„Vendégekkel” Dél-Amerikában: 1947.VII.31. Atlas – Ferencváros 2:2

19470731_atlas_ftc_2-2-focimHa évekkel ezelőtt meglátom együtt ezeket a neveket, hogy: Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat, minden bizonnyal értetlenül csóválom a fejem, legfeljebb teszek egy bizonytalan kísérletet arra, hogy talán egy válogatott mérkőzésen játszottuk így együtt, bár a Sárosi-Puskás kettős valószínűleg elbizonytalanított volna. Arra biztosan nem fogadtam volna, hogy a fenti összeállítású csatársor valaha is zöld-fehérben futott ki a pályára, hiszen ha meghallottam, hogy Szusza, akkor kapásból rávágom, hogy Újpest, ahogy Puskás esetén meg egyből a Honvéd jut az eszembe, ahogy Sárosi esetén a Ferencváros. Ők hárman az előbb említett egyesületekhez úgy kötődnek mint pók a hálójához, és mégis az előbb említett csatársor nem egy válogatott mérkőzésen lépett a pályára, hanem a Ferencváros zöld-fehér mezében, 1947 nyarán a csapat Dél-Amerikai túráján. Szusza és Puskás mellett volt még egy „kakukktojás”, akit az előbbiekben szándékosan nem említettem, hiszen Mészáros József erre a túrára még a Kispest játékosaként tartott a Fradival, de egy év múlva már a Ferencváros igazolt játékosa volt, sőt labdarúgó sikereit játékosként, majd edzőként is nálunk érte el.

1947-ben két évvel voltunk a világégés után. A kegyetlen háború halálos áldozatai mellett sokan el is hagyták az országot, a labdarúgás is nehezen alakult újjá, bár már 1945 májusában elindult a bajnokság, igaz csak budapesti csapatok nevezését fogadták el. Meg kell említeni azt is, hogy a Ferencváros is a megszűnés küszöbén állt, hiszen voltak olyan „új erők”, akik a klub 1944-s, nyilas korszakbeli szerepére utalva (Jaross Antalt, a klub akkori elnökét háborús bűnök miatt halálra ítélték és kivégezték 1946-ban), nem akarták elfogadni a Fradi nevezését. Bár az indok nagyon is mondacsinált volt, mégis Salamon Béla közbejárására volt szükség, hogy ne töröljék el végleg a Ferencvárost. Ezért is volt olyan fontos az 1947-s Dél-Amerikai meghívás, hiszen ezzel a Fradi újra bekapcsolódhatott a világ labdarúgásának egyre jobban pezsgő vérkeringésébe. Az a tény meg, hogy a Fradit szerették volna látni a távoli földrészen, a múlt miatt nagyon is természetesnek tűnt, hiszen gondoljunk csak a világraszóló Uruguay elleni győzelemre 1929-ből, vagy a szintén nagyon sikeres 1931-s túra mérkőzéseire melyek lázban tartották egész Dél-Amerikát.

A gondot is éppen ez jelentette, hiszen ahogy az előbb már utaltam rá, ezekben az években bár már kezdett alakulni az 1948/49-s „álomcsapat”, de a vezetők úgy gondolták, a múlt arra kötelez, hogy erős csapattal induljunk az Újvilág harmadszori meghódítására. Így került „vendégként” a Fradihoz Szusza Ferenc, Puskás Ferenc és Mészáros József. Szusza Ferenc az Újpest legendája, aki több mint 462 mérkőzésen lépett a pályára és 393 gólt (wikipédia adat) szerzett, mellyel a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb csatára volt. Puskás Ferencet valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, neve már pályafutása alatt is legendává vált nem csak hazánkban, de az egész világon is. Már 15 évesen bekerült a kispesti felnőtt csapatába ahol 1956-ig játszott, majd a forradalom leverése után elhagyta az országot és a Real Madrid szerződtette, ahol 1966-ig játszott.

Bár mindannyian elismerjük Szusza és Puskás nagyságát, de nekünk Fradistáknak Mészáros József mégis sokkal többet jelent, hiszen „Dodó” játékosként 184 alkalommal lépett a pályára a Ferencváros színeiben és 40 gólt szerzett. Tagja volt a legendás 1948/49-s bajnokcsapatnak, majd a Rákosi-rezsim 1954-ben a Vörös Meteorba „száműzte”, de 1957-ben, ha csak néhány mérkőzésre is, de újra felhúzta magára a Ferencváros zöld-fehér mezét. Amikor visszavonult, akkor sem lett hűtlen az Üllői úthoz. Előbb a klub fiataljait oktatta, majd a tartalékcsapat, 1961-től pedig a „nagycsapat” következett. És Mészáros József edző keze alatt tényleg nagy lett a csapat. Olyan játékosok mutatkoztak be nála, mint: Varga, Géczi, Páncsics, Juhász, de Novák is nála öltött Fradi címeres mezt először. Tizennégy év után a Fradi nyerte a bajnokságot, majd 1964-ben ismét az Üllői útra került a bajnoki cím! 1965-ben a magyar csapatok közül elsőnek – mindmáig egyedül! – nagy európai kupát, a VVK-t nyerte meg a Ferencváros Mészáros József vezetésével.

A vendégjátékosok „bemutatása” után térjünk vissza az 1947. július 31-i, Mexikóban, az Atlas ellen lejátszott találkozóhoz, ahol a dél-amerikai együttes is alaposan „ráerősített”, hiszen kilenc argentin játékossal próbálták legyőzni a Ferencvárost. Ami nem is jött össze, sőt a döntetlent is csak hathatós bírói segítséggel sikerült elérniük. Ehhez meg ha hozzávesszük, hogy Puskás szabályos gólját les címén nem adták meg, amit még meg is fejeltek azzal, hogy „Öcsit” ki is állították, egyértelmű, hogy a 2:2-s döntetlennel végződő találkozó a vendéglátók számára hízelgő. Góljainkat Sárosi és Mészáros szerezték. Hogy mennyire sikerült a három „vendégnek” beilleszkedni a csapatba? Erről olyan túl sok információnk nincs, de a statisztikai adatok azért sok mindent elárulnak. 9 mérkőzést játszottunk, melyeken „be is fértek” mindhárman a csapatba. Puskás 6 gólt, Szusza 11 gólt, és a fedezet Mészáros is lőtt egy gólt a túra során. Bár a Fradi akkori vezetése mindhármunkat szívesen látta volna a Fradiba, de már akkor mindenki tudta, hogy Szusza és Puskás „elcsábítására” nincs esélyünk. Így is sikerrel járt a vendéglátás, hiszen az egész túra során remek játékot produkáló Mészárost sikerült leigazolni.

Az elég hamar kiderült, hogy biztos helye lett volna Puskásnak és Szuszának is a Fradiban, hiszen ezen az amerikai túrán vált világossá, hogy Sárosi Gyurka (aki már 36 éves volt) abbahagyja a játékot és Olaszországba költözik ahol számos klubnál dolgozott edzőként. Rajta kívül az örök „bajkeverő” és lázadó Mikével sem jutott közös nevezője a klub, ezért a Ferencvárosi labdarúgás egyik leghatékonyabb gólszerzője (107 mérkőzésen 110 gól) követte Sárosit és Olaszországba szerződött. Nem volt egyszerű Lyka Antal edző dolga, de szerencsére az akkori időkben elég sok labdazsonglőr „termett” a grundokon. Alig telt el egy év és már össze is állt az újabb álomcsatársor (Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor) és 140 lőtt góllal és 11 pontos előnnyel meg is nyerte az 1948/49-s bajnokságot. Ami utána jött, az már egy másik történet, ráadásul a Ferencvárosi labdarúgás legsötétebb korszaka, amikor a létünk is veszélybe került.

De ebből még az 1947-s amerikai túrán nem érződött semmi. Még félig romokban állt az ország és bár a politika olvasztótengelyében már fortyogtak az indulatok, de az emberek ebből még alig éreztek valamit. Örültek a szabadságnak, emlékeztek a háború áldozataira és elkezdték újra felépíteni az életüket. Ehhez nyújtott segítséget a labdarúgás szeretete, a Ferencváros iránti hűség és az a tudat, hogy a kor fiatal titánjai, a világ másik részén, ha csak néhány mérkőzés erejéig is, de magukra húzhatták a zöld-fehér mezt.

– lalolib –

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
    Húsvéti...
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 04.30. 19:30 FTC-MOL VIDI FC (TV:M4)
Következik: 04.27. 19:30 Honvéd-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST