész I. (MTK), Késmárky(BAK), Székány G. (33FC), Mészáros (BTC).

(Nemzeti Sport, 1910. november 6.)

(…) Mindezek után pedig még az osztrák reprezentativokról kí­vánunk néhány megjegyzést tenni: Weinberg kapus ezúttal először játszik a válogatott csapatban. Előbb Germánia tagja volt, az egylet feloszlása után Viennához csatlakozott, ahol nemsokára kiváló képességének adta tanujelét. Rendkí­vül jól helyezkedő kapus. Drexler jobb hátvéd, szintén először szerepel a reprezentatí­v csapatban. Vienna tagja. Két év előtt még egy kültelki pályán footballozott ott azután Vienna egyik tagfa felfedezte és rövid időn belül Bécs egyik legkiválóbb hátvédjévé fejlődött.

Tekusch I. balhátvéd, Tekusch II. balfedezet és Kwietek centerhalf, valamennyien a WAFC tagjai. Klasszisuk nálunk elég ismeretes, fölösleges róluk még újabbat mondani. Azonban tény, hogy mindhárman e pozí­cióban Bécs legelső klasszisát képviselik.

Weber jobb fedezet, Vienna tagja, szintén először szerepel a válogatottban. Vienna csapatában a középfedezet helyét tölti be, de igazi klasszisát mint szélsőhalf mutatta csak, ahol elsőrangú erőt képvisel. A csatársor Beck, Neubeuer, Studnicka, Fischera és Mayringerből áll. WSpC. WAC és WAFC. Mind a öt csatár nálunk évek óta már a legjobb hí­rnévnek örvend, hiszen néhány nap előtt volt közönségünknek alkalma, a három SpC csatár játékát látni. Studnicka kitűnő formában van, úgyszintén Fischera is.

Oesterreicher Fussball Verband (fehér ing): Weinberg (I. VFC) — Drechsler (I. VFC), Tekusch (WAssFC) — Weber (I. VFC), Kvitek (WAssFC), Tekusch (WAssFC) — Beck (WSpC), Neubeuer (WSpC), Studnicka (WAC), Fischera (WAssFC), Mayringer (WSpC).

Magyar Labdarúgó Szövetség (piros ing): Domonkos (MTK, 10) — Szendrő O. (BTC, 7), Feldmann (NSC, 1) — Biró Gy. (MTK, 11), Károly J. (BAK, 15), Takács (TSE, 1) — Weisz F. (FTC, 11), Dobó Gy. (BTC, 2), Korody K. (FTC, 6), Schlosser I. (FTC, 18), dr. Borbás (FTC, 18)

A játékos neve mellett levő szám azt jelenti, hányadszor játszik most a válogatott csapatban.

Határbirók: Lucius Károly és az osztrák csapat egyik kisérője; ha az osztrákok részéről határbiró nem jelentkezik, akkor Langfelder Ferenc.

(H. E., Sport-Világ, 1910. november 6.)

1910. november 6., 14:30, Budapest, Millenáris, Magyarország — Ausztria 3:0 (1:0)
vezette: Edgar Blüher (német); (határbí­rók: Lucius, ?)
nézőszám: 12 000
Magyarország: Domonkos (MTK) — Feldmann (NSC), Szendrő (BTC) — Biró (MTK), Károly (BAK), Takács (Törekvés) — Weisz (FTC), Bodnár (NSC), Korody (FTC), Schlosser (FTC), Borbás dr. (FTC).
*Ausztria: Weinberg (Vienna) — Drexler (Vienna), Tekusch I. (WAF) — Weber (Vienna), Reichel (Simmering), Tekusch II. (WAF) — Beck (WSC), Neubeuer (WSC), Studnicka (WAC), Fischera (WAF), Meiringer (WSC)
Gól: Koródy (27., 76.), Bodnár (82.)
A válogató bizottság összetétele: Kiss Gyula, Löwenrosen Charley, Malaky Mihály, Stobbe Kálmán
Szövetségi kapitány: Minder Frigyes

Osztrák-magyar mérkőzés.

A nagy nap. (D. E.) Mondhatom, nagy erőpróba volt. Abban a tekintetben is, hogy mit tudunk produkálni a legfényesebb osztrák csapattal szemben és abban a tekintetben is, hogy mennyi embert tekinthetünk a magunkénak. Hála Istennek, mind a két próba fényesen sikerült. Aki nem volt ott, — az nem tud semmit. Fogalmat se adhatunk arról, hogy milyen önfeláldozóan játszottak az embereink s még kevésbbé arról, hogy milyen forró hangulat uralkodott a közönség körében.

