1913.III.16. FTC – MTK 3:1

PH-19130316

Az MTK angol trénere Ernst Street kedden érkezett meg és szerdán már munkára fogta az első csapat játékosait. Street ezelőtt a Manchester United csapatában játszott jobbszélsőt. Öt évvel ezelőtt Meredith váltotta fel a posztján. Később mint jobbösszekötő, majd mint center szerepelt a csapatban. Igen rokonszenves megjelenésű intelligens ember a 30 esztendős Street.

(Sporthí­rlap, 1913. február 10.)

Robertson, a MTK volt skót trainere, aki néhány hónappal ezelőtt vissza utazott hazájába, nagy meglepetésre megjelent Budapesten. A mendemondák szerint jövetelének célja, hogy néhány játékost Skóciába professionistának szerződtessen. Először a MTK angol centerével, Lane-nel tárgyalt, akitől azonban elutasí­tó választ kapott. Majd Kertész Vilire tájt a foga. Hogy misszójának minő eredménye lesz és abból mi fog kisülni, az még a jövő titka. Szombaton már vissza utazott hazájába.

(Sportvilág, 1913. március 10.)

A szövetségi dí­j döntő mérkőzése. A vasárnapi FTC mérkőzés nemcsak a két rivális ezidőszerinti erőviszonyát lesz hivatva eldönteni, hanem ekkor dől el az 1912—13. évi szövetségi dí­j sorsa is, amelyben jelenleg a MTK vezet 1 ponttal a FTC előtt.

(Pesti Hí­rlap, 1913. március 13.)

Fölemelték a helyárakat. Szokatlan újí­tással lepi meg a vasárnapi FTC — MTK match rendezősége a néző-közönséget. Bajnoki mérkőzéseken ez ideig minden versenypályának meg voltak az állandóan megállapí­tott normal helyárai. Ellenben vasárnapon, amikor csak egy bajnoki mérkőzés lesz (előzőleg a II. csapatok játszanak) és konkurrencia sincsen, a rendezőség fölemelte a helyárakat. A közönség áldozatkészségének ilyetén való kihasználására felhivjuk a Magyar Labdarugók Szövetsége figyelmét és elvárjuk ez irányban sürgős tiltó intézkedését.

(Pesti Hí­rlap, 1913. március 14.)

1913. március 16., 15:30, Üllői út, FTC – MTK 3:1 (1:0)
vezette: Fehéry Ákos
nézőszám: 22 000 (20 077 fizető néző)
FTC: Ungár — Rumbold, Payer — Weinber, Bródy, Blum — Weisz F., Tóth-Potya, Pataky, Schlosser, Borbás dr.
MTK: Knapp — Révész, Csüdör — Biró, Ellinger, Vágó — Sebestyén, Kertész I., Lane, Kertész II., Szántó
Edző: Ernst Street
Gól: Borbás dr. (22.), Schlosser (53.), Tóth-Potya (90.) illetve Vágó (49.)

SV-19130317-08-19130316

SH-19130317-06-19130316

20.077 fizető nézője volt a vasárnapi FTC—MTK mérkőzésnek ha ehhez hozzá veszszük a 600 tiszteletjegyest és állandó szabadjegyeseket, úgy 22.000-re tehető a nézők száma.

A brutto bevétel volt 19.625.20 korona, maradt egyesületenként 6405 korona. — A MLSz kapott 1437.14 koronát, a pálya pedig 4042 koronát. Az összes kiadás 6717.66 korona.

(Pesti Hí­rlap, 1913. március 19.)

Szövetségi dij. I. oszt. MTK.—FTC. 2:0 (1:0). Bí­ró: Langfelder.  MTK határozott fölényben játszott. Az első goalt Tauszig, a másodikat Rácz lőtte. A MTK II.-ben Kertész III., az FTC II-ben Korody szerepelt.

(Sportvilág & Sporthí­rlap, 1913. március 17. & Pesti Hí­rlap, 1913. március 18.)

Az FTC II. március 16-án az MTK II. ellen a következő összeállí­tásban játszott: Fritz — Geiser, Manglitz — Dvorzsák, Medgyessy, Szandrovics — Rónai, Bródi II., Kórodi I., Cserny, Szeitler

(Sporthí­rlap, 1913. április 28.)

Egy hozzászólás a(z) 11101111001ejegyzéshez

  • MTK. A csapatban esetleg az a körülmény idézhet elő változást, ha Kertész III. teljesen felépül. Ez esetben a csapat a kővetkező lesz: Domonkos, — Révész, Csüdör, — Biró, Vágó, Kertész III., — Sebestyén, Kertész II., Lane, Kertész I., Szántó. Egyébként nagyon valószí­nű, hogy a középfedezet helyét Ellinger, a balfedezet helyét Vágó fogja betölteni. (SV19130210)

    A MTK csapatainak felállí­tásai:
    I. csapat: Knapp, — Révész, Csüdör, — Biró, Ellinger, Vágó, —- Sebestyén, Kertész II., Lane, Kertész I., Szántó.
    II. csapat: Nemes. — Sebestyén, Zengő — Kovács, Binét, Molnár, — Tausig, Konrád, Rácz, Nagy Jóska, Klein. (SV19130414)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