Muzeális bajnoki beharangozó: 1950.III.25. ÉDOSZ – Debreceni Lokomotiv 7:1

Igazából fel sem fogható az a fajta érzés, amit 1950-ben a Ferencváros játékosaira kényszerítettek. Az egyik nap még zöld-fehérben, Fradi címerrel a szívük felett, a lelátóról feléjük áradó „Hajrá Fradi” szurkolással kísérve futottak ki a pályára, majd néhány „órával” később, már piros-fehérben, ÉDOSZ feliratú mezben (bár ilyen mezt még nem sikerült fellelnünk) és szinte hallgatag szurkolók között kellett a pályára lépniük. Azt nem tudom, hogy produkált-e már ilyent a világtörténelem, de valószínűleg nem. De az 1950-s évek elején, a hatalmát az 1949-s új „alkotmánnyal” megszilárdító Rákosi diktatúra úgy gondolta, hogy a sikeres múlt minden csiráját el kell törölni. Nem elég csak a politikai ellenfeleket félreállítani, betiltani, börtönbe vetni, de az élet minden területén az elmúlt időszak sikeres embereit félre kell állítani, mert az új hatalomnak új „ideákra” van szüksége, melyek kizárólagosan az ő dicsőségét zengik. 1950-ben, a politikai leszámolások mellé, a rendszer totális támadást indított a kultúra és a sport irányába is. A kultúrát aránylag „könnyű” volt kordában tartani, ott simán be lehetett tiltani írókat, ott simán „máglyára” lehetett vetni könyveket, de a sport és ezen belül is a labdarúgás már nem ígérkezett ilyen könnyű feladatnak. Betiltani még sem lehetett a kor legnépszerűbb szórakozási lehetőségét, ezért inkább más eszközökhöz folyamodtak. Átneveztek, átirányítottak, központosítottak, melynek eredményeként a magyar válogatott néhány év múlva már a világ élvonalába tartozott. De vajon milyen áron?

A Fradi szerelmeseinek nem mondok újat, mi mindannyian tudjuk – még akkor is ha nem kellett átélnünk -, hogy 1949. december 31-én a Szombathelyi Lokomotiv ellen megnyert 7:2-s mérkőzésen játszottunk utoljára zöld-fehérben, majd az új évtized elején, február 19-én az MTK ellen már ÉDOSZ-ként futottak ki a játékosok a pályára, szívükben továbbra is zöld-fehérben. A változtatásoknak nem csak a Fradi volt a szenvedő alanya, hiszen az MTK-ból Textiles (később Bástya, majd Vörös Lobogó), az Újpestből Dózsa, a Kispestből meg Honvéd lett. A legnagyobb „kaszavágást” a Fradin hajtotta végre a rendszer, hiszen nem csak a nevünket és a színünket változtatták meg, hanem néhány hónap leforgása alatt szét is szedték a második világháború utáni Ferencváros első „aranycsapatát”. Azt a csapatot, mely az 1948/49-s bajnokságot játszi könnyedséggel nyerte meg úgy, hogy a Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor álomcsatársor 140 gólt lőtt a bajnokság során és mely csapat még úgy is a következő bajnokság esélyesének számított, hogy 1949-ben még Ferencvárosként kezdte, majd 1950-ben már ÉDOSZ-ként fejezte be a szezont. Azt persze utólag már nehéz megmondani, hogy ez mennyire befolyásolta az eredményességet és „könnyű” megoldás lenne a magyarázatot is erre fogni, de az igazság – ahogy általában lenni szokott – mindig sokkal bonyolultak annál, mint ahogy azt elsőre remélnénk.

Már csak azért sem egyszerű a kérdés, hiszen az 1949 őszi szezonban, még Ferencvárosként szenvedtünk 4 vereséget (Kispest, MTK, Győr, Dorog), amit 1950-ben már ÉDOSZ-ként csak eggyel toldottunk meg, igaz az elég katasztrofális vereség volt az MTK, vagyis helyesebben a Textiles ellen (1:6). Erre meg mondhatnánk, hogy 1950-ben, a sokkal jobb tavaszi szezonban a dac, a „csakazértis” megmutatom is közrejátszott, de úgy gondolom, hogy ez sem fedné teljesen a valóságot. A valódi okok valószínűleg sokkal mélyebben gyökereznek, melyekről egyedül azok tudnának mesélni akik átélték azokat a hónapokat, de tudjuk, hogy már csak Rudas Ferenc és Henni Géza (ő Amerikában él) van köztünk. Rudas Feri bácsiról, az életéről és a mostani muzeális beharangozónk évéről a napjainkban íródik egy nagyszerű sorozat Lakat T. Károly tollából, mely a Sport Plusz hasábjain jelenik meg.

Azt már többször tapasztaltam, hogy a sors néha tényleg furcsa játékos, és néha nagyon céltudatosan tudja irányítani a kezünket. Ahogy most is tette szerkesztőtársammal, aki „véletlenül” éppen egy 1950. március 25-i mérkőzést tett elém muzeális beharangozó gyanánt a hétvégi Debrecen elleni mérkőzésre. Mire is gondolok a sorsszerűségre hivatkozva? Akik már olvasták az előbb említett Rudas sorozatot, azok tudják, hogy a Fradi legendás jobbhátvédje egy héttel előtte, március 19-én, a Postás elleni mérkőzésen törte el a lábát a 60. percben, Hennivel való véletlen ütközés következében. Így a Debrecen ellen már nem léphetett pályára és egy mérkőzés beszámolónál nem maradhat ki az a tény, hogy korának legjobb jobbhátvédje nem léphetett pályára. És ha már szóba jött a sérülése, akkor szinte „muszáj” megemlítenünk Lakat T. Károly sorozatát, ami meg szinte „kötelező” olvasmánya a Ferencvárosi labdarúgás történetét szerető szurkolóknak.

Az persze szintén megérne egy külön történetet, hogy Rudas sérülése egy hét múlva, a sportújság beszámolójában szóra sem volt érdemes! Azt megemlítik, hogy Deák sérülés miatt nem vállalja a játékot, de Rudas sérülésének említését egyszerűen kikerülték: „Az eredetileg tervezett összeállítás egy helyen módosul: Kispéter a jobbhátvéd…”

Magáról a mérkőzésről ismét keveset fogok írni, hiszen egyrészt alább részletesen olvasható a sportújságban, másrészt olyan kiütéses végeredmény született, hogy nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ezzel bárminemű párhuzamot akarok vonni a múlt és jelen között. Nem is lehet, hiszen akkor ÉDOSZ-ként lőttünk hetet a gyengélkedő Debrecen kapujába. Érdekesség, hogy azokban az években Debreceni Lokomotivként szerepelt a hajdúsági együttes, mely bár mindig is kötődött a vasúthoz (1902-ben Debreceni Vasutas Sport Club néven alakult) de egyedül az 1949/50-s bajnoki szezonban viselte a Lokomotiv nevet, mely szóból eredezhető a mai napig használt „Loki” becenév.

Annyit azért „elárulhatok”, hogy a 7:1-re megnyert találkozón Kocsis Sanyi egymaga négyet szerzett, ráadásul „mesterien”, zsinórban, szépen egymás után. Rajta kívül még Horváth (ő helyettesítette Deákot), Mészáros és Czibor szerezték a góljainkat, és bár nem szerzett gólt, de Budait is ki kell emelni, aki ellenállhatatlanul száguldozott a szélen és remek beadásaiból sorra gólveszélyes helyzetet alakultak ki.

Magáról a mérkőzésről csupán ennyit, de úgy nem tudom abbahagyni a jegyzetet, hogy néhány mondattal ne emlékezzek meg a következő hónapok eseményeiről. Akik átolvassák a mérkőzés sportos tudósítását azoknak biztosan feltűnik, hogy ezen a Debrecen elleni mérkőzésen még az „aranyos” Fradi lépett pályára (Deák és Rudas nélkül, de ők sérülés miatt hiányoztak). Sokunkban eleve az a kép él, hogy ÉDOSZ-ként már egy szétszedett csapat szerepelt, pedig ez csak félig fedi a valóságot. Az 1949/50-s bajnokságban elért második helyet még az előző szezon bajnokcsapata szerezte meg. A nagy változások, 1950 nyarán kezdődtek meg. Igazából csak találgatni lehet az okokat böngészve. Az biztosan sokat számított, hogy a hatalom szeretett volna megszabadulni a Fradi álomcsapatától, de ezen túl valószínűleg az is közrejátszott, hogy a magyar labdarúgás akkori irányítói (Bukovi-Kalmár-Sebes), az 1950-s brazíliai VB hatásaként egy „aranycsapat” létrehozásán kezdtek el gondolkodni.

A játékosok már adva voltak, csak különböző csapatokban szerepeltek, így nem volt könnyű őket folyamatosan „figyelemmel” kísérni. Erre jött az „egyesítési” ötlet. 1950 nyarán elindultak a „meggyőzések” és a zsarolások, mely után Kocsis, Budai és Czibor (ő közel egy évig, a legkülönbözőbb indokokkal húzta az időt) a Honvédhoz került, ahol Puskás Öcsi édesapja ült a kispadon és elég jó viszonyba volt az előbb említett „hármassal”. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a kor egyik erős és véreskezű embere, Farkas Mihály is szerette a focit, már összeáll is a kép, mely viharos gyorsasággal vezetett az aranycsapat kialakulásához. A Honvéd mellett a Dózsa is fontos volt a hatalom számára (ők a belügyet képviselték), ezért is kerülhetett Deák és Henni (őt például zsarolták a testvére politikai múltjával) hozzájuk.

Az így „kivéreztetett” Fradi, az egyfélidős, 1950-s bajnokságban még ÉDOSZ-ként játszotta végig és a 10. helyen végzett. Ezzel az ÉDOSZ korszak be is fejeződött, de az igazi elnyomás évei csak ezután következtek. Az 1956-s forradalomig Kinizsi néven játszottunk és csupán a szabadságharc adta vissza a nevünket.

Bár a szovjet tankok eltiporták a szabadságot, de meghagyták a Ferencvárost, a zöld-fehér színt, és a három E betű örökké bennünk élő reménysugarát.

– lalolib –

NS-19500326-01-19500325

ujsag-19500325

18 hozzászólás a(z) Muzeális bajnoki beharangozó: 1950.III.25. ÉDOSZ – Debreceni Lokomotiv 7:1 bejegyzéshez

  • Kedves K@rcsi!

    Megadtam magam. Gyenes András Dalnoki Jenőről írt könyvének 76. oldalán Juhász Klára, aki a Fradi aktuális elnökének titkárnője s a csapat mellett lélekkel dolgozó mindenes volt 1948-tól évtizedekig, állítja, hogy az ÉDOSZ időben a csapat színe bizony zöld-fehér maradt, s csak 1951 januárjában változott meg. Márpedig ha egy jó titkárnő állítja ezt, akkor az biztosan így is volt. Minden valamirevaló munkahelyen a jó titkárnő tud legtöbbet.
    Ezek szerint Hélisz Józsi bácsi jól emlékszik.
    Hiába, mindig tanul az ember!

    Tisztelettel: N. Pál József

  • Lehet, hogy valóban igaza van Hélisz Józsi bácsinak. Gondolom, ő mint egykori kortárs mondott véleményt. Ha megtudok valami „biztosat”, üzenek itt.

  • Kedves K@rcsi!

    Mészáros József biztosan szóban mondta ezt nagy Bélának, s elhiszem, hogy jól is emlékezhetett.
    De az biztos, hogy 1948-ról nem lehetett szó, legfeljebb 1949-ről. Ebben vagy Mészáros emlékezett rosszul az időpontra, vagy Nagy Béla „hallotta el”.
    A Fradi szeretete szempontjából egyébként ezek nem kardinális viták, nem is nagy tévedések, s végül is utánjárással tisztázhatók.
    Köszönöm a szócsere lehetőségét, én is okultam belőle.
    Üdvözlettel:N. Pál József

  • Szerintem Hélisz Józsi bácsinak van igaza és zöld-fehér volt a Kinizsi korszakig.

    A pontos dátumok:

    1950. február 15 (16-án jelent meg az újságban): ÉDOSZ-közgyűlés, amikor is összeolvad az FTC és ÉDOSZ SE
    1950. július 14-18: 4 napos átigazolási időszak, amikor szétszedik a csapatot
    1951. január 31: SZOT-határozat, amikor kötelezik az élelmezésügyi szakszervezetek sportolóit a Kinizsi SE név felvételére és a fehér-piros szín használatára

  • Kedves K@rcsi!

    Nagy Béla Napló-sorozatának említett kötete nekem sajnos nincs meg. Lám itt előkerült egy újabb dátum: 1950. január 31. A Majoros-Nagy Béla-Várszegi féle Zöld-fehérben című jubileumi, 1974-ben megjelent kötetben viszont Nagy Béla február 26-ra teszi ugyanazt az eseményt. Tehát már négy dátumunk is van.
    Óvatosan kell forgatni az ilyen kiadványokat. Nagy Béla több mint száz kiadványt gondozott, olyan óriási adattömeggel dolgozott, hogy óhatatlanul hibákat is vétett. Az általad idézett mondatából viszont valóban az következhet, hogy az ÉDOSZ még zöld-fehér volt. De honnan vette (pár éves volt 1950-ben), s miért nem említi se ő se senki egyértelműen, hogy 1950-ben nem volt még
    kényszerű színcsere?
    Az általam említett könyvben a 91. oldalon fehér-pirosat ír (már 1951-re, de szintén az ország összes Kinizsi nevű egyesületére utalva). Amúgy Nagy Béla akkori elemzése leírása -- törvényszerű volt a változás, sokat segített a Fradin, anyagi rendbetétel stb. -- a egy igazi bolsevik történetírónak is dicsőségére vált volna. Istenem, fiatal s naív volt még, nem ezért kell tisztelnünk.
    Lehet, hogy mégis zöld-fehér volt a Fradi 1950-ben még? Mihelyt találkozom vele megkérdezem Rudas Feri bácsit, mert én is elbizonytalanodtam.

    Üdvözlettel: N. Pál József

  • Kedves K@rcsi!

    1948-ban még nem volt választási kényszer, a párt „nem ért rá” még a sporttal ilyen súllyal foglalkozni, a hatalom -- az egypártrendszer, az ÁVH kiépítése -- volt fontosabb. A választási kényszer 1949 végétől lett aktuális, de nem igazán lehetett „választani”. A Légierős változatról én nem hallottam, a légierő a honvédséghez tartozott, annak a csapata meg a Honvéd lett. Az biztos, hogy 1949 legvégén Rudas, Kispéter, s Lakat kihallgatást kért Münnich Ferenctől, aki 1948 és 1950 február közt a Fradi elnöke (is) volt. Rudas emlékezete szerint Münnichnek, aki a belügyben is illetékesnek tudta magát volt olyan ötlete, hogy a belügy csapata a Fradi legyen, ne az Újpest, a későbbi Dózsa.
    Csakhogy a belügyminisztert akkor éppen Kádár Jánosnak hívták, aki a Vasasnál volt „érdekelt” s ki nem állhatta a Fradit. S nem állhatta ki Sebes Gusztáv sem, akinek szava sportügyben a Münnichénél is többet számított ekkor már. Münnichnek megmagyarázhatták, hogy nem úgy lesz az Ferikém, nem úgy lesz az Münnich elvtárs. A Fradi az elvtársak szemében a nagyon veszélyesnek tartott nemzeti identitás -- szóhasználatuk szerint akkor a fasizmus, később a nacionalizmus -- letéteményese volt, ami ellenőrizhetetlenül nagy tömegekre hat, ha minden marad a régiben. Ezt a veszélyt is „kezelni” kellett a nagy-nagy átszervezés során. Így kezelték: a Fradit megpróbálták „megőrizve megszüntetni”, de így, hogy legyen is meg ne is, illetve úgy legyen, hogy egyáltalán ne emlékeztessen a régire. Ez nem sikerülhetett, agogy Lengyelország is volt, akkor is, amikor három birodalom szállta meg százötven éven át.

    Kispéter Mihály már 1966-ban meghalt sajnos, nem tudom, hol nyilatkozhatott ilyesmit. Persze jól is emlékezhetett, de a hatvanas években még nem szoktak nyilatkozgatni ezekről a „nehéz időkről”, nyilvánosan, újságban biztosan nem.

    Tisztelettel: N. Pál József

  • Kedves N. Pál József,

    Nagy Béla így kommentálja az 1951. január 31-én történteket az 1980-ban megjelent Napló 1950-1954-es könyvben (cikkgyűjteményében):

    “Az erőltetett névváltozást újabb követte és a Kinizsi névvel már az új piros-fehér (érdekes, mert az előző bekezdésben NB is fehér-pirosat ír) szín is feledtette a Ferencvárost.”

