1919.IV.21. Húsvéti serleg, FTC – MTK 0:0

Ezúttal a Húsvéti serlegért küzd a Fradi és az MTK. Szöglet után Bódis és Pataki az MTK védők gyűrűjében.

Ezúttal a Húsvéti serlegért küzd a Fradi és az MTK. Szöglet után Bódis és Pataki az MTK védők gyűrűjében.

A húsvéti mérkőzések ezúttal csalódást keltettek. A program, melyet nagy előkészületek és hosszas megbeszélések után állí­tottak össze, nem volt vonzó és nem is elégí­tette ki a sportközönsége.

Kivétel csak az FTC – MTK találkozása volt, mely mintegy tizennyolcezer főnyi nézőt vonzott az Üllői-úti pályára, de kielégí­teni az sem tudta a nézőket. Igaz, ebben nagy része volt a kellemetlen szeles időjárásnak is, mely alaposan megnehezí­tette, sőt olykor lehetetlenné tette a szép kombinációkat.

Az első félidőben az MTK volt a jobbik és többet támadó csapat; másodikban az FTC. vette ki a részét jobban a veszélyesnél veszélyesebb támadásokból. Érdekes, hogy mindkét csapat akkor játszott jobban, amikor szél ellen kellett küzdenie. Az MTK ezúttal is Schlosser és Orth nélkül játszott és alaposan meg is érezte mindkettő hiányát.

Schlosser nélkül a csatársorban nem volt erő és lendület, az Orth helyén játszó Weisz mellett pedig az FTC. csatárai úgy húztak el, ahogy akartak. Itt volt az MTK sebezhető pontja és ha az FTC. ezt korábban felfedezi, fölénnyel megnyerhette volna a mérkőzést. Feldmann ezúttal jó volt és nagy része van benne, hogy az MTK nem kapott gólt.

A fedezetsor az első félidőben hibátlanul dolgozott, a másodikban azután kifulladt, mert kimerí­tette az első félidőbeni szélellenes játék. Csak Kertész II. bí­rta fáradhatatlanul. A csatársor, mint már jeleztük, erélytelen volt és nem igen törte magát a labdák után. A jó helyzeteket a késlekedéssel mindig elszalasztották és emellett Braunra keveset játszottak.

Kropacsek különösen azzal tüntette ki magát, hogy Payer tizenegyesét bravúrosan kivédte.

Kellemes meglepetést keltett az FTC-nek nagyszerű formája. Szamosi kitűnően védett, a két hátvéd pedig sziklaszilárdan verte vissza a legveszélyesebb támadásokat is. Payernek különösen szabadrúgásai jelentenek veszedelmet az ellenfelére.

Igen jól dolgozott a fedezetsor, melyben ezúttal Wilheim játéka emelkedett ki. A fedezetek nemcsak a védelemben, de a támadásban is jól állták meg helyüket. A csatársor és egyben a mezőny legjobb embere Nemes volt. Kár, hogy az első félidőben elhanyagolták.

Jó napja volt Tóthnak is, aki néhány szép lövést menesztett az MTK kapuára. Pataky még nem a régi, de azért hasznosan játszott. Kétségtelen, az FTC. sokkal jobban mozgott, több lendülettel és hévvel játszott s kis szerencsével megnyerhette volna a mérkőzést.

A két csapat í­gy állott fel:

MTK: Kropacsek – Feldman, Weisz – Kertész II., Nyúl, Vágó – Braun, Konrád II., Nagy, Schaffer, Szabó

FTC: Szamosi – Wiener, Payer – Blum, Medgyesi, Wilheim – Bódis, Tóth, Pataky, Gansl, Nemes

Kezdetben mindkét csapat elfogultan, óvatosan játszik. Különösen az MTK, szél ellen küzdve, látszik elfogultnak. Az FTC. támad, de játéka eleinte veszélytelen és csak a Payer kapura irányí­tott szabadrúgása fenyegeti az MTK-t. De frontba jön az MTK is és Schaffer lő. A labda a kapu fölött visí­t tovább. Hosszabb középjáték után kornerhez jutnak a kék-fehérek, mely Schaffer túl magas fejesével nyer befejezést.

A következő percben már ismét az FTC. támad. Pataki átadását Tóth szépen lövi, de a labda a háló mellé kerül. Ismét az MTK jut támadáshoz és kornert ér el, majd egy veszélyes lerohanást Braun elhibáz. Még több veszélye helyzet alakul ki az FTC. kapuja előtt, különösen Nagy lövése látszik kritikusnak, Szamosi azonban bravúrral elfogja a labdát.

Gansl az FTC. következő támadásánál közel az MTK kapu előtt Feldmann összeütközik és térdben megsérül. Ezután ismét az FTC. kerül veszélyes helyzetbe. Konrád II. azonban tiszta helyzetben hibáz.

A második félidő is FTC. támadással kezdődik, melyből a zöld-fehérek több kornert érnek el és Tóthnak egy gyönyörű lövése hajszálnyira siví­t a kapu fölött. Ezután az MTK jut kedvező helyzethez és Braun lő veszélyesen a kapura. Feldmann hibája folytán az FTC. ismét támadáshoz jut, de a csatárok elrontják a kí­nálkozó alkalmakat.

Az FTC. most észreveszi, hogy az MTK védelme a baloldalon könnyen sebezhető és ettől kezdve Nemesre játszik, aki ügyesen ki is használja az alkalmat és elég sűrűn hagyja faképnél a tehetetlen hátvédet. Közben egy ártatlan labda Feldmann kezére kerül, de a bí­ró nem í­tél tizenegyest. Ugyanez az eset még egyszer megismétlődik és a bí­ró akkor sem hajlik a követelésre.

Több FTC. szabadrúgás után az MTK is támad, majd ismét az FTC. kerül frontba, amikor Kertész II. az MTK kapu előtt földön fekve kézzel tolja el a labdát. Tizenegyes! A közönség Payert kiabál és nagy számban tódul a kapuhoz, hogy egészen közelről legyen tanúja a gólnak.

Feszült várakozás után Payer lő, de Kropacsek fényes bravúrral kivédi a labdát, mely kezéből kipattan éppen Tóth lába elé. Kropacsek macska módjára utána gurul és még kellő időben másodszor is elfogja.

Veszélyes helyzetbe jut nemsokára az FTC is. Nagy és Konrád szabadon állanak, csak Szamosi van már előttünk, de elszalasztják a pompás gólhelyzetet. Az FTC-nek is kí­nálkozik egy jó alkalom, Nemes szép beadását azonban Pataky kapásból a kapu mellé lövi.

A félidő hátralevő része az FTC. határozott fölényében, de eredmény nélkül telik rá.

A mérkőzést Gerő Ferenc vezette kétségtelenül sok jóakarattal, mindazonáltal a közönség nagyobb része bí­ráskodásával nem volt megelégedve. Tény, hogy egy-két offsidet és handset elnézett.

A nagy kérdés tehát, hogy melyik a jobb csapat, az eredmény után í­télve, továbbra is nyitva maradt és bizonyára csak május 25-ikén fog eldőlni, amikor a bajnokságban újra találkozik a két csapat. Egyet azonban már most leszögezhetünk, hogy az FTC. esélyei – látva hétfői kitűnő szereplését – elsőrangúak.

(huszadikszazad.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