1929.XII.1. Ferencváros – Nemzeti 7:2

Nagy gólaránnyal győztek az élcsapatok

Ferencváros—Nemzeti 7:2 (3:1)

Kedvezőtlen auspiciumok között lépett a küzdőtérre a Ferencváros, mert Takács II. játéka csak a pályán, néhány próbarugás után vált bizonyossá.

A zöld-fehérek nyomban támadóan lépnek fel a Törököt és Rémay III.-at nélkülöző Nemzeti ellen s már az első akcióknál meglátszik, hogy a zöld- fehérek jó formában fognak játszani. Takács II. és Tanzer s az oly hosszú formahanyatlás után ismét jól mozogva Kohut vezetik a Ferencváros rohamait. A 10. percben Kohut erős lövése Gallinától elperdül s Takács II. nyugodtan a kapuba helyezi a labdát. (1:0).

A Nemzeti csak lefutásokkal kísérletezik, amelyeket a fürge Győry II.— Odry jobbszárny hajt végre. A 22. percben Papp elfejel egy labdát Amsel elől, de Lyka még jókor felszabadít s máris Tanzer száguld le a szélen, beadására Kohut fut be, de elvéti a labdát és ő zuhan a hálóba. A 32. percben ismét Tanzer centerez, Takács II. lő, Gallina eldobja magát, a labda elcsúszik mellett, menthetetlennek látszik a gól, azonban Szendrő kapusmodorban ráveti magát a labdára. Tizenegyes, amelyet Takács II. belő. (2:0).

Nyomban utána a ferencvárosi hátvédek bizonytalankodnak, Amsel kifut, „szerelni” akar, a labda elpattan és Rémay II. 30 méterről az üres hálóba gólt lő (2:1). A Ferencváros jabbszárnya ismételten veszélyes s a 37. percben Takács II. megcsinálja a „hat tricket”: Tanzer beadásából Gallina hasa alatt gólt rúg (3:1). A 44. percben Hossó hendsze miatt tizenegyes, amelyet Takács II. Gallina kezébe rúg.

A második félidő elején a Ferencváros egykapus játékot folytat s hat perc alatt két gólt ér el. Az elsőt a 2. percben Takács II.—Turay akció után Toldi rúgja, a másikat a 6. percben Bukovi ideális szöktetéséből Tanzer szerzi meg (5:1).

A Nemzetit Győry hozza frontba, aki Obitz hibája folytán kitör és 16 méterről szép, de védhető labdát juttat Amsel hálójába (5:2). A 35. percben a labda Bukovi fején lövésszerű durranással kipukkad. Alig dobják be az újat, a kis Takács máris elcsípi Flórának a sárban elakadó hátraadását s Gallinát is kijátszva az üres hálóba gólt rúg (6:2). Alig egy perc múlva ismét Tanzer pompás beadását Takács II. nagy nyugalommal helyezi a kapuba (7:2).

A Ferencváros régi, őszeleji formáját erősen megközelítve játszott. Különösen fedezetsora, amelyben Bukovi megcáfolta azt a balhiedelmet, hogy csak 45 percig tud játszani sáros talajon. A csatársorban a jobbszárny és Kohut futottak fel nagyon jó formára. A hátvédek közül Papp biztosan állott végig a lábán. Amsel mindkét gólnál hibázott.

A Nemzeti nem játszott rosszul, de erősen megérezte Rémay III. és Török hiányát mert így sem támadósora, sem védelme nem volt teljes. Egyénileg Odry, Szendrő, Bartos és helyenként Volentik vált ki.

Bíró: Szél László.

(Sporthírlap, 1929. december 2.)

NS-19291202-0304-19291201

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 02.23. 17:00 FTC-Puskás (TV:M4 stream)
Következik: MK 02.26. 20:00 Kisvárda-FTC (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST