Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1928.VI.24. Attila – Ferencváros 1:5

Nyolcvankét év egy ember életében a teljességet jelentheti, de a történelem lapjain csak egy villanás csupán. Visszatekinteni egy nyolcvankét évvel ezelőtti eseményre, kezünkbe fogni az akkori újságokat és gondolatban beleképzelni magunkat az akkori történésekbe számomra felemelő lehetőség. Néhány percre behunyni a szemünket és visszatekerni a történelem időgépét 1928-ra úgy, hogy mi is ott állunk a lelátón csak úgy lehet, ha ismerjük azt a kort, melyben éppen „időutazunk” és ismerjük azokat a szereplőket, akikkel a képzeletünk szárnyán találkozni fogunk.

Az 1928. június 24.-i magyar kupadöntő két részvevőjéből a Ferencvárost mindenki ismeri, de amikor megláttam a kissé „megviselt” sportújságban az „Attila” nevet, óhatatlanul is először Dragó jutott az eszembe. Elnézést a hasonlatért, saját magam is jót derültem rajta, de számomra teljesen ismeretlen volt az ellenfél. Először egy pesti csapatra gondoltam, de mikor utána néztem a neten akkor szembesültem azzal, hogy az Attila FC a kezdeti miskolci labdarúgás egyik megtestesítője volt a húszas-harmincas években.

A rövid ideig fennállt miskolci Attilát 1926-ban hozták létre az amatőr-profi ligák szétválasztáskor. A piros-kékek összesen hét szezont játszottak az első osztályban. A gyenge anyagi lábakon álló egyesület 1936-ban megszűnt (a bíróság számolta fel 1936. január 24.-én). A klub történetének legnagyobb sikerét 1928-ban érte el azzal, hogy bejutott a magyar kupa döntőjébe. A nagy sikerbe üröm is vegyült, hiszen a miskolci csapat utolsó lett a bajnoki küzdelmek során, amit a húszas évek „verhetetlen” Fradija nyert meg, ráadásul sorozatban a harmadik alkalommal.

Az akkor híradások szerint az „igazi” kupadöntő az Újpest-FTC elődöntő volt, amit Furmann és Takács II. góljaival 2:1-re nyertünk. Maga a döntő sétagaloppnak látszott, hiszen a Fradi félelmetes játékerőt képviselt, a miskolci Attila FC a bajnokság utolsó helyezettjeként nem nagyon számított esélyesnek. Ennek egy kicsit ellentmondani látszott az első félidő, ahol a Fradi csak nagy nehezen tudta az ellenfélre kényszeríteni a játékát, bár végig támadtuk a félidőt, de gólt csak Kohut révén tudtunk szerezni. Ráadásul a második félidő elején meglepetésre kiegyenlített az Attila FC.

A gól szerencsére felpaprikázta a zöld-fehéreket és a közönség fergeteges biztatása közepette egyre másra vezettük a veszélyes támadásokat. A második gólunk után elszabadultak az indulatok. Az Attila FC játékosai hevesen reklamáltak, mert szerintük a gólunkat megelőző „kornert” a bíró tévesen adta meg. A játékosok heves tiltakozása odáig fajult, hogy egyes játékosok le is akartak vonulni a pályáról, de szerencsére a csapat edzője meg tudta győzni az ideges játékosokat a mérkőzés folytatásáról. Bár a korner jogosságát a miskolciakon kívül senki sem reklamálta, az egész mérkőzésen a bírói hármas nem állt helyzete magaslatán. Ritkán szoktam egy lapszemle során idézni az újságból, hiszen bárki elolvashatja a részletes beszámolót, de mivel egyrészt elég rossz minőségű a 82 éves újság, másrészt a tudósító olyan örök érvényű megállapításokkal „rakta helyre” a bírókat, hogy azokat mindenkinek érdemes elolvasni:

„…hatalmas hibát, felháborító felületességet követett el a BT, amikor a bíróküldést elvégezte…olyan három bíró látta el a bírói tisztet ezen a mérkőzésen, akik a rájuk bízott feladatnak nem tudtak megfelelni. Mert nem elég csak hideg nyugalommal, gőgös fölénnyel járni-kelni a pályán és hanyag nemtörődömséggel fújni hetet-havat. Nem elég rideg közönnyel nézni a szenvedélyek felzaklatását és felszakadását, amelyen később senki sem lehet már többé úr. Nem elég csigalassúsággal andalogni és egy pontot figyelni, miközben a hátunk mögött akár halálra rúgják egymást a játékosok. A bírónak minden idegszálával élnie kell a mérkőzés minden fázisát, fizikumával, egész szívével és lelkével meg kell értenie mindent, ami a pályán történik…”

Egy csapatkép a második profi szezonból.

A fenti mondatokat 1928-ban vetették papírra. Úgy látszik sok minden nem változott 82 év alatt, mert amit akkor megfogalmaztak, a mai bírókra is érvényes, főleg akkor, ha a Ferencváros mérkőzését vezetik! Nagyon tanulságos mondatok, az őszi fordulók során sajnos jó néhányszor lehetett volna idézni. Visszatérve az 1928-as kupadöntőre, a levonulással tarkított második gólunk után a vidéki együttes végleg kipukkadt idegileg és fizikailag is. A gólok meg jöttek futószalagon, így az 5:1-es végeredmény inkább a vendégek számára volt hízelgő.

A Fradi számára meg egy újabb dicsőségpont az 1928-as év tablóján. Bajnoki cím, magyar kupagyőzelem, és az első nemzetközi kupasiker, a Közép-európai Kupa megnyerése a Rapid Wien ellen.

A Ferencvárosi labdarúgás ebben évben a csúcsra ért. Jó érzés és örömteli erre az időszakra emlékezni.

- lalolib –

NEMZETI SPORT 1928.06.24. 122. szám 1. oldal

NEMZETI SPORT 1928.06.25. 123. szám 1. oldal

NEMZETI SPORT 1928.06.25. 123. szám 2. oldal

NEMZETI SPORT 1928.06.25. 123. szám 3. oldal

NEMZETI SPORT 1928.06.25. 123. szám 4. oldal