Már napokon át figyelhettem az utca viselkedését. Villanyoson, útközben ellesett párbeszédben, kávéházi törzsasztaloknál, kapu alatt bucsuzkodó ismerősöknél minden untalan fölcsendült az én füleimnek olyan kedves diskurzus a vasárnapi mérkőzésről. Mikor szombaton este haza mentem és még az utolsó szó is két lump alaktól, a mérkőzésről beszélt, — azzal a nyugodt tudattal hajtottam le fejemet éjszakára, hogy másnap emberhalál lesz.

A vasárnapi reggel már egy kicsit megtépdeste a reményeimet. Esett. A délelőtt ismét csalóka reményt öntött belém. Kisütött a nap. Pont délben elborult; elébb szitált, aztán csepergett és végül ugyancsak szaporázta. Ekkor a bizodalmám már valahol a nulla fok körül gémbergett. Mikor aztán nekivágtam a Millennáris pálya irányának és abban a meglepő fölfödözésben haladtam előre, hogy egy népáradat közepén vagyok, amelyik tol kifelé, — akkor egyszeriben megéreztem, hogy a nagy napot megkaptuk. Oda se néztem egy pár pocsolyának, a szakadó zápornak, a tömegek kölcsönérzése ragadott magával.

Hát még odakint! Két órakor zsúfolt tribünök. Negyed háromkor az álló közönség elözönli a föntartott helyeket. És még egyre özönlik a nép. Ellepi a pocsolyákat, bekerí­ti a pályát minden oldalról. És mig a vigasztalan őszi eső verdesi az arcomat, lucsokra áztatja szegény városi cipellőmet, büszkén bámulom a fölbomlott rendet, a félelmetesen szorongó publikumot. Már győztünk! Bevettük a közömbösség várát. Az a minden vizen keresztül törő tömeg félelmetes haderőnk. A sportot Magyarországon már meg nem állí­thatja a diadal útjában semmi!

Képek. Érdemes megfigyeléseket tettem. Sok úgynevezett nagy attrakción vettem már nézői részt, de ilyen lázas hangulatot még nem láttam soha. Mellettem egy jól öltözött dáma állott. Az esernyőjét becsukatták vele szép szóval. Levette a drága virágos kalapját, betakarta ujságrongyokkal, keszkenővel, — a haját szivacscsá dolgozta az eső, az előtte állóktól alig-alig látott valamit, a kis lányát a köpönyege alá dugta és rendületlenül kitartott.

A hátam mögött egy süldő ifjú állott. A könyökömhöz szorulva lélekzet nélkül élvezte a játék fázisait. És a szive dobogását a kettőnk téli kabátján meg egyéb ruháin át a könyökömön keresztül éreztem. Olyan megveszekedett kalapálást vitt véghez, hogy az már pesti zsargonnal élve, unheimlich volt. Abban a perczben megértettem, hogyan lehet a mérkőzéseken gutaütést kapni.

Kritika. Tessék most ebben a lázas állapotban objektí­v bí­rálatot mondani arról, ami történt a pályán! Mikor mellettem ős MTK-isták agyba-főbe dicsérték a Borbást, a Szendrőt, viszont igazságtalan kifakadásokat hallottam a saját klubtársaik részéről a Schlosser vagy a Feldmann iránt.

Ugyanilyen a lapszemle is. Fölbomlott minden kötelmi viszony az emberek között. A lapok elfeledkeztek szerelmeikről és összevissza dicsérnek vagy leminősitenek mindenkit úgy, hogy attól a laptól sose vártuk volna. Dehogy merem én már elmondani, hogy nekem legjobban a Bodnár tetszett, a Feldmannt pedig, talán a pálya sí­kossága miatt, indiszponáltan láttam játszani.

Különben is milyen mindegy az egész! Előttem már a mérkőzés vége előtt, azontúl meg még inkább egy kaotikus tömeggé formálódott mind a huszonkét ember. Rózsaszí­nű ködben gomolyogtak össze-vissza a játékosok és én olyan boldogan, amilyen talán akkor lennék, ha Monte-Carlóban szétugratnám a bankot, — olyan édesen szédülő agygyal, amilyet talán akkor éreznék, ha Vénusz istenanyánk a múzeumi állványáról megelevenedett tagokkal a karjaim közé hullana, — csak élveztem azt a rengeteg örömöt, amit a miéink kiválóbbsága a lelkembe öntött.

Az is milyen mellékes, hogy ez lett volna-e az eredmény, ha véletlenül derült napunk és száraz pályánk van. Mert a futball nem táncterembeli művészet. Oda nem elég a labdatechnika, nem elég az erő és ügyesség, nem elég a bátorság és szí­vósság, oda taktikai érzék is kell, amelyik az adott körülmények között helyesen számolni tud. Ezzel nem rendelkeztek a bécsiek, akik a pocsolyák és sár dacára is forszí­rozták a lapos passzaikat s ebbe a csökönyös egyoldalúságukba belefulladtak; és ezzel a taktikai érzékkel rendelkeztek a mieink, akik hosszú, magos előreadásokkal dolgoztak, villámsebesen törték át a védelmet és meglepetésekben utaztak.

Összehasonlí­tás. A bécsi csatársor kétségtelenül jobban tud összjátékot produkálni. A hajszálfinomságu passzaik tébolyitóan pontosak és gyorsak. De az eleven energia hiányzott belőlük. Mindegyik nagy egyest érdemel (ahogy a növendékek mondják) a tökéletes munkájáért.

Ezzel szemben a mieink összedolgozatlanok voltak. Hijján voltak annak a minuciózus pontosságú megértésnek, ami a bécsieket jellemezte. De egyénileg egyik sem állott hátrább a bécsieknél és ami a sikerüket meghozta, az volt, hogy volt bennük előretörő erő húsz miniszterelnökjelöltre való. A fölényüket szerintem az állapí­totta meg, hogy Bodnár mint valami uj meteor illeszkedett bele a sorba s mig a védelem Schlosseren és Borbáson lógott, azalatt Bodnár és a gyönyörűen szereplő Koródy gyártotta a gólokat.

A halfsornál a magyaroké az elvitázhatatlan elsőség; Károly nagyobb volt, mint valaha, Takács közbámulást idézett föl, Bí­ró beváltotta a reményeket.

A hátvédsorok közül a bécsieké jobb volt. Biztosabbnak látszottak, mint a magyarok, de a mi fedezetsorunk fölénye kiegyenlí­tette a csekély erőkülönbözetet.

Domonkos sokkal jobb volt a bécsi kollégájánál. Ez utóbbi indiszponáltan játszott azért is, mert a kapuja körül sereglett publikum állandóan gúnyolta és becsmérelte. Nem egyszer ki is fakadt. Hogy az ilyesmi í­zléstelen dolog, az magától értetik. De amellett ostoba is, mert legközelebb visszakapjuk majd csőstől Bécsben. Arról nem is szólva, hogy elviszik a rossz hí­rünket, kicifrázzák, megtoldják, úgy, ahogy csak Bécs tud dolgozni, ha arról van szó, hogy Magyarországot hogyan kell letenni.

Az utolsó kép. Csupa nekigömbölyödött arcot láttam távozni. A nagy reklám sikerült, mert őszinte volt. A bécsiek fenekedtek, elbizakodtak, telekürtölték az elejtett medve bőrével a világot, ettől megtelt tribün, hazafiui kebel és szövetségi kassza. A szövetségi nagyfejüek boldogan mosolyogtak egymásra. De olyan botrányosan megbizakodott arcot, mint a Minder szövetségi kapitány és kassziros uré, — még nem láttam. Ahhoz képest a hordón trónoló Bachus gyönyörittas ábrázata úgy föstött, mint a tragédia komor álarca.

SH-19101107-0304-19101106

Sporthí­rlap, 1910. november 7.

Magyar—osztrák mérkőzés.

Magyarok győznek 3:0 (1:0).

Rossz előjelek. Kellemetlen, ominózus események előzték meg a magyar és az osztrák szövetség válogatott csapatainak múlt vasárnap lefolyt tizenhatodik találkozását, hogy aztán annál teljesebb legyen az impozáns győzelem fölötti örömünk. Az osztrák szövetség csapata, amely a papí­rforma szerint annyival erősebb volt, hogy szinte legyőzhetetlennek tartották, szombaton este megérkezve, esőt hozott magával és úgy látszott, hogy mig az erkölcsi diadalt az osztrák csapat — nagyobb tudása révén — magához ragadja, addig az anyagi sikert — ami a szövetség szempontjából nem kevésbbé fontos — az időjárás fogja elmosni. Az esőzés a késő éjjeli órákban megszűnt, a felhők azonban nem akartak szétoszlani és borongós, álmos időre ébredtünk a nagy nap reggelén.

A magyar csapat győzelmében amúgy se igen bí­zott a közvélemény, a szomorú időjárás pedig akarva, nem akarva, babonássá tette az embereket. A kiváncsi napisten úgy déltájban kidugta ugyan egy pillanatra a felhők közül fejét, de hamarosan újra jól beburkolódzott, mintha nem akarna szemtanúja lenni a magyarok gyászos vereségének.

A mérkőzés előtt. Ennyi rossz ómen után már senki sem bosszankodott azon, hogy délután fél 2 óra tájban megeredt az eső és minél inkább közeledett a mérkőzés kezdetének időpontja, a szürke, átlátszatlan felhőtömeg annál sűrűbben ontotta könnyeit. Nem lesz közönség, gondolta mindenki, de bezzeg nagy volt a meglepődése azoknak, akik háromnegyed kettő után érkeztek a pályára. Ettől az időponttól kezdve ugyanis nem lehetett a tribünökre feljutni és szinte hihetetlenül hangzik, hogy a kritikus időjárás dacára mintegy 12,000 ember nézte végig a mérkőzést. Bizonyos, hogy kedvező időjárás esetén legalább 5—6000 néző künnrekedt volna.

Helyet a népnek. Miután a tribünökön nem maradt talpalatnyi hely sem és a feljárókat is teljesen megtöltötte a publikum, elsöpörve utjából az odaállí­tott jegyszedőket és rendőröket, a korzónak berendezett kerékpár-pályára került a sor. Valóban gigászi látvány volt, amint a mérkőzést látni vágyó közönség átugrálva a korláton, a korzót és a kapuk mellett emelt ideiglenes tribünöket ellepte; mint a rohanó ár hullámzott odább és odább a tömeg, melyben sportsapka, cilinder, széles női kalap, törött és ép esőernyők szakadatlan sora váltogatták egymást. A korzó sem volt elég. Nosza, nekirontottak a páholyoknak. Egy pillanat és már zsúfolva voltak a páholyok, melyeket jogos tulajdonosaik nem foglaltak el idejében, sőt még a páholyok feljáróit is elözönlötték.Most már igazán nem lehetett mozogni A sporthirlapirók szindikátusának egynegyed 3 órakor érkező elnökét pl. úgy kellett a páholyba beemelni; hasonlóképpen jártak az osztrák csapat kí­sérői is.

Kezdődik a játék. A mérkőzés kezdete előtt néhány perccel vidámra válnak az arcok. Villámgyorsan terjed el a hir, hogy az osztrák csapat tí­z emberrel fog játszani, miután jobb hátvédje, Drexler lekéste a vonatot, a tartalék Reichl pedig már be van állí­tva az utolsó pillanatban lemondott Kvietek helyére. Az osztrákok tényleg tiz emberrel jelennek meg, rezignáltan lépnek a pályára, melynek szélén megállanak. A pálya rettenetes állapotban van. A két szélen még csak megjárja, a középen azonban végtelen pocsolya húzódik végig, mely előreláthatólag lehetetlenné teszi az ott való játékot. Szűnni nem akaró éljenzés között megjelenik a magyar csapat is. A sorsolásnál az osztrákoknak kedvez a szerencse, Studnicka a védelemnek választja a kissé kedvezőbb oldalt és nemsokára feszült figyelem és siri csend közepette elkezdődik az őszi szezon legklasszikusabb küzdelme.

Az első félidő. Hatalmas tempóban kezdik a magyarok a játékot és az osztrák védelem az első percekben a sáros pályán bizonytalanul dolgozik. Schlosser vezeti az első komoly támadást, centerének továbbí­tásával azonban a jobboldal adós marad. A centerezés nem sikerült, hát lövéssel próbálkozik meg Schlosser, a melyet az osztrák kapus véd, mig újabb lövése a kapu mellett talál helyet. Most Bodnár remek támadása következik, a mely ismét a kapust foglalkoztatja. Tiz perc után beáll a következő reggeli vonattal érkezett Drexler, úgy hogy most már az osztrák csapat is teljes. Fel is nyomul a csatársora, Domonkos azonban kifutással ment. Korody támadását is kirohanással védi Weinberg, majd Bodnár lövése is a kapus kezében akad meg. A magyar csapat állandóan támad mig az osztrákok csak a 25-ik percben veszélyeztetnek kornerrel, a melyet a magyar csatársor vehemens támadása követ s a Weinberg által már kivédett labdát Korody süví­tő magas lövéssel (27-ik p.) az üres kapuba juttatja. A magyarok vezető gólja után az osztrák csatasor intéz veszélyes támadást, már úgy látszik, hogy kiegyenlí­tenek, de Szendrő korner árán ment. Majd újból a a magyarok kerülnek frontba, Weisz és Borbás egy-egy támadása kornert eredményez, mig a Károlyt buktató Studnicka szabadrúgáshoz is jutatja a magyarokat. Félidő 1:0.

Szünet alatt. A két félidő közti szünet alatt mindenki az első félidő eredményeit tárgyalja és megindulnak a tippelések a végeredményre nézve. Általában a magyar csapatot favorizálják, bár meglehetős számban akad hive az osztrák teamnek is. Az újságí­rók páholya közül nagy figyelemmel hallgatnak egy urat, aki német nyelven adja le véleményét Meisl Hugó, az osztrák csapat kí­sérője, a beszélő. Biztosra veszi a magyarok vereségét, mert szerinte az osztrák csapat tiz emberrel is győzött volna. Természetesen kinevetik.

Ázik a polgármester. Kevéssel a mérkőzés megkezdése után előkelő látogató érkezett a pályára, Bárczy István dr. Budapest polgármestere, az embersportok lelkes barátja és illusztris támogatója. Miután a székesfővárosi páholynak még a közelébe sem tudott férkőzni, egy darabig a tömegben járt fel és alá, majd észrevette őt Iszer Károly, a pályaszövetség elnöke, aki kivezette a korzóra, ahol Stankovits Szilárd társaságában foglalt helyet. Innen szemlélte a mérkőzést a polgármester, székét azonban mely a sárba minduntalan alaposan belesüppedt, ide-oda hurcolni volt kénytelen. S bár fejét minden öt percben le kellett hajtani, hogy a felgyülemlett viz kalapjáról lecsurogjon, mert állandóan szakadt nyaka közé az eső; bár a körülálló tömeg a mérkőzés alatt székét néhányszor majdnem felborí­totta: mégis kitartott mindvégig. Sőt még azon túl is. Mert az sem volt mindennapi dolog, mikor a pályáról való távoztában jobbról-balról nyomta a tömeg Budapest székesfőváros polgármesterét, mí­gnem nyakig sárosan, bőrig átázva elérte a Thököly-uton várakozó automobilját. Ezek után pedig azt hisszük nem fog senki sem zúgolódni, aki a vasárnapi magyar—osztrák mérkőzésen nem tudott födél alá jutni.

Második félidő. Szünet után a magyar csapat még fokozza az iramot és Bodnár két gyönyörű támadását (a második kornert is eredményez) zajos tapssal honorálják. Azonban Bécs is gyönyörűen felnyomul és kornerét (9-ik p.) követő támadása ugyancsak veszélyes helyzetet teremt a goal előtt. A következő negyedórában változatosak a támadások Az egyik percben Schlosser magas lövését Weinberg védi, a következő percben Bécs jobboldala támad, Neubauer azonban a labdát tulplaszirozza. A magyarok és az osztrákok egy-egy eredménytelen kornere után szabadrúgás hozza frontba a magyar fiukat, mig a 24-ik percben Bécs kornerrel fenyeget. De ismét a magyar csapat nyomul fel és immár a közönség kedvencévé lett Bodnár süví­tő lövése a kapufáról pattan vissza, Weisz szépen beadott labdájával Korody szökik előre és pompás lövése a második gólt eredményezi, miután a csúszós labda Weinberg kezéből a kapuba esik. (31. p.) Az osztrákok csatársora is meglepő szí­vóssággal támad és két lövésüket Domi bravúrosan menti. De ismét a magyarok kerülnek offenzivába s Bodnárnak jobbról a bal sarokba plaszirozott labdája a harmadik gólt eredményezi. (37. p.) Felállás után újból a magyarok csatársora rohan le, újból Bodnár lő, Weinberg azonban véd. Az osztrákok még egy utolsó kí­sérletet tesznek, Domonkos azonban két labdájukat biztosan menti.