    (Több korabeli neves újságíró könyvét is megnéztem, de jellemzően csak a névváltozás tényét írják le. Aki leírja a színváltozást, az viszont időpont nélkül teszi. Nagy Béla viszont pontosan leírja.)

  • Tisztelt Szerkesztőség!

    Ennek az ÉDOSZ -- zöld-fehér dolognak alaposan utána kellene járni. Én még sosem hallottam, s információt sem találtam erről. Lakat T.Károly Sport plusz-beli Rudas Ferenc-sorozatában (a legutóbbi részben) is 1950 elejére teszi a színváltást, s gondolom, Rudas jelezte volna neki, ha nem így van. (Igaz, Lakat T. nem is élt még 50 legelején, ahogy én sem, nem emlékezhetünk hát, de hogy információhiányos közegben nőtt volna fel ő az ugyebár nem állítható). Tudni kellene, hogy Hélisz József információja -- gondolom, a személyes emlékezetén túl, ami néha becsapja az embert -- honnan származik. Lehet, hogy igaza van, de meglepődnék, ha az akkori átrendezés engedélyezte volna még egy évig a régi színt, amikor a csapat nevét kiejteni sem volt szabad, az indulóját énekelni sem volt szabad (Deák Bamba ezt tette Siófokon, nem egészen szomjasan már, ebből lett az „esete” aminek nyomán választhatott: börtön vagy Dózsa -- nem akart börtönbe menni, megértem).
    A félreértés tán abból lehet, hogy az 1951 januári névcserénél (ÉDOSZ-Kinizsi SE), amikor az ország összes Élelmezésipari szakszervezethez tartozó egyesületét Kinizsinek nevezték el, illetve ennek taglalásánál mindig külön hangsúlyozzák a könyvek (Nagy Béla több könyve is), hogy az ö s s z e s Kinizsi nevű egyesület színe e g y s é g e s e n fehér-piros lett. Az én információim szerint már az ÉDOSZ is az volt, de nyomós érvvel meggyőzhető vagyok.
    Érdekes egyébként, hogy a szín valóban fehér-piros volt hivatalosan, de hát az emlékezettörténelem fordítva rögzítette a dolgot. Piros-fehér (piros-feketéből) a Honvéd meg az előbb Textilesnek keresztelt MTK lett, kék-fehérből.
    Nincs más hátra, kérdezzük meg Rudas Feri bácsit, milyen mez volt rajta 1950. március 19-én, azon a végzetes napon, mikor a lába odalett. Ha ő is bizonytalan lesz -nem hiszem -, akkor neki az 1950 elejei sajtónak, s tüzetesen lapozgatni. Az egyesülési kongresszus 1950 február 16-án (van információ, hogy január 16-án) volt a Gorkij fasor (ma Városligeti fasor) utcai ÉDOSZ-székházban, a következő napok sajtóját nézegetni alaposan!
    Ha ez se segít, irány az egykori szakszervezetek levéltára, s a végén hátha találunk valami biztosat.
    Én az ÉDOSZ- piros-fehérre szavazok. Egyelőre.

    Amúgy az egész sorozat nagyon jó. Nekem az írásokban megbúvó ironikus derű is tetszik.

    Ja, és nyugodtan tegeződhetünk, az interneten mindenki ezt teszi, a futballról meg úgysem lehet magázódva beszélgetni. (Én 1957-ben születtem.)

    Üdvözlettel: N. Pál József

  • Ragyogó cikk egy minden szempontból fájdalmas korszakról. Sötét évek lehettek. Köszönöm Hélisz J-nek, én is úgy tudom, hogy az ÉDOSZ még zöld-fehér volt, de nyomát se pro se kontra nem találtam. Azért ne felejtsük el, hogy az MTK és a Kispest nevét és színét, továbbá az Újpest nevét is elvették, nemcsak a miénket. Az a kor olyan volt, annyi erővel az Újpest Dinamó, a Fradi pl. Szpartak is lehetett volna. Kérdésem: Igaz-e az, hogy a Fradi eredetileg a Légierő csapata lett volna, de a vezetők és a játékosok döntöttek az “élelmezésügy” mellett? Igy legalább enni tudtak, ki vágóhídon, ki húsboltban stb. kapott állást. Ma du. zúgjon a Hajrá Fradi! Moniz mesternek nagy próba lesz a Loki elleni meccs.

