1937.XI.28. Ferencváros – ETO 5:1

ftcbk-gombok-regi-ujsag

Ferencváros – ETO 5:1 (4:0)
Üllői-úti sporttelep – 4.000 néző – Bíró: Juhász Attila dr.

A hideg, verőfényes vasárnap délutánon a futballsport leglelkesebb hívei jöttek el a Ferencvárosi „gólzápor” megtekintésére. Itt volt a tribünön Hunyady Ferenc gróf, Szukováthy Imre, Gerevich Tibor, Veres Imre és a többiek, akik minden időben ott vannak a Ferencváros mérkőzésén. A játék azonban nem kárpótolja a nézőket: néhány jó akciót egy csomó rossz követett.

És a várt gólzápor is elmaradt. A Ferencvárosnak ezen a mérkőzésen legalább harminc gólhelyzete volt, mindegyik olyan, amilyet értékesítés nélkül hagyni szinte lehetetlenség. Ezen a délutánon azonban orgiákat ült a gólhelyzetek elrontása. A harminc tiszta helyzetből csak öt gólt szereztek.

Az első gólt csak a 22. percben lőtte a Ferencváros, mégpedig úgy, hogy Sárosi szöktette Gyetvayt, akinek beadását Polgár helyezte a kapuba. 1:0. A 26. percben Polgár küldte rohamra Táncost, aki mérnöki pontossággal találta középre a labdát és ezt Sárosi lőtte be. 2:0. A 30. percben Gyetvait elgáncsolták a megítélt tizenegyest Sárosi juttatta rendeltetési helyére. 3:0. A 38. percben Toldi-bomba sistergett. 4:0.

A második félidőben a győri csapat szép támadása után Kovács ívelt labdája került a hálóba. 4:1. A 19. percben Polgár átadásából Toldi beállította az 5:1 arányú végeredményt. A Ferencváros egyébként állandó fölényben volt, a győriek azonban néha szép, formás ellentámadást tudta indítani.

A mérkőzés Sárosi III. Béla bemutatkozása volt, aki rendkívül tehetséges játékos, de csak fokozatosan bontakozhat ki értékes futballtudománya. Polgár, ha majd megszokja, jó jobbösszekötő lesz. A győrieknél a közvetlen védelem tűnt ki kemény, de szabályos játékával.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
FTC – Siófok
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031