1938, az ezüstérem pompás ragyogása

13 hozzászólás a(z) 1938, az ezüstérem pompás ragyogása bejegyzéshez

  • 2,5 fradistát (Krónit, Toldit és Suttyót, mert ő valahol mindig fradista maradt) kitettek a csapatból a döntőre, meg is lett az eredménye … ma egy VB-ezüst után 3 napos általános munkaszünetet kellene elrendelni, mert 3 napig részeg lenne az egész ország … más volt a mérce … akkor csalódás, utólag, 77 év távlatából milyen nagyszerű eredmény volt ez!
    Jellemző a magyar és a cseh mentalitás közötti különbségre, hogy mi évtizedek múltán is 2 “elveszí­tett” VB-döntőn borongunk, búsongunk, mí­g a csehek büszkén hirdetik, hogy kétszer is ezüstöt nyertek! Igaz, ők mindkétszer meglepetésre jutottak el a döntőig, nem 100 %-os esélyesként, mint mi ’54-ben …
    Úgy gondolom -- sajnos, már egyre kevesebb a hiteles szemtanú-, ’38-ban sem önmaga a vereség okozhatott traumát (hisz benne volt a pakliban, hogy a világ akkori legjobb csapat legyőz minket), hanem inkább a körí­tés … ami minden VB-nket körbevette, megkeserí­tette … az, hogy elterjedt, politikai nyomásra kellett a csapaton változtatni … Nem bunda volt, nem követelték az olaszok, hogy adjuk oda a meccset, csak, mint akkoriban egyetlen, Magyarországgal szimpatizáló nagyhatalom, finom nyomásgyakorlást alkalmaztak, én í­gy tudom … diplomáciai úton elérték Toldi kihagyását (a 2 ország barátságára hivatkozva), ezek után Króni és Sutty is inkább lemondta a döntőt … két, hasonló játékerejű csapat közül (mert majdnem olyan jók voltunk, mint az olaszok!) MINDIG a megzavarodott csapat veszí­t … ahol az öltözőben, a meccs előtt nem a játékra készülnek, koncentrálnak, ahol pusmogás van, rosszkedv, értetlenség … az olaszok nagyon jól ismertek bennünket (válogatott és KK-meccsek tucatjai), tudták, hogy a magyaroknál elég egy kis lelki, mentális zavar, és kész. így is történt. Ezzel együtt évről évre megsüvegelem ezt az ezüstöt, ezt a csodálatos teljesí­tményt, ami azt mutatja, hogy Magyarország volt a korszak egyik futball-nagyhatalma …

  • YSE, az ’54-es ezüstben is jócskán benne voltak a Fradisták: Budai II., Kocsis, Czibor, Gulyás, csak ebből hárman “honvédos” fedőnéven szerepeltek. Annyiból valóban fényesebb, hogy bár a britek, az argentinok és az uruk nem neveztek, Ausztria már nem létezett, de borzasztó erős volt í­gy is a mezőny és nem számí­tottunk igazán esélyesnek. A 2 frontos brazil-cseh “háborút” sokan előrehozott döntőnek tekintették, az olaszok olaszok, a franciák otthon voltak, a németeknek bivalyerős csapatuk volt, Svájc, Svédország, Belgium, Hollandia is az elitbe tartozott, talán nem tervezhető siker volt a döntő. Ettől persze akkor még csalódást jelentett és nem lennénk magyarok, ha nem vizionálnánk -- én is!- összeesküvéseket a háttérben. Akár csak ’54-ben… Ettől még igazad van, egy VB-n vagy olimpián akkor és ott a bronz szebben csillog az ezüstnél, mert az egyiket egy győztes, a másikat egy vesztes meccs után kapod. Csak később kezd az ezüst egyre szebben csillogni. ma már milyen büszkék vagyunk mindkettőre… Más. Amennyire ismerem -sajtóból- az akkori erőviszonyokat, kivételesen sikerült “Cseh Matyi” kivételével az akkor létező legerősebb magyar válogatottat összehozni. A kor legjobb csapata volt (lehetett) a Szabó (Háda) -- Korányi Bí­ró (Futó, Polgár) -- Szalay Turay (Szűcs) Lázár -- Sas Zsengellér Sárosi Toldi Titkos (Kohut) összetételű válogatott. Az alapcsapat -- a kor legjobbja- szerintem a svédeket 5-1-re kalapáló csapat volt, sajnos, ezt sikerült 3 helyen is megváltoztatni… Sosem tudjuk meg, mi volt a változtatás igazi oka és azt sem, hogy mi lett volna az eredmény, ha ez az önbizalomtól duzzadó, összeszokott alapcsapat játszik… Igaz, í­gy legalább Drumi is “ezüstös” lett -- nem ezen a poszton gyengült a csapat (2 év múlva levette Piolát a pályáról!), de Turay vagy Szűcs -- Toldi vagy Vincze -- ez bizony nem mindegy!

