Muzeális bajnoki beharangozó: 1957.VI.2. Ferencváros – Pécs-Baranya 3:0

ks_1957_00036-195706021957. Ha csak magát az évszámot nézzük az emlékezés távlatából akkor nagyon sokunknak csak a történelemkönyvek és szüleink visszaemlékezései jelentik a kiindulási pontot. Ráadásul 1957 eltörpül a körülötte tornyosuló 1956 és 1958 között, hiszen „ötvenhat” örökre bevésődött a szabadságszeretők szívébe, 1958 meg Nagy Imre és társai meghurcoltatásának és a forradalom utáni leszámolási időszak kezdetét jelenti. Ezek között bújik meg 1957 szinte észrevétlenül, mintha nem is létezne, pedig súlyos terheket cipelt a hátán. Az emberek ott sírták ki a fájdalmat, ott indultak el sokan a nagy világba, ott próbálták a néhány napig ragyogó szabadság gondolatát nem feledve újra kezdeni a hétköznapokat. És Kádár János 1957. február 2-án nevezte Nagy Imrét „az ellenforradalmi felkelés szítójává” és „árulónak”, ezzel elindítva azt a terrorhadjáratot mely egészen 1962-ig tartott és mely nemcsak Nagy Imre és társait, de tizenéves kamaszokat is gondolkodás nélkül küldött a halálba.

A sport sem tudta semlegesíteni magát a politikai eseményektől. Nekünk Fradistáknak bőven kijutott a „jóból”. Azt minden Fradistának tudnia kell, hogy a kommunista rendszer 1950-től bűnösnek kiáltotta ki a Ferencvárost, betiltotta a nevünket, elvette a címerünket, a színünket és a zászlónkat. Megpróbálta szétzilálni a szívünket is, de mint másban, így ebben is tévedett. A zászlót elrejtették a szurkolók, a Fradi szív meg épp olyan lánggal égett 1950. február 19-én mint az előző 50 évben. Csak ezen a napon a külvilág számára már nem Fradiként, hanem ÉDOSZ-ként. Azt nem tudom, hogy a sors mennyire volt játékos kedvében, de tény, hogy az első meccsünket ÉDOSZ-ként, a Megyeri úton játszottuk az MTK ellen, a Szabadságharcos kupa keretén belül (1951-től már Bp. Kinizsire változott a nevünk). Hat évet kellett illegalitásban játszottunk, hat évet kellett átélnünk ahhoz, hogy az 1956-os szabadságharc és forradalom visszaadja a nevünket. Fradiként 1956 végén játszottunk először Újvidéken barátságos mérkőzést (nyertünk 3:1), de az igazi feltámadásunk napja 1957. január 27-e, amikor az Üllői úton léptünk pályára. Erről a történész-író Nagy Domokos Imre (YSE) aki jelen volt a mérkőzésen egy nagyszerű írással emlékezik meg.

Érdemes újra elolvasni ahhoz, hogy igazán beletudjuk élni magunkat 1957 sorfordító pillanataiba.

Ilyen előzmények után indult az 1957-es bajnokság. Alig maradt játékosunk, és bár voltak reménykedések a szurkolók között, hogy Kocsis, Budai és Czibor visszatér a Fradiba, de ebből végül is nem lett semmi. Csanádi Árpádnak kellett lerakni az új Fradi alapjait, mely a hatvanas években történelmünk aranykorszakát hozta el. Csupán egy évig volt a Fradi edzője, 1957 végén adta át a csapat irányítását Tátrai Sándornak. 1958-tól a Magyar Olimpia Bizottság főtitkára lett majd az OTSH elnökhelyettese, mégis a legmaradandóbb munkái azok a könyvek voltak (Labdarúgás 1-3, Labdarúgás alapfokon), melyekkel lerakta a labdarúgás alapjait és melyekből a hatvanas és hetvenes évek edzői tanulták a mesterségüket.

1957 csonka bajnokság volt, 12 csapattal és egyfordulós lebonyolítási rendszerrel, de legalább a végén volt bajnok (1956-ben nem fejeződött be a bajnokság) és ősszel már elindulhatott a teljes 1957/58-as bajnoki szezon. A Pécs-Baranya elleni június 2-i fordulóig a lényegi kérdések már eldőltek. A Vasas nyerte a csonka bajnokságot, az átalakult Fradi a negyedik helyet szerezte meg köszönhető annak, hogy utolsó két mérkőzésünket megnyertük. A mellékelt Képes Sport összeállítása szerint nem volt egy maradandó mérkőzés, az újság el is marasztalja mindkét csapat csatárait az egész szezonban nyújtott gyenge teljesítményük miatt. A Fradi 11 mérkőzésen csak 16 gólt lőtt ami magyarázatot is ad a csapat hullámzó teljesítményére.

A 84. percben Kertész viharzott el a jobbszélen és futtából a felső lécet találta el. A 87. percben ismét Kertész vitte fel a labdát. Egészen az alapvonalig ment, beadott és az előrehúzódott Dalnoki a közönség nagy üdvrivalgása közben a jobb alsó sarokba bombázott.”

