Muzeális beharangozó: 1948.XI.1. Ferencváros – V. ETO 13:0

Közzétéve: 2009. február 17. kedd | Szerző: lalolib

Amikor megláttam az újságban az eredményt, először azt hittem, hogy szerkesztőtársam véletlenül egy vízilabda mérkőzés tudósítását rakta elém, de mikor jobban megnéztem a beszámoló elejét: Üllői út, 20.000 néző, már azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon most szabad-e egy ilyen eredményt kommentálni. Mert az tény, hogy 1948-ban olyan csapatunk volt, mely az első nyolc fordulóban egy híján ötven gólt szerzett és 100 %-os teljesítménnyel vezette a tabellát, de a gólarányt mégis túlzónak tartom egy számunkra fontos mérkőzés előtt.

Főleg a mai Ferencvárost figyelembe véve. Akkortájt még 5 csatárral rohamozták az ellenfél kapuját, és ha hozzávesszük, hogy a csatárjaink: Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor – az elkövetkező években világhírnevet is szereztek maguknak és a magyar labdarúgásnak, talán a kedves olvasó is elkerüli az összehasonlítást a jelen csatárival szemben. Főleg úgy, hogy Ferenczi Pistának több esetben egyedül kellett felvennie a küzdelmet a védőkkel és a csapat sem vezeti a tabellát, hanem éppen a kiesőhelyről igyekszik elkerülni.

Ennek fényében, bár nehéz elkerülni az összehasonlítást, és a hamis illúziók kergetését, de mivel nem akartam méltatlanul „sutba dobni” egy hatvan éves emléket, így az elkövetkezendőkben megpróbálom a jelent teljesen kizárni és honlapunk hagyományaihoz hűen, kizárólag a múlttal foglalkozni.

Mivel a véletlen az Újpesti mérkőzés előtt is egy 1948-as mérkőzést sodort az utamba, így a szokásos „évértékeléstől” is eltekintek. Ezek után már tényleg nem maradt más, mint maga a mérkőzés, bár arról meg a mellékelt újság ír elég részletesen. De annak tanulmányozását mindenkinek ajánlom, mert úgy gondolom, hogy a múltunk nélkül a jelenünk sem érhet semmit. A múltunk az, ami formál minket. A múltunk felszínre tör, újra meg újra, de azért soha nem szabad elfelejteni: a legfontosabb mégis csak az, amit ma élünk, és amit elvárunk a csapattól hétvégén a Győri ETO ellen.

A képlet egyszerű, elég elolvasni a 61 éves újság értékelését: „Nagyszerűen játszott a zöld-fehérek csatársora. A játékosok ismerik már szinte egymás gondolatát is, kitűnően cserélik a helyüket és rengeteg helyzetet tudnak az ellenfél kapuja előtt összehozni.”

Tán csak ennyi lenne a recept a kiütéses győzelemre? Sokak szerint a foci nagyon egyszerű játék, csak tudni kell azt játszani. Az 1948-as csapat tudta játszani. Nem csak az ETO ellen, de az egész bajnokság során nagyszerű teljesítmény nyújtott, és bajnoki címet is szerzett.

Az már a történelem komisz játéka, hogy ezt a remek csapatot az uralomra kerülő kommunista rezsim az elkövetkezendő években minden eszközzel meg akarta szüntetni. Játékosokat irányított át, megtiltotta a Ferencváros név használatát, de teljesen megtörni azt, soha nem tudta. 1948-ban ezeknek még csak az előszele lengett, így a közönség önfeledten örült a szebbnél szebb találatoknak, és a kiütéses győzelemnek.

Ahogy ígértem, nem akarom a két időszakot összehasonlítani. Egynek azért tudnék örülni. Ha a szerdai Győri ETO elleni mérkőzés után a felidézett mérkőzés szurkolóihoz hasonló boldog és felszabadult Fradistákkal találkoznék a Szentélyben. Erre azonban szinte semmi esély. Mérkőzés talán lesz, de szurkoló biztosan nem. Még akkor sem valószínű, ha valamilyen oknál kifolyólag még sem lenne zárt kapus a mérkőzés.

- lalolib -