  • Kedves Józsi bácsi!

    Köszönöm a kiegészítést. Mivel ahogy írtam is, arról az egy éves ÉDOSZ időszakról nagyon kevés információnk van. Amit a zöld-fehér mezről írtál, az meglepett és további “gondolkodásra” is késztetett.
    Az “FTC öregfiúk” egy olyan információ, mely tényleg ritkaság és biztosan fel fogom a későbbiekben használni.
    Ahogy N.Pál József írta, “a történtek pontos kiderítése, a történettudomány feladata lesz”, melyhez az ilyen hasznos kiegészítések sokat fognak segíteni.

    • Ezt én is benéztem.

      Így zajlottak az események nagy vonalakban:

      1950 január: FTC -> ÉDOSZ
      1950 július: 4 napos átigazolási időszak (Budai, Kocsis, Henni, Deák)
      1951 január: ÉDOSZ -> KINIZSI és zöld-fehér-> piros-fehér

  • Kedves lalolib!

    Nagyon örülök, hogy a korabeli sportújságot is megjelentettétek. Így a fiatalok is láthatják, hogy valamikor milyen részletesen tudósítottak a mérkőzésekről.
    Gratulálok a cikkhez, de egy megjegyzésem van: az ÉDOSZ legjobb tudomásom szerint még zöld-fehér mezben játszott, csak a Kinizsi lett 1951-ben piros-fehér.
    S még egy érdekesség. 1951 és 1956 között az öregfiúk “FTC öregfiúk” néven szerepeltek.

    Üdv. Hélisz J.

  • Kedves József!

    Köszönjük kedves sorait, igazán örömteli, hogy a fenti sorokat, egy, a kort történészként is kutató és ismerő olvasónktól kaptuk.

  • Tisztelt lalolib!

    Nagyon jó, pontos s informatív írás. A labdarúgás s a Fradi szeretete is sugárzik belőle, ám mégsem indulatosan vagdalkozó. S ellentétben számos, az emlegetett esztendőket is szóba hozó futballkönyv részleteivel, végre nem keveri össze s hagyja homályban a történések időrendjét. A történtek pontos kiderítése a történettudomány feladata lesz, de -- tegyünk bármit -- az események logikai rendjét egészen pontosan nem fogjuk megtudni, nem mindent rögzítettek papíron ugyanis, a „kézi vezérlésnek” ez is sajátja.
    Egy biztos: a központi „nagy csapat” létrehozása (a Honvédé) politikai döntés következménye volt, s ehhez a hol reakciósnak, hol fasisztának nevezett Fradit szívfájdalom nélkül szedték széjjel a hatalmasok. Az egyes játékosokkal történt dolgok ehhez egyediek is lehettek. Budai behívót kapott, Kocsis ment utána (odafönt pontosan tudták, hogy ez a szelíd s érzékeny zseni befolyásolható), Hennit a bátyjával fenyegethették, Deák két belügyest lecsapott Siófokon, czibor a maga módján ki tudott bújni egy ideig. Gyanítom, ha Rudas Feri bácsi lába nem törik el márciusban, őt is „megkörnyékezték” volna, ahogy -- már az olimpia után, Czibornak a Honvédba parancsolásával egy időben -- Dalnokit is „megkörnyékezték”.

  • A szerző abból él, hogy ír. Mi sajnos nem tudunk fizetni.
    Aki viszont tud, azzal nem tehetjük meg, hogy ide is feltesszük.
    A Sportpluszt lehet szeretni, nem szeretni (én nem ismerem), de ha ők nem jelentetnék meg, akkor az írás sem születne meg.
    Ha tehetné a szerző, biztos vagyok benne, hogy itt is megjelenne.

  • Ez nagyon tetszett! Nagyszerű értékek birtokában vagytok és jó, hogy ezt tovább is adjátok. Lenne egy kérdésem: Rudas Ferencről szóló Lakat írást nem fogjátok itt is közölni? A Sportpluszt a Fradi utálata miatt nem veszem meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST