Muzeális bajnoki beharangozó: 1957.IV.28. Vasas – Ferencváros 1:1

ks_1957_00017-19570428Annak ellenére, hogy megfogadtam, egy ideig nem állítom szembe a múltat a jelennel, ma néhány gondolat erejéig mégis meg kell szegnem az ígéretemet. Nagyon áttételes lesz, de mikor elolvastam az 1957.április 30.-i Képes Sport beszámolóját a Ferencváros-Vasas mérkőzésről, már tudtam, hogy az ígéretemnek annyi. „Hiába na! A labdarúgásért rajongó közönséget nem lehet félrevezetni! A szurkolók tudják előre, hogy mi lesz vasárnap. Persze nem az eredményt tudják előre, hanem azt, hogy lesz-e komoly sport vagy nem.” A fenti idézet bár 1957-ben íródott, de nyugodtan ráhúzhatnánk 2011-re is, bár a szöveg értelmezése és a valóság már teljesen másképpen hat a két évszámra.

1957. áprilisi Képes Sport beszámolója azonban már nem úgy folytatódik, mint ahogy a jelenben folytatódna. 1957 tavaszán a forradalom leverése után lassan kezdett minden visszacsöppeni a régi kerékvágásba. Az emberek nem békéltek meg a rendszerrel, de akik nem hagyták el az országot azok beletörődtek, hogy nem sikerült egy új világot felépíteni, hanem maradt a „népi demokrácia” jelszava mögé rejtett diktatúra. Mellyel együtt lehet élni, el is lehet viselni ha kivonjuk magunkat belőle, ha elfogadjuk a hétköznapok örömeit, ha csak saját magunk és családunk boldogulásáért élünk. 1957 áprilisában ilyen apró örömet jelentett egy focimeccs, főleg ha az egyik mérkőző felet Ferencvárosnak hívták. És itt fontos a név is, hiszen a nevünket, és mindent amely 1899 óta köti az embereket ehhez a csodálatos klubhoz, 1957 elején kaptuk vissza.

TFU_19950515_FU_008 - 0003-19570428A Vasas elleni kettős rangadót (az „előmeccset” az Újpesti Dózsa játszott az MTK-val) 90 ezren látták, melyből 20 ezren „csak” a Fradi mérkőzésére érkeztek. Vajon miért is? Bár feltettem a kérdést, de válaszolnom úgy sem kell rá, mert azt mindenki tudja, még akkor is, ha nem a Fradinak szurkol. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a két kort nem lehet összehasonlítani, de mégis nehéz megmagyarázni, hogy vajon igazából mi minden változott 54 év alatt. Vajon az akkori 90 ezres nézőszámból hogyan lesz 2011-re néhány ezer csupán? Ennek sok összetevője van, nem is vagyok szociológus, így a választ a kedves olvasóra hagyom, bár ha összevetnénk a válaszokat minden bizonnyal sok egyezőséget találnánk.

Néhányat, melynek kizárólag a focihoz van köze, azért megemlítek. Kezdjük a játék alapjával, a résztvevőkkel. Tudvalevő, hogy az 1956-os események hatására sokan elhagyták az országot. A szurkolók reménykedtek abban, hogy a Ferencváros név visszaadása azzal is járni fog, hogy néhány játékosunk (Kocsis, Budai, Czibor) akiket az ötvenes években „átirányított” a hatalom más klubhoz, visszatér a Fradiba. Ezek csak szurkolói álmok voltak és Csanádi Árpádnak kellett egy olyan csapatnak az alapjait lerakni, mely néhány évvel később elkezdhette a második „aranykorszakát”. Az alapok meg 1957-ben is már zöld-fehérben „kergették” a labdát (méghozzá milyen magas szinten!): Dalnoki, Mátrai, Vilezsál, Orosz, Fenyvesi. Egy-egy bajnoki muzeális beharangozónál mindig fontosnak tartottam azt, hogy a mérkőzés mellett, játékosokról is megemlékezzünk. Főleg olyanokról, akik bár sokat tettek a Fradi dicsőséges múltjáért, de az évek során sajnos feledésbe merültek.

Vilezsál Oszkár

Vilezsál Oszkár

Vilezsál Oszkár. Ha leírjuk vagy kimondjuk a nevét mindenkinek egyből az 1965-ös VVK győztes csapat ugrik be, pedig az emlékezet néha nagyon csalóka. Bár Vilezsál a kupagyőztes képeken rajta van, de a döntőn már nem játszott. 35 évesen, 1965.ápirlis 7-én, a Bilbao elleni győztes mérkőzésen húzta magára utoljára a zöld-fehér mezt. Először meg 1954. március 7-én, igaz akkor a Kinizsi mezben kellett kifutnia a pályára. A két időpont között 390 alkalommal lépett a pályára, mellyel benne van a „TOP 30-ban” akik a legtöbb mérkőzést játszották a Fradiban. A fedezetsorból 93 gólt is szerzett. Tíz éven át kirobbanthatatlan volt a kezdőből, és nem csak a játéka és a góljai voltak nélkülözhetetlenek, hanem éveken át ő volt a kapocs a játékosok és a vezetők között. 1965-ben, Mészáros József távozása után 10 mérkőzés erejéig edzőként is ült a kispadon. Nagyon fiatalon, 1980-ban hunyt el a Ferencváros örökös bajnoka.

Visszatérve a Vasas elleni mérkőzésre, mindenféleképpen meg kell említeni, hogy a piros-kékek kispadján is egy legendás edző ült, Baróti Lajos személyében. Az akkori Képes Sport mégis azon fanyalgott, hogy hiába vannak remek játékosok és kiváló edzők, a játék még sem volt az igazi. Hajtás, küzdés az adott volt, de hiányzott a játék lényege, a gól. „Tologatnak, feleslegesen cseleznek, túlkombinálnak, vagy vaktában lőnek, csak a kaput nem tudják bevenni.” Az idézet után egyből vissza is kanyarodhatnék a jelenhez és a hasonlósághoz, de úgy érzem az akkori korhoz egy kicsit méltatlan lenne az összehasonlítás.

Ezzel meg az a gondom, hogy bár nagyon szeretek elkalandozni a múlt emlékeiben, de nagyon szeretnék már a jelenben is örülni a Fradi sikerének.

– lalolib – 2011.aug.28.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák