1955.IX.11. Csepeli Vasas – Bp. Kinizsi 1:0

„Vasárnap délelőtt megdőlt a csepeli sporttelep eddigi nézőcsúcsa. Amikor a játék elkezdődött, már teljesen zsúfoltak voltak mind az álló, mind az ülőhelyek. Több ezer ember nem fért be, sokan a pálya mögötti sétányon, sokan pedig a sporttelepen kívül maradtak. A 10. percben tartott a mérkőzés, amikor mintegy 5—6 ezer ember a pályára vezető két bevonulási bejárónál áttörte a kordont, s ellepte a futópályát. A nézők mind az állóhely, mind az ülőhely felőli oldalon egészen a partvonalig húzódtak előre. Amikor Harangozó játékvezető látta a fejleményeket, lefújta a játékot. A játékvezetők és a játékosok bevonultak az öltözőbe, s 14 percig szünetelt a mérkőzés. Ezalatt a rendezők a futópályán túl lévő gyepszegélyekre és a virágágyakra telepítették át a beözönlött szurkolósereget.

A mérkőzés rendkívül hevesiramú játékot hozott. A színvonal csak időnként volt elfogadható, mindkét oldalon sok volt a rossz átadás. Az I. félidőben a Kinizsi, szünet után a Csepeli Vasas támadott többet.”

Az egyik ilyen támadásnál a csepeliek kapura lőttek, a labda az ötösön álló és menteni akaró Dékány lábán irányt változtatott és úgy jutott a Kinizsi kapujába…

Nagyításhoz klikk a képre!

Nagyításhoz klikk a képre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.18. 15:30 Paks-FTC (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