A játékosok és a játék. A játékosokról szólva, természetesen először is a mieinket vesszük sorba, ott is legelsőnek a csatársort, melynek legfőbb része van a győzelem kiví­vásában. A csatársor leghasznosabb embere a Dobó helyére beállí­tott Bodnár volt Ez az erős fizikumú, nagytehetségü csatár, akit a válogató-bizottság eredetileg tartaléknak sem tett meg, egy csapásra megnyerte a közönség elismerését és bátran állí­thatjuk, hogy a csatársornak majd minden akcióját ő kezdeményezte. Nélküle aligha győzött volna a magyar csapat, ilyen arányban azonban semmi esetre sem. Kitűnő napja volt Korodynak. Eltekintve attól, hogy két gólt lőtt, lankadatlan agilitásával szinte magával ragadta társait. Schlosser sokat volt a halfsorban, de különben is nagyon fogták Borbással egyetemben, akinek azonban igy is sikerült nehány szédületes lerohanást intézni. Weisz jól játszott, de nem hasznosan, mert centerezés helyett legtöbbnyire lőtt. A fedezetsor és egyúttal a mezőny legjobb embere Károly volt. Olyan lelkesen, annyi ésszel és önfeláldozással talán soha még nem láttuk őt játszani. Partnerei Takács és Biró is derekasan végezték munkájukat. A védelem játéka minden várakozást felül múlt. Domonkos a játék végén mesterien fogott nehány labdát, a két hátvéd biztosan kapcsolta le a támadásokat. Szendrő volt a jobbik, de az újonc Feldmann is teljes mértékben megfelelt a beléje helyezett bizalomnak.

Az osztrák csapat legjobb emberei a két Tekusch, Studnicka és Mayringer voltak. Beck a jobbszélen nagyon önzőén játszott, Neubauer pedig a játék elején ismét lesántult. Igen jó volt a Kvietek helyén szereplő tartalék Reichl, valamint a jobboldali védelmet képező két Vienna játékos Weber és Drexler is. Weinberg kapus a második gólt védhette volna, bár mentségére szolgál a nedves, csúszós labda.

A két csapat a hihetetlenül rossz pálya dacára ní­vós, elejétől végig izgalmas és erős tempójú játékot produkált. A magyarok szemmel láthatólag jobban mozogtak és a szélsőkre való játékuk a bécsiek rövid passzjátékával szemben előnyösebbnek bizonyult. Ez a körülmény azonban nem irható a mérkőzés reálitásának rovására, hiszen az osztrákoknak is gyors szélsőik voltak, akiket azonban nem foglalkoztattak kellőkép. Nem is ez a körülmény döntötte el a mérkőzés sorsát, hanem a magyar védelem, mely klasszissal fölötte állt az osztráknak.

A biró. A mérkőzést Blüher Edgar vezette, akit közönségünk a Leipziger Ballspiel Club tavaly husvétkor nálunk járt csapatából, ahol középcsatárt játszott, jól jsmer. Tudása határozottan különb, mint az itt járt Risoé, vagy Neumanné.

A mérkőzés után este a Savoy-szálló külön termében a Magyar Labdarugók Szövetsége fényes bankettet rendezett a két csapat és a Bécsből lejött szövetségi vezetőemberek tiszteletére. Az első felköszöntőt Kárpáti Béla, a MLSz elnöke mondotta, utána Waller mérnök, az osztrák szövetség elnöke tosztozott. A két elnökön kí­vül még Oprée Rezső, Meisl Hugó, Blüher, a mérkőzés bí­rája, Károly Jenő a magyar játékosok nevében Minder Frigyesre mondottak felköszöntőt.

*

A november 6-iki magyar-osztrák mérkőzés 6200 koronát jövedelmezett a MLSz-nek, a bruttó bevétel meghaladta a 9000 koronát. Ez ideig ez a legnagyobb bevétel.

*

A magyar válogatott csapat december hó végén kontinentális körútra indul. Az eddigi megállapodások szerint három helyen, január 1-én Párisban, 5-én Zürichben és 8-án Milanóban játszanak a magyar válogatottak.

(Nemzeti Sport, 1910. november 13.)

A XVI. magyar-osztrák mérkőzés.

Budapest, 1910. november 6.

A magyarok 3:0 győztek!

SV-19101106-01-19101106Az öreg millenáris esős időben még soha ennyi embert nem látott. Ha szép idő van, bizonyá a rekordot értünk volna el látogatottság tekintetében. De nem is volt még soha oly felcsigázott érdeklődés a magyar és az osztrák reprezentativok mérkőzése iránt, mint most s tegyük hozzá mindjárt, hogy annyira még sohase tartott az itthoni vereségtől a közvélemény, mint most. Nekünk ép ez a nagy félelem volt biztató, mert a tapasztalat szerint ilyenkor győzni szoktunk.

S igy is történt.

A rengeteg közönség az eső dacára rendkí­vül érdeklődéssel várta az eredményt s mikor végre Kóródy éles, védhetlen lövéssel megszerezte az első gólt, olyan harsogó éljenzés és tomboló lelkesedés tört ki. a milyenre a legöregebb football-látogató sem emlékszik.

Az eső eláztatta a pályát, mely tele volt tócsákkal, de nem ronthatta meg a játékot, mely magas szí­nvonalú és végig erős tempójú volt. — A magyar csapat ritka lelkesedéssel játszott és bizton mondhatjuk, nagy fölényük elvitázhatatlan. Mindegyik játékos produkált annyit, a mennyit tőle várni lehet s talán csak Weisz maradt adós, a kit különösen az első félidőben nem is foglalkoztattak. De volt olyan is, a ki a várakozáson messze felül kitűnő volt. Dr. Borbás és Kóródy feltűnést keltően nagyszerűen játszottak. — Károly odaadó, rutinos és ezúttal nagyon önzetlen játéka teljes elismerést érdemel. Schlosser csatárjátéka sokat szenvedett a miatt, hogy gyakran ment vissza a halfsorba, ezzel viszont Takács helyzetét könnyí­tette, a ki egyébként is nagyon fényesen játszott, kedvezett neki a sáros talaj is, melyen ellenfelének nehéz volt a megszökés.

Második noviciusunk: Feldnann szintén el tudta érni, hogy a válogató bizottság bizalmát kiérdemelte. Mint könnyű ember, a sáros talajon kitünően mozgott, s néha a legváratlanabb védésekkel aratott megérdemelt tapsokat. Igazán kitűnő volt. Szendrőnek megint fényes napja volt s ezzel talán eléggé jellemeztük kitűnő gyors játékát. Domonkos nem hibázott s emellett szerencséje is volt. Hátra van még Biró és a Dobó helyett bekerült Bodnár. Bí­rótól sok szépet láttunk, lelkesen is játszott, de elmaradozásai gyakran juttatták eszünkbe Weinber hiányát, kinek mostani hatalmas formája bizonyára még erőteljesebbé tette volna a magyar csapat kitűnő tempóját. Bodnár, ez az erős izmu, rendkí­vül fürge és agilis csatár, csak a match vége felé kezdett beleilleszkedni az együttesbe. Talán a lámpaláz, vagy a jó stilus hiánya okozta, hogy inkább csak a mezőnyjátékban érvényesült agilitásával, de a kapu előtt kapkodóan játszott, a passzjai hirtelenek, de nem kiszámí­tottak voltak. Egyébként kitűnő tehetség, mely jó csatársorban hamar kifejlődne.

Az osztrák csapatból hiányzott Kvitek centerhalf, a ki helyett Reichl állt be. Itt mindjárt megállapí­thatjuk, hogy az osztrák csapat leggyöngébb része a halfsor volt. A csatársor erőteljes játéka sok veszélyes pillanatot teremtett a magyar kapu előtt, de kitűnt, menynyire elí­rták magukat egyes laptársaink, a kik mostanában szinte ellentmondást nem türően állapí­tották meg az osztrák csatárok fölényét a magyaroké felett.

Ez a match alaposan rájuk cáfolt.

Ezzel a győzelemmel a mérleg igy alakul: a magyarok 7-szer, az osztrákok 6-szor győztek, eldöntetlen 3 match, gólarány 36:36.