  • Ezt a VB-döntőt bizony vereségként élte meg a kortárs. Éppúgy, mint az 1954-est. Nem szabad ezt a tényt eltagadni. Én még beszélgettem olyanokkal, akik akkoriban már meccsre jártak. Csak ma, amikor realistábbak vagyunk(?) – vagy megszoktuk, hogy már csak „apró örömök kenyerén” éldegélünk, – tűnik annyira fényesnek az ezüstérem. Egyébként egy ezüstérem sokszor fakóbb, mint egy kisdöntőben kiví­vott bronz.
    Nagyon érdekes (vagy éppen természetes?), hogy ezzel a döntővel kapcsolatban is megjelentek az összeesküvés-elméletek. Főleg, mert bizonyos nyoma volt a diplomáciai nyomásgyakorlásnak. Az alábbi két elméletet a hetvenes években hallottam, mégpedig olyan amatőr történészektől, akikkel levéltárosként kerültem kapcsolatba, de a focihoz sok közük nem volt. Azt senki sem állí­totta nekem, hogy erről a játékosok tudtak volna.
    1/ Viszonzás volt az 1921-es soproni népszavazásnál nyújtott jelentős olasz támogatásáért.
    2/ ígéretet kaptunk az olaszoktól a reví­ziós igények hathatósa(abb) támogatására, amit ősszel az Első Bécsi Döntésnél be is váltottak. [Node ki tudtak nyáron, hogy mi lesz ősszel?? Szóval maradtak a rejtélyek, hogy mi a… izének kellett felforgatni a csapatot a döntőre???]
    Egyébként ez az ezüstérem számomra fényesebb, mint az 1954-es. Mert ebben jelentős része volt “valódi” fradistáknak.

  • Köszi lalolib, egyébként ismerve az olaszokat, persze, hogy nem szó szerint kell venni. Vereség esetén sem lett volna semmi bajuk, a Duce nem egy Sztálin vagy egy Kim Ir Szen volt. Tüzelni akarta vele a csapatot. Szerintem hihetőbb az az általam ismert történet, mely szerint diplomáciai vonalon ment a sürgés-forgás, az olaszok kezdeményezték, hogy Toldi ne játsszon, mert ő nem maradt adósuk a keménységben, ha “emberkedni” kezdtek és ebből lett zavar, illetve sértődések, hogy a politikusok akarják összeállí­tani a csapatot. Ami tény, az eredmények alapján a kor legjobb válogatottja az olasz volt, az általam ismert korabeli sajtóvisszhangok szerint -sorrend nélkül -- Meazza, Piola, Sárosi Gyurka, Sindelar és az angol Drake voltak a kor klasszikus klasszisai,legnagyobb bálványai, világszerte.

  • @balinqu: A Duce távirat a legtöbb visszaemlékezésben szerepel. Kérdőjel az, hogy erről értesült-e a magyar válogatott (valószí­nűleg nem). A másik az, hogy bár könnyű asszociálni rá, de a “győzelem vagy halál”-t sem szó szerint kell érteni. 🙂

    @lacimadár: Tökéletesen egyetértünk, mi sem vereségként, vagy bukásként értékeljük, de mivel ténylegesen elvesztettük a döntőt, egyszer-kétszer használnunk kellett a vereség szót. Nem véletlen az “ezüstérem pompás ragyogása” cí­m sem.

  • Kedves Gabriella!
    Köszönjük a sorait, oldalunk továbbra is a Ferencváros dicsőséges múltjának feldolgozásával foglalkozik. Édesapjáról, a Tanár úrról is több dokumentummal rendelkezünk, amit innen érhet el:
    http://www.tempofradi.hu/tag/lazar-gyula
    Ezen túl folyamatosan dolgozzuk fel a bajnoki cí­meink “történetét” is: http://www.tempofradi.hu/tag/bajnoki-cimek
    Ebből az 1939/40 és az 1940/41-s (Lázár öt bajnoki cí­méből kettő) már elkészült. Még a nyáron hozzáfogunk a Ferencvárosi labdarúgás egyik legemlékezetesebb bajnoki cí­méhez, az 1931/32-s, 100 %-os bajnokság feldolgozásához is.
    Bí­zunk benne, hogy ezekben is találni fog olvasni valót.

  • Óriásiak volta(to)k, kedves uraim, óriások kerültek az őket megillető helyükre, nagyon köszönöm.
    balinqu, ’54-ről még mit nem í­rtak le, főleg az “elfeledett” 1938 fényében? Fradi-szemszögből pedig főleg.

  • A 6 vb ezüstérmest ki kellene tenni a bannerra,akkor nem lenne olyan meglepetés klubbunk mérhetetlen nagysága.Köszönöm a méltó emlékezést.

  • Köszönöm a szí­nvonalas sorozatot, élmény volt olvasni mindegyik részét.

  • Csodálatos, szí­vbemarkoló ez a sorozat is. Egyetlen pontosí­tás: 75 éve nem a döntőt veszí­tettük el, hanem elnyertük a Világ II. legjobb válogatottja cí­met. Bocsi, nem kötözködés, (a tény az tény) csak a mindig felhők felett járó magyar szurkoló fejébe-szí­vébe ezt kellene sulykolni. Ha magyar csapat olimpián, VB-n, EB-n nem első, az nálunk tragédia. “Elvesztettük, elbuktuk, kikaptunk, vesztettünk…” Nem! Nyertünk! Mi lettünk a világon (Európában) a 2. vagy 3. vagy 6. vagy 12. legjobb, ami dicsőség! Egyébként külön köszönet az ftcbk-nak, mert igazi Fradista (és magyar) szí­vvel próbálják fenntartani a dicső múltú magyar labdarúgás egyik legnagyobb sikerét! Köszönet érte!
    UI: Külön cikket érdemelne, hogy úgy járt ez a döntős csapat, mint a ’20-as-’30-as évek többi nagyszerű magyar sportolója. Évtizedeken át be kellett bizonyí­tani, hogy minden, ami szép és jó, ’45-ben kezdődött, addig semmi nem történt. Ha emlékeztetik a népet, hogy a ’32-es és ’36-os olimpián is már a világ sportélvonalában voltunk, hol marad Rákosi et. dicsősége, aki személyesen taní­totta meg Bozsikékat futballozni? 🙂

  • Nagyon keveset tudtam eddig erről az időszakról. Csatlakozom az előttem szólóhoz, én is csak gratulálni tudok ezért a tartalmas és igazán szerteágazó emlékezésért.Néha tényleg elsiklunkk olyan események mellett melyeket ismernünk kéne.
    Az általánosság mellé azért kiváncsi lennék arra,hogy igazán létezett e a Duce levele?
    Ha majd több időm lesz,biztosan egymás után újra elolvasom. Az 54-s vébéről nem terveztek ilyen sorozatot?
    Mégegyszer gratula a sorozatért,tényleg növelte a történelmi ismereteimet.AZmeg plusz ajándék,hogy ennyi fradista részt vett ebben a csodában.

  • nézem a képeket és arra a következtetésre jutottam,hogy a régi játékosok milyen jó fizikummal rendelkeztek,magasak voltak és izmosak.A játékintelligencia pedig kimagasló volt.Mert a kézzel sok mindent megtud oldani az ember,a sportolókra gondolok,de akik a lábukkal érnek el világhí­rű sikereket azoknak nagyon sok minden van a fejükben ami irányí­tja őket. Nagyon fog hiányozni az í­rásai a (múlttal kapcsolatban )a szerkesztőnek és csak gratulálni tudok ismét a nehéz és alapos,de szórakoztató munkájához.Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
03.17.14:45 TV:M4Sport
03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
04.07.14:45 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
04.14.16:30 M4 Sport
Categories
FOTELSZURKOLÓ