1935.VI.16. KK, AS Roma – Ferencváros 3:1

kk_sorozat_ftc

A Ferencváros állandóan támadott mégis kikapott

AS Roma – Ferencváros 3:1
Róma, június 16.

Az osztrák Frankenstein bíráskodása mellett 15.000 néző előtt mérkőzött a Ferencváros az AS Roma csapatával. A Ferencváros csapata a mérkőzés nagy részében fölényben volt a csupán csatárai kapuelőtti tehetetlenségének tulajdoníthatja, hogy vereséget szenvedett.

A Háda, Polgár és Korányi védelem kitűnően működött, a fedezetsor is jól dolgozott. A Róma csapata a drágán vásárolt új játékosok ellenére sem bizonyult jobbnak a Ferencvárosnál. Védelme erélyesen dolgozott, kitűnő volt Bernardini középfedezet, a csatársorban pedig Seopeli argentínai csatár, míg Cattaneo jobbszélső szürkén játszott.

Változatos küzdelem után a 25. percben Scopelli lőtte az olaszok vezető gólját és öt perccel később Guaita kettőre szaporította az olasz gólok számát. A félidő vég efelé a Ferencváros mind több támadást vezetett és a 43. percben Móré 25 méteres szabadrúgásából első góljához jutott.

Szünet után a Ferencváros fölénye időközönként oly nagy volt, hogy a Róma csapatában csak három csatár volt elől, míg a többiek a védelemben segítettek.

A 28. percben Cattaneo lerohant, Lázár kézzel érintette a labdát: a bíró szabadrúgást ítélt, melyből a labda a balszélső Tomasihoz, tőle pedig Scopolihoz került, aki a kapunak háttal állva, lehetetlen helyzetből gólt rúgott.

A Ferencváros csapata nem csüggedt, még erősebben ostromolt, a Róma azonban minden emberét a védelembe vonta és gól nélkül úszta meg a félidő hátralevő részét.

A Ferencváros csapata hétfőn reggel 1/2 7 órakor utazik el Rómából és kedden 3/4 10 órakor érkezik Budapestre.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
FTC – Siófok
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031