A Pécs elleni 3:0 már gólparádénak számított ahol főleg Fenyvesi Máté játszott eredményesen (két gólt szerzett), és említést érdemel Dalnoki Jenő is, aki 1950-ben játszott először a Fradiban (bár akkor már ÉDOSZ-nak hívtak minket, de nincs olyan Fradi szurkoló aki nem „Fradiként” említi azokat az éveket) és játékosként 16 évig szolgálta a zöld-fehéreket. Több, mint négyszáz mérkőzésen lépett pályára és 21 gólt szerzett, az egyiket éppen 1957. június 2-án, a Pécs elleni 3:0-ra megnyert mérkőzésen.

Az elején azt írtam, hogy 1957 szinte megbújt 1956 és 1958 között, de észrevétlen nem tudott maradni. Mindenki megpróbálta tovább élni az életét, gondoskodott a családjáról és pihenésképpen kijárt a meccsekre ahol a szurkolókon kívül karhatalmisták „óvták” a rendet. Magából kivetkőzött világ volt ahol nehezen találták meg az emberek a boldogulást. Volt egy hely ahol elillantak a napi gondok, volt egy hely ahol érezni lehetett az együvé tartozást, a közös boldogító érzést, amit a Ferencváros jelentett. 1957-re visszakaptuk a nevünket és a ezzel a hitünket is. Kezdett kialakulni az a csapat, mely a hatvanas években sikert sikerre halmozott és világhírnevet szerzett. Rögös út vezetett odáig, de megérte.

– lalolib – 2011.aug.7.

NS-19570603-01-19570602

5 hozzászólás a(z) Muzeális bajnoki beharangozó: 1957.VI.2. Ferencváros – Pécs-Baranya 3:0 bejegyzéshez

  • Karcsikám, azt hiszem túlzottan pesszimista vagy. Már azzal is maradandót alkotott, amit tavaly kihozott a csapatból.

  • Prukner László sohasem fog maradandót alkotni az Üllői úton. Sem a viszonyok nem teszik lehetővé, sem Ő maga nem képes erre ilyen feltételek mellett. Hogy mire lenne képes tiszta viszonyok közt, sohasem fog kiderülni.

  • Kedves Imre bátyám!

    Nehéz bármit is mondani arról, amit most érzel, ezért inkább egy üzenetet küldök Neked:

    “Az élet rövid, csak a bánat sok; az a legkevesebb, hogy segítsünk egymáson, ha már egyszer itt vagyunk.”

  • Kedves Gyerekek!

    (Már elnézést, de ha én már bácsi vagyok a számotokra, akkor ti hozzám képest valóban >gyerekek< vagytok.) Valóban, én is sokszor érzem úgy (Fradi ügyben), hogy "nem hiszem, hogy normális vagyok". Mert mindig újra és újra bízom a csodában. Ami el is jön, mint az az "emlékezetes" január 27 is eljött. És láttam én már olyan meccsünket is, - ilyen lesz a következő "emlékezetes" – hogy a félidőben vesztésre álltunk, ám a végére sokgólos győzelem lett belőle. De mint öreg tanár tudom, hogy mire egy osztálynyi gyerekből valóban >osztály< lesz, az legalább egy év. És szerencsétlen "osztályfőnökünk" már másodszor kezd neki, hogy egy csapatnyi játékosból igazi CSAPATOT csináljon. Remélem, hogy minél hamarabb sikerül neki. Hajrá FRADI YSE (Imre bátyátok)

  • Hetek óta szedem a „keresztvizet” csapatról edzőről, és ma reggel (is) arra ébredtem: „nem hiszem hogy normális vagyok!”. Persze ehhez kellet ehhez kellett Lalolib és az általa említett Imre bácsi írás is -- én is ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, vagy olvassa újra!

    Ma már több mint 6 ezer bejegyzés van oldalunkon, de a fent említett „Emlékezetes” a képzeletbeli toplistánkon nagyon előkelő helyen szerepelne, és a mai „Muzeális”-nak is van valami különleges üzenete. Ráadásul ma újra olvasva egy teljesen új információt fedeztem fel:

    És közben örömmel veszek egy Fradi Futball Híradó című kis kiadványt. Kicsi, A/5 (21x15 cm) méretű kiadvány, mindössze néhány oldal a leggyengébb minőségű újságpapíron – de a mienk!

    A sors érdekes játéka , hogy a napokba került az asztalomra eme Híradó 2. száma, de visszakanyarodnék az eredeti gondolatomhoz, melyet Imre Bácsi idézetéből vett pár szóval összekapcsolva, már is érthető minden:

    …nem hiszem hogy normális vagyok!”…de a mienk!…

    Igen az örök optimisták elindulnak minden héten újra meg újra, én is leülök barátaim közé a lelátóra Lalolib-bal és gyermeki izgalommal várom a délutánt, hogy átnyújthassak valakinek 1 eurót, mert a múltkori özönvíz szerű esős meccsen hozott nekem egy szemeteszsák szerű esőkabátnak álcázott valamit, majd a végén rám akarta hátékázni.

    Ja hogy mi lesz a meccs, nyerünk 3-al, vagy 4-el és ha nem akkor sincs gond, mert szeretjük a csapatot, szeretünk a Szentélybe járni, és a barátok jóvoltából mindig van mire emlékezni, mert ez a mienk! -- ha néha morgolódok is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST