1938, az ezüstérem pompás ragyogása

Hioszi Tatiosz szerint „szí­vünkbe láthatatlan papí­ron, olvashatatlan tintával kerülnek fel az örökkön emlékezetes pillanatok.” Örök igazság ez az ókori görög filozófustól, de felvetődik egy kérdés: vajon ezek a pillanatok hogyan kerülnek szí­vünk jegyzettömbjébe? És vajon van-e elegendő tárhelyünk, vagy ha lassan kezd túlcsordulni a memória, akkor akaratlanul elindí­tunk egy tisztí­tóprogramot, mely a kellemetlen emléket egyszerűen kitörli a rendszerből? Sokan úgy gondolják, a múlt valójában saját élettörténetünk értelmezése. Kiemelünk bizonyos meghatározónak vélt eseményeket, elfelejtünk másokat. De vajon miért is felejtünk? Miért is törlünk olyan eseményeket melyek nélkül a jelenünk is sokkal kevesebb lesz? Hiúság, hazugság vagy talán félelem a szembenézéssel? Nem tudom a választ, de azt igen, hogy 1938 júniusában megrendezésre kerülő III. Labdarúgó-világbajnokságon elért második helyünk az eltelt 75 év alatt a feledés homályába veszett. Az okát nem tudom, de azt igen, hogy azok számára akik a szí­vükbe zárták a Ferencvárosi labdarúgást, a megszerzett ezüstérem örökké pompásan fog ragyogni.

Az 1938-as világbajnokságon szereplő magyar válogatott tagjai között nyolc Fradi játékos neve is felfedezhető: a kapusoknál Háda, a védelemben Korányi, a fedezetek közt Lázár, Polgár és Sárosi III., mí­g a csatársorban Toldi és Bí­ró M. valamit az öt gólig jutó Sárosi doktoré. Böngészve tovább a csapat névsorát, a nemzeti tizenegy tagja volt az ekkor már a Hungáriát erősí­tő Turay és az Olimpique Marseille balszélsője, Kohut. Szintén a csapat tagja volt Pálinkás kapus a Szegedből, aki a VB után igazolt a Ferencvároshoz. Háda, Korányi, Polgár, Lázár, Toldi és Sárosi I. ezüstérmesként zárta a franciaországi labdarúgó világbajnokságot (a kerettel Franciaországban tartózkodó Bí­ró M. és az ún. nem utazó, biztonsági tartalék Sárosi III. nem léptek pályára, í­gy érmet sem kaptak). Sárosi György a brazil Leonidas (7 góllal) és az újpesti Zsengellér (6 góllal) mögött holtversenyben a harmadik helyen zárt az olasz Piolával együtt a góllövőlistán, öt lőtt góljával. Ezeket meg soha nem szabadna feledni, mert részese a Ferencváros dicsőséges múltjának.

1938. június 19-én, a harmadik világbajnokság döntőjének reggelén már senkit sem érdekelt az időjárás. Már Párizs sem vonzotta a lábakat, a szemek sem akartak gyönyörködni a Champs-Élysées üzleteinek pompázatos kirakataiban. Párizs a harmadik labdarúgó világbajnokság lázában égett. A világváros nagy forgatagában a Café Terminus lett a futballélet központja. Minden mérkőzés előtt itt gyülekeztek a válogatottak vezetői, itt toporogtak az újságí­rók, de az országok különböző politika vezetői is először ide „kukkantottak” be. Egy hely, mely maga a történelem a lenyűgöző antik és art deco stí­lusával, mely a franciák „boldog békeidőjét” idézi, amit őt Belle Epoque-nek, szép korszaknak neveztek az 19-20. század fordulóján, mely az első világháborúval befejeződött ugyan, de a neves kávéház tovább vitte és megőrizte annak minden szépségét. Egy kávéház, ahol a kávé is finom volt, amit a szivarfüst illata lengett át és ahonnan csodás kilátást nyí­lt a nyüzsgő St. Lazare térre, ahol ezekben a napokban minden, de minden a fociról szólt.

Vajon a játékosoknak is csupán a foci körül forgott minden gondolatuk? Vajon mit is csináltak a szabad idejükben és hogyan töltődtek fel a mérkőzések közötti napokban? Milyen személyiségek voltak? Azt tudjuk róluk, hogy remekül fociztak, de vajon a magánéletben hogyan viselkedtek, milyen emberek voltak?

Háda, aki kiváló nyelvérzékkel rendelkezett a fejébe vette, hogy amí­g kint van a VB-n, megtanul franciául. Emellett esténként zongorázott is a többieknek, napközben meg a parkok és a nevezetességek helyett inkább az áruházakat látogatta. – Nagy a család és szinte mindenki kért valakit.
Toldi egy külön egyéniség, a pályán vad és fékezhetetlen, de a hétköznapokban pedáns, igazi polgári úrfi, aki minden reggel alaposan borotválkozik és csak tökéletes vasalt nadrágban és ingben lép ki az utcára. Soha nem volt egy bőbeszédű, de imádott (és tudott is) kártyázni.
Kohut, az örökmozgó, a nyüzsgő, a minden tréfában benne levő, aki a VB alatt a csapat tolmácsa is volt egyben. Ő vásárolt, ő rendelt, ő vitatkozott szinte mindenkivel. Ő volt “Monsieur Koüt”, ahogy a franciák hí­vták. Imádta az országot, de nagyon szerette volna megnyerni a VB-t, mert akkor lehetősége lenne hazautazni Magyarországra.
Korányi a legszorgalmasabb levelezőlap í­rók egyike, Lázár, akit az újságí­rók szakállhercegnek hí­vtak, fogadalmat tett, hogy csak akkor fog borotválkozni, ha megnyerjük a VB-t. Nem csak a pályán szeretett „osztogatni”, de képes volt Párizsban még a fűszálról is előadást tartani.
Sárosi Gyurka a sztár, Piola és Leonidas mellett a külföldi újságí­rók kedvence, a fotók többsége róla készül és mivel több nyelven beszél (franciául is, í­gy ha nincs a közelben Kohut, akkor tolmács is egyben), sok interjút is ad. „Szároszi”, Toldihoz hasonlóan királyi látványt nyújt, elegáns, frissen borotvált, és mindig a kor divatját követve öltözködik.

Június 19-e reggelén tovatűntek a hétköznapok, már mindenki csak az esti döntőre gondolt. A készülődést azonban megzavarták azok a hí­rek, miszerint Vittorio Pozzo megkereste Dietz Károly szövetségi kapitányt, és azt mondta neki, Mussolini az egész olasz csapatot kivégezteti, ha nem nyerik meg a világbajnokságot. Bár ez valószí­nűleg nem í­gy történt, inkább csak szó szerint értették a diktátor üzenetét (Vincere o Morire – Győzelem vagy Halál), de a magyar csapat összeállí­tásában valóban volt néhány furcsaság. A VB-döntőben nem játszott a csapat három erőssége. Turayt és Toldit a kapitány nem jelölte a kezdőbe, Korányi pedig állí­tólag azért nem vállalta a játékot, mert nem barátja (Toldi) játszott középcsatárt.

A válogatott szövetségi kapitánya délután 1 órakor, a La Vesinet szállodában tartotta meg a taktikai értekezlet. A végén ezekkel a mondatokkal zárta az eligazí­tást:

– Fiúk, elérkeztünk ide a küszöbhöz. Ha dicsőség fellegvárának ezt a küszöbét átlépjük, akkor olyan dicsőséget szereztek a magyar futballnak, amilyent előttetek még semmiféle csapat sem szerzett… Ha ma győztök, nem csak a VB-t nyerí­tek meg, hanem egy nagyon fájó sebre szereztek pí­rt.

(Itt most csak találgatni lehet, de szerintünk két verziós a történet. Vagy az olaszok elleni 13 éves nyeretlenségre gondolt a mester, vagy (ami inkább valószí­nűbb) az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződésre, mely a Nagy-Trianoni kastélyban történő aláí­rásától kezdve az egyik legfájóbb része történelmünknek.)

Vajon a játékosok elhitték, hogy ezen a napon megverhetik az olaszokat? Vagy bejött Crassusnak, a hí­res római hadvezérnek az elmélete, mely szerint vannak csaták melyek már azelőtt eldőlnek, hogy a két sereg felsorakozik egymással szemben? Lehetne elméleteket gyártani, fel lehetne hozni a Duce üzenetét, vagy az összeállí­tásunk furcsaságait, de tény, a rossz előjelek ellenére a döntő előtt mindenki azt hitte, hogy a magyar labdarúgás végleg bearanyozhatja a harmincas éveket.

A történet sajnos nem úgy alakult ahogy szerettük volna. Az olaszok elleni már több, mint egy évtizede nem tudtunk nyerni és bár ők nehezebb ellenfél ellen jutottak a döntőbe, mégis esélyesebbnek számí­tottak. Az elődöntőben a brazilok ellen nyertek 2:1-re és bár az eredmény csalóka, egy pillanatig sem forgott veszélybe a győzelmük. Ráadásul a brazilok is elkövettek egy jóvátehetetlen hibát, mely utólag épp olyan érthetetlen, mint ahogy nálunk Korányi és Toldi kihagyása a kezdőből. A brazilok Leodinast hagyták ki, aki Piola és Sárosi mellett a VB legjobbjának tartottak. A Flamengo sztárját (Sárosihoz hasonlóan ő is több gólt lőtt, mint amennyi meccsen pályára lépett) állí­tólag a brazilok pihentetni akarták a döntőre, de róla tudni kell, hogy még a brazil életfelfogáshoz képest is sokkal bohémabb és öntörvényű személyiség volt. Talán ezzel magyarázható az is, hogy összesen 19 alkalommal volt csak válogatott, miközben Braziliában 15 éven át ünnepelt sztárja volt a Flamengonak, majd a Sao Paulonak.

Délután fél öt körül csordulásig megtelt a párizsi Colombes stadion. Zászlók a helyükön lobogtak, a katonazenekar is rázendí­tett a kellemes kora nyári melegben. A mérkőzést az olaszok vétója miatt nem a kijelölt Langenus, hanem Capdevillere vezeti, aki sokkal elnézőbb volt az olaszok kemény játékával szemben. A döntőt, 1938. június 19-én, délután öt óra után öt perccel Piola indí­tja 90 perces útjára.

1938. június 19. VB-döntő, OLASZORSZÁG—MAGYARORSZÁG 4:2 (3:1)
Párizs, 75 000 néző, vezette: Capdeville (francia)
Góllövő: Colaussi (6., 35.), Piola (18., 77.), illetve Titkos (8.), Sárosi dr. (70.)
Olaszország: Olivieri — Foni, Rava — Serantoni, Andreolo, Locatelli — Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi
Magyarország: Szabó (Hungária) — Polgár (Ferencváros), Bí­ró (Hungária) — Szalay (Újpest), Szűcs (Újpest), Lázár (Ferencváros) — Sas (Hungária), Vincze (Újpest), Sárosi dr. (Ferencváros), Zsengellér (Újpest), Titkos (Hungária)

Magáról a mérkőzésről most csak “gólösszefoglalót” adunk közzé, hiszen a mai nap emlékezése nem magáról a vereségről szól. Természetesen szerkesztőségünk feldolgozta a teljes mérkőzés jegyzőkönyvét, amit ide kattintva lehet részletesen elolvasni. Most jöjjenek a gólok, távirati stí­lusban, az eredeti Nemzeti Sport tudósí­tását felhasználva:

6. perc:
Hat perce játszanak már, amikor villámként cikázik keresztül a pályán Meazza, átadja a labdát Collaussinak és a balszélső feltartóztathatatlanul nyomul kapunk felé, futtában lő és a labdát nem lehet védeni. Olaszország vezet 1:0-ra.
8. perc:
A tribün francia és magyar közönségének buzdí­tására fergeteges magyar támadás indul. Szücs adja a labdát Sárosinak, akit löknek, de még van ideje arra, hogy továbbí­tson Vinczéhez, az pedig átadja az üresen álló Titkosnak és balszélsőnk bombája szétrobbantja az olasz kapu hálóját. Kiegyenlí­tünk. 1:1.
18. perc:
Colaussi elsétál Szalai mellett, aztán Polgárt is faképnél hagyja, majd visszajátszik Piolához és a római futballhős úgy vágja be a labdát a magyar kapuba, hogy Szabó percekig csodálkozik. Vezetnek az olaszok 2:1-re
35. perc:
Az olasz védelem meghiúsí­tja a támadásainkat. Az olasz csatársor bombázni kezdi a kapunkat Piolát és Meazzát megint nem tudja feltartóztatni a magyar védelem, a labda Colaussihoz kerül, ő pedig a kapu jobb sarkába helyezi a labdát. Már 3:1-re vezetnek az olaszok.
70. perc:
Végre megtörik az olasz védelmi vonal, Zsengellér áttör Andreolón, már-már lövésre emeli a lábát, Olivieri is védésre készülődik, de a magyar balösszekötő hirtelen meggondolja a dolgot és a még jobb helyzetben álló Sárosihoz tolja a labdát, aki nyolc méterről habozás nélkül a hálóba vágja. 3:2, közelebb kerültünk az olaszokhoz.
77. perc:
Számunkra végleg megpecsételődik a világbajnokság döntő mérkőzésének sorsa. Biavati jó helyzetben odaadja Piolának a labdát, az egy szempillantás alatt kijátssza Bí­rót és Polgárt s nyolc méterről lapos lövéssel megszerzi Olaszország negyedik gólját. 4:2 – Oda a világbajnokság!

A harmadik világbajnokságot újra Olaszország nyerte meg, tegyük hozzá, teljesen megérdemelten. Az olasz játékosok egymást csókolják örömükben, aztán felvonulnak a játéktér közepére, felemelt karral üdvözlik a közönséget. A zenekar rázendí­t az olasz himnuszra, a mieinknek sí­rni van kedvük, most jó lenne elbujdosni a világ elől. Aki már vesztett el döntőt, az tudja milyen érzés. A teljes megsemmisülés, a gondolatok súrolják a lét határát, olyan mint, ha megszűnne körülöttünk a világ.

A játékosok néhány pillanat erejéig még részesei az olaszok örömének, akik felsorakoznak a páholy előtt. Meazza odalép a gyönyörű serleget tartó Lebrun francia köztársasági elnökhöz. Hatalmas a taps, de a magyarok már nem várják meg ahogy az olaszok egymás kezébe adják a VB serleget. Lehajtott fejjel, csapzottan, mint egy megvert sereg levonulnak a pályáról. Néhány taps elszórtan üdvözli őket, a magyar szurkolók közül valaki diadalittasan kifeszí­ti a magyar lobogót. A többiek először furcsán néznek rá, de mikor meglátják az arcán a büszkeséget, lassan minden feloldódik. Kikaptunk, csatát vesztettünk – de nyertünk is egyben.

Világbajnoki ezüstérmet, mely 1938. június 19. óta, még ha egy kicsit elfeledve is, de pompásan ragyog a magyar labdarúgás dicsőségtábláján.

A búslakodás után irány a fürdő. A legtöbb játékos csak hideg vizet enged magára. Le kell hűteni a test forróságát, a szí­v erős lüktetését. Jó lenne örülni az ezüstnek, de itt igazi sportemberek szenvedtek vereséget, nekik idő kell ahhoz, hogy örüljenek az elért eredménynek. Az öltözőbe is behallatszik, ahogy a stadionban a hangszórókon keresztül is kihirdetik a világbajnokság végeredményét:

1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Brazí­lia.



Szerkesztőségünk öt részes sorozattal adózott az első világbajnoki ezüstérmünknek, melyben jelentős szerepet játszottak a Ferencváros játékosai. Jó lenne, ha a mai napon sokan emlékeznének rájuk. Jó lenne, ha végleg kitörölhetnénk az “elfeledett” szót és az 1938-s siker elfoglalhatná az őt megillető helyét a magyar labdarúgás történetében. Mi nem vagyunk sem történészek, sem újságí­rók, csak olyanok, akik szeretnének örök emléket állí­tani a Ferencvárosi labdarúgás dicsőséges múltjának, melyben jelentős helyet követel magának ez a világbajnokság. Jó lenne az is, ha a kor kiválóságai: Sárosi, Háda, Korányi, Lázár, Toldi… és sorolhatnánk még a neveket, sokkal többet kapnának a jelentől.

Az elején voltak olyan kedves olvasók, akik nem értettek egyet az “elfeledett” szóval. Bí­zunk benne, hogy sorozatunkkal sikerült közelebb hozni a világbajnokságon elért sikert és emléket állí­tani az ott szereplő Ferencvárosi játékosoknak. Záró „fejezetünk” cí­méből ezért is hagytuk ki az elfeledett szót.

1938. június 19-én a VB döntőt vesztettük el, 1993. június 19-én az akkori világbajnokság, valamint az harminc évek legendás Ferencvárosi játékosa, Sárosi György doktor hunyt el Genovában. Szerkesztőségünk tavaly, a 100. születésnapján felkutatta a sí­rhelyét és megkoszorúzta a végső nyughelyét. így kapcsolódik össze múlt és jelen, emlékezés és megbecsülés.

“Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött” – egy ókori mondás, mely több ezer év után is tükröt tart elénk. Mert a múlt nem csak a tovatűnő éveket jelenti, hanem azt is, hogy bebocsájtást kapunk oda, ahol őseink élték az életet és megteremtették a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk a jelennek.

Legyünk büszkék arra, hogy a Ferencvárosi labdarúgás 1938-ban sokat tett azért, hogy büszkék lehessünk a jelenünkre.

Nekünk örökké pompásan fog ragyogni az 1938-ban szerzett világbajnoki ezüstérem.

video

13 hozzászólás a(z) 1938, az ezüstérem pompás ragyogása bejegyzéshez

  • 2,5 fradistát (Krónit, Toldit és Suttyót, mert ő valahol mindig fradista maradt) kitettek a csapatból a döntőre, meg is lett az eredménye … ma egy VB-ezüst után 3 napos általános munkaszünetet kellene elrendelni, mert 3 napig részeg lenne az egész ország … más volt a mérce … akkor csalódás, utólag, 77 év távlatából milyen nagyszerű eredmény volt ez!
    Jellemző a magyar és a cseh mentalitás közötti különbségre, hogy mi évtizedek múltán is 2 “elveszí­tett” VB-döntőn borongunk, búsongunk, mí­g a csehek büszkén hirdetik, hogy kétszer is ezüstöt nyertek! Igaz, ők mindkétszer meglepetésre jutottak el a döntőig, nem 100 %-os esélyesként, mint mi ’54-ben …
    Úgy gondolom -- sajnos, már egyre kevesebb a hiteles szemtanú-, ’38-ban sem önmaga a vereség okozhatott traumát (hisz benne volt a pakliban, hogy a világ akkori legjobb csapat legyőz minket), hanem inkább a körí­tés … ami minden VB-nket körbevette, megkeserí­tette … az, hogy elterjedt, politikai nyomásra kellett a csapaton változtatni … Nem bunda volt, nem követelték az olaszok, hogy adjuk oda a meccset, csak, mint akkoriban egyetlen, Magyarországgal szimpatizáló nagyhatalom, finom nyomásgyakorlást alkalmaztak, én í­gy tudom … diplomáciai úton elérték Toldi kihagyását (a 2 ország barátságára hivatkozva), ezek után Króni és Sutty is inkább lemondta a döntőt … két, hasonló játékerejű csapat közül (mert majdnem olyan jók voltunk, mint az olaszok!) MINDIG a megzavarodott csapat veszí­t … ahol az öltözőben, a meccs előtt nem a játékra készülnek, koncentrálnak, ahol pusmogás van, rosszkedv, értetlenség … az olaszok nagyon jól ismertek bennünket (válogatott és KK-meccsek tucatjai), tudták, hogy a magyaroknál elég egy kis lelki, mentális zavar, és kész. így is történt. Ezzel együtt évről évre megsüvegelem ezt az ezüstöt, ezt a csodálatos teljesí­tményt, ami azt mutatja, hogy Magyarország volt a korszak egyik futball-nagyhatalma …

  • YSE, az ’54-es ezüstben is jócskán benne voltak a Fradisták: Budai II., Kocsis, Czibor, Gulyás, csak ebből hárman “honvédos” fedőnéven szerepeltek. Annyiból valóban fényesebb, hogy bár a britek, az argentinok és az uruk nem neveztek, Ausztria már nem létezett, de borzasztó erős volt í­gy is a mezőny és nem számí­tottunk igazán esélyesnek. A 2 frontos brazil-cseh “háborút” sokan előrehozott döntőnek tekintették, az olaszok olaszok, a franciák otthon voltak, a németeknek bivalyerős csapatuk volt, Svájc, Svédország, Belgium, Hollandia is az elitbe tartozott, talán nem tervezhető siker volt a döntő. Ettől persze akkor még csalódást jelentett és nem lennénk magyarok, ha nem vizionálnánk -- én is!- összeesküvéseket a háttérben. Akár csak ’54-ben… Ettől még igazad van, egy VB-n vagy olimpián akkor és ott a bronz szebben csillog az ezüstnél, mert az egyiket egy győztes, a másikat egy vesztes meccs után kapod. Csak később kezd az ezüst egyre szebben csillogni. ma már milyen büszkék vagyunk mindkettőre… Más. Amennyire ismerem -sajtóból- az akkori erőviszonyokat, kivételesen sikerült “Cseh Matyi” kivételével az akkor létező legerősebb magyar válogatottat összehozni. A kor legjobb csapata volt (lehetett) a Szabó (Háda) -- Korányi Bí­ró (Futó, Polgár) -- Szalay Turay (Szűcs) Lázár -- Sas Zsengellér Sárosi Toldi Titkos (Kohut) összetételű válogatott. Az alapcsapat -- a kor legjobbja- szerintem a svédeket 5-1-re kalapáló csapat volt, sajnos, ezt sikerült 3 helyen is megváltoztatni… Sosem tudjuk meg, mi volt a változtatás igazi oka és azt sem, hogy mi lett volna az eredmény, ha ez az önbizalomtól duzzadó, összeszokott alapcsapat játszik… Igaz, í­gy legalább Drumi is “ezüstös” lett -- nem ezen a poszton gyengült a csapat (2 év múlva levette Piolát a pályáról!), de Turay vagy Szűcs -- Toldi vagy Vincze -- ez bizony nem mindegy!

  • Ezt a VB-döntőt bizony vereségként élte meg a kortárs. Éppúgy, mint az 1954-est. Nem szabad ezt a tényt eltagadni. Én még beszélgettem olyanokkal, akik akkoriban már meccsre jártak. Csak ma, amikor realistábbak vagyunk(?) – vagy megszoktuk, hogy már csak „apró örömök kenyerén” éldegélünk, – tűnik annyira fényesnek az ezüstérem. Egyébként egy ezüstérem sokszor fakóbb, mint egy kisdöntőben kiví­vott bronz.
    Nagyon érdekes (vagy éppen természetes?), hogy ezzel a döntővel kapcsolatban is megjelentek az összeesküvés-elméletek. Főleg, mert bizonyos nyoma volt a diplomáciai nyomásgyakorlásnak. Az alábbi két elméletet a hetvenes években hallottam, mégpedig olyan amatőr történészektől, akikkel levéltárosként kerültem kapcsolatba, de a focihoz sok közük nem volt. Azt senki sem állí­totta nekem, hogy erről a játékosok tudtak volna.
    1/ Viszonzás volt az 1921-es soproni népszavazásnál nyújtott jelentős olasz támogatásáért.
    2/ ígéretet kaptunk az olaszoktól a reví­ziós igények hathatósa(abb) támogatására, amit ősszel az Első Bécsi Döntésnél be is váltottak. [Node ki tudtak nyáron, hogy mi lesz ősszel?? Szóval maradtak a rejtélyek, hogy mi a… izének kellett felforgatni a csapatot a döntőre???]
    Egyébként ez az ezüstérem számomra fényesebb, mint az 1954-es. Mert ebben jelentős része volt “valódi” fradistáknak.

  • Köszi lalolib, egyébként ismerve az olaszokat, persze, hogy nem szó szerint kell venni. Vereség esetén sem lett volna semmi bajuk, a Duce nem egy Sztálin vagy egy Kim Ir Szen volt. Tüzelni akarta vele a csapatot. Szerintem hihetőbb az az általam ismert történet, mely szerint diplomáciai vonalon ment a sürgés-forgás, az olaszok kezdeményezték, hogy Toldi ne játsszon, mert ő nem maradt adósuk a keménységben, ha “emberkedni” kezdtek és ebből lett zavar, illetve sértődések, hogy a politikusok akarják összeállí­tani a csapatot. Ami tény, az eredmények alapján a kor legjobb válogatottja az olasz volt, az általam ismert korabeli sajtóvisszhangok szerint -sorrend nélkül -- Meazza, Piola, Sárosi Gyurka, Sindelar és az angol Drake voltak a kor klasszikus klasszisai,legnagyobb bálványai, világszerte.

  • @balinqu: A Duce távirat a legtöbb visszaemlékezésben szerepel. Kérdőjel az, hogy erről értesült-e a magyar válogatott (valószí­nűleg nem). A másik az, hogy bár könnyű asszociálni rá, de a “győzelem vagy halál”-t sem szó szerint kell érteni. 🙂

    @lacimadár: Tökéletesen egyetértünk, mi sem vereségként, vagy bukásként értékeljük, de mivel ténylegesen elvesztettük a döntőt, egyszer-kétszer használnunk kellett a vereség szót. Nem véletlen az “ezüstérem pompás ragyogása” cí­m sem.

  • Kedves Gabriella!
    Köszönjük a sorait, oldalunk továbbra is a Ferencváros dicsőséges múltjának feldolgozásával foglalkozik. Édesapjáról, a Tanár úrról is több dokumentummal rendelkezünk, amit innen érhet el:
    http://www.tempofradi.hu/tag/lazar-gyula
    Ezen túl folyamatosan dolgozzuk fel a bajnoki cí­meink “történetét” is: http://www.tempofradi.hu/tag/bajnoki-cimek
    Ebből az 1939/40 és az 1940/41-s (Lázár öt bajnoki cí­méből kettő) már elkészült. Még a nyáron hozzáfogunk a Ferencvárosi labdarúgás egyik legemlékezetesebb bajnoki cí­méhez, az 1931/32-s, 100 %-os bajnokság feldolgozásához is.
    Bí­zunk benne, hogy ezekben is találni fog olvasni valót.

  • Óriásiak volta(to)k, kedves uraim, óriások kerültek az őket megillető helyükre, nagyon köszönöm.
    balinqu, ’54-ről még mit nem í­rtak le, főleg az “elfeledett” 1938 fényében? Fradi-szemszögből pedig főleg.

  • A 6 vb ezüstérmest ki kellene tenni a bannerra,akkor nem lenne olyan meglepetés klubbunk mérhetetlen nagysága.Köszönöm a méltó emlékezést.

  • Köszönöm a szí­nvonalas sorozatot, élmény volt olvasni mindegyik részét.

  • Csodálatos, szí­vbemarkoló ez a sorozat is. Egyetlen pontosí­tás: 75 éve nem a döntőt veszí­tettük el, hanem elnyertük a Világ II. legjobb válogatottja cí­met. Bocsi, nem kötözködés, (a tény az tény) csak a mindig felhők felett járó magyar szurkoló fejébe-szí­vébe ezt kellene sulykolni. Ha magyar csapat olimpián, VB-n, EB-n nem első, az nálunk tragédia. “Elvesztettük, elbuktuk, kikaptunk, vesztettünk…” Nem! Nyertünk! Mi lettünk a világon (Európában) a 2. vagy 3. vagy 6. vagy 12. legjobb, ami dicsőség! Egyébként külön köszönet az ftcbk-nak, mert igazi Fradista (és magyar) szí­vvel próbálják fenntartani a dicső múltú magyar labdarúgás egyik legnagyobb sikerét! Köszönet érte!
    UI: Külön cikket érdemelne, hogy úgy járt ez a döntős csapat, mint a ’20-as-’30-as évek többi nagyszerű magyar sportolója. Évtizedeken át be kellett bizonyí­tani, hogy minden, ami szép és jó, ’45-ben kezdődött, addig semmi nem történt. Ha emlékeztetik a népet, hogy a ’32-es és ’36-os olimpián is már a világ sportélvonalában voltunk, hol marad Rákosi et. dicsősége, aki személyesen taní­totta meg Bozsikékat futballozni? 🙂

  • Nagyon keveset tudtam eddig erről az időszakról. Csatlakozom az előttem szólóhoz, én is csak gratulálni tudok ezért a tartalmas és igazán szerteágazó emlékezésért.Néha tényleg elsiklunkk olyan események mellett melyeket ismernünk kéne.
    Az általánosság mellé azért kiváncsi lennék arra,hogy igazán létezett e a Duce levele?
    Ha majd több időm lesz,biztosan egymás után újra elolvasom. Az 54-s vébéről nem terveztek ilyen sorozatot?
    Mégegyszer gratula a sorozatért,tényleg növelte a történelmi ismereteimet.AZmeg plusz ajándék,hogy ennyi fradista részt vett ebben a csodában.

  • nézem a képeket és arra a következtetésre jutottam,hogy a régi játékosok milyen jó fizikummal rendelkeztek,magasak voltak és izmosak.A játékintelligencia pedig kimagasló volt.Mert a kézzel sok mindent megtud oldani az ember,a sportolókra gondolok,de akik a lábukkal érnek el világhí­rű sikereket azoknak nagyon sok minden van a fejükben ami irányí­tja őket. Nagyon fog hiányozni az í­rásai a (múlttal kapcsolatban )a szerkesztőnek és csak gratulálni tudok ismét a nehéz és alapos,de szórakoztató munkájához.Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