A mérkőzés fél 3-kor kezdődik a lipcsei Blüher bí­ráskodásával. A hosszú, komoly arcú biró már járt nálunk egyik lipcsei csapattal, akkor gólzsáknak nevezték el. Higadtan jól bí­ráskodott, de a hátulról való eltaszitásokat nem méltatta figyelemre. Vagy 8 percig a magyarok állandóan támadnak, de siker nélkül, ekkor áll be az osztrákok 11-ik embere Drexler. Erre az osztrákok is frontba kerülnek, de off side miatt megakadnak. Ugyaní­gy jár Borbás s Bécs jut támadáshoz, de Biró jól ment. Majd Korody vezet támadást, mely hamar visszafordul a magyar kapu elé, ahol Beck a kapu mellé lő. A 16. percben Borbás beadását Schlosser elhibázza, majd Bodnár is. Váltakozó támadások után a 22. p ben corner a magyarok javára, nemsokára az osztrákoknak is corner jut. A következő lerohanást Borbás intézi, de szép centerét Bodnár bosszantóan ellövi. A 29. percben Schlosser centerét az osztrák kapus kivágja, de a résen levő Korody éles, védhetlen lövéssel a kapuba röpí­ti a labdát. Gól! — tör ki a lelkesedés 10 ezer torokból. Hihetetlen tomboló öröm vett erőt a közönségen. A játék tovább megy. Közben Károly szerez derűs pillanatokat búvár úszásaival, melyek a nagy pocsolyákban eléggé sikerültek A 30 p.-ben Bécs cornere egy kapufölé lövéssel lesz ártalmatlan. Ettől kezdve állandóan a magyarok támadnak. A 35 p. Weisz eredménytelen cornert szerez. Majd az osztrákok szabadrúgáshoz jutnak, de aztán csak a magyarok támadnak, mi közben Bodnár 3-szor, Korody 1-szer a kapu mellé lőnek. A félidő előtt még egy cornere van a magyaroknak, de elhanyagolják. Félidő 1:0.

A II. félidőben hosszabb ideig ismét csak a magyarok támadnak. A 6. pben Studnicka kapu mellé lő. A 7. p-ben corner a magyarok javára gól nélkül. Vagy 15 percen át hullámzik a játék, mialatt a magyar csapat jobb szárnya is kezdi kivenni részét a játékból. A 22. p-ben Feldmann corner árán ment. A 31. p-ben esik a 2-ik gól: ismét Korody hosszú éles lövéséből. Az osztrák fogta ugyan a 16 m-ről jövő labdát, de az kezéből a kapuba repült. Rettentő éljenzés kisérte ezt a gólt is. A 34. és 35. percekben Domonkosnak vannak nehéz pillanatai, de a szerencse is velünk van. A 37. p-ben Korody a balszélen labdát szerez, majd Takács veszi át és a középre juttatja, ahonnan Bodnár közelről élesen bevágja a 3-ik gólt. Most már az örömmámor teljes, annál is inkább, mert a feltüzelt magyar csapat lankadatlant állandóan tovább támad; de gól több nem lesz.

*

A szövetségi matchek jövedelme. A szövetség reprezentatí­v csapatának mérkőzései 1905. év óta kezdtek mind nagyobb érdeklődést kelteni, amihez nemcsak a footballsport fokozódó népszerűsége és a reprezentativok matcheinek lassankint kifejlődött tradí­ciói, hanem jórészt Stobbe Ferenc, akkori szövetségi kapitány rendkí­vül ügyes szervező és reklámozó képessége járultak hozzá.

1905 április 9-én 3017·98 K volt az addigiakat messze felülmúló bruttó bevétel; 1907 november 3-án a bruttó bevétel már 4158·34 K, 1908 november 1-én 5724·90 K és 1909 november 7-én pedig 8010·40 K. Ezek mind az osztrák szövetségi csapat ellen tartott budapesti matcheken befolyt bruttó bevételek.

Nagyon vonzóak voltak a cseh-magyar matchek is; az 1908. április 5-én tartott utolsó cseh-magyar mérkőzés közönsége 6346·30 kor.-t fizetett belépő-jegyekért.

A németországi reprezentativok ellen 1909 április 4-én tartott mérkőzésen 5724·90 K bevétel volt. Az ugyancsak tavaly május 29, 30 és 31-én tartott kongresszusi matchek az angolok és osztrákok ellen 18743·90 kor. brutto bevétellel végződtek.

*

Mit kapnak a reprezentatí­v játékosok? A labdarugó-szövetség a válogatott csapat játékosait az úgynevezett szövetségi sapkával tünteti ki. Ez egy vörös bársony angol football sapka, melyen elől egy alig észrevehető ugyancsak vörös zsineg van keresztben. Erre a zsinegre rá van fűzve egy aranyhí­mzésű gomb. Minden reprezentatí­v játékos csak az első szereplésekor kap ilyen sapkát és ha később újra játszik a válogatott csapatban, akkor már csak gombot kap, melyet ráfüz a zsinegre.

A szövetségi sapka tulajdonosát egy különös jog is megilleti, az t. i., hogy a szövetség reprezentatí­v matcheire jegy nélkül is bemehet, ha — a sapka a fején van.

(Sport-Világ, 1910. november 7.)

*Illustriertes (Österreichisches) Sportblatt, 1913. április 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28.18:00 M4Sport
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