Muzeális bajnoki lapszemle: 1961.IV.2. Ú. Dózsa – Ferencváros 0:2

KS_1961_01_0027-19610402Nem tehetek róla, a hatvanas években készült sportfotók mindig rabul ejtenek. Eddig igazán nem is gondolkodtam azon, hogy ennek mi is az oka, igaz nem is volt szándékomban megfejteni a titkot. Persze belül tudtam, hogy ennek a szeretetnek könnyen megfejthetők az okai, hiszen egyrészt a hatvanas évek Ferencvárosa oly sok dicsőséget szerzett, hogy azokra való emlékezés mindig újabb és újabb erőt ad, másrészt gyerekként éltem meg azokat az éveket. Melyek ugyan szegénységben teltek el, de apám jóvoltából hamarabb fújtam a Fradi összeállítását, mint a „csip-csip csókát” amit anyám próbált játszani velem elalvás előtt. Ez meg eleve kijelölte számomra az utat, így amikor már öt-hat évesen kezdtem „meghódítani” a grundot, természetes volt, hogy Albert vagy Fenyvesiként kergettem a bőrgolyót, bár ha idősebbek is közénk álltak, akkor a gyengébb jogán le kellett mondanom a sztárnevekről. Nem estem kétségbe, mert ott volt nekem Juhász Pista vagy Rátkai Laci, akiket ritkán választottak a „nagyok”. Pedig milyen csodálatos játékosok voltak ők is!

Kocsis gólja

„Ferencvárosi támadások során a 15. percben Albert kapott labdát keresztbe indult a kapu felé. Várhidi próbálta visszarántani, de továbbfutott és a kifutó Török mellett is elhúzott, majd 5 m-ről a jobb sarokba gurította a labdát, 1:0. Három perc múlva Kocsis mintegy 22 méterre a kaputól lövésre szánta el magát. A jól eltalált labda nagy erővel vágódott a jobb felső sarokba, 2:0!” (fotó: Kocsis György gyűjteményéből)

De most ne kalandozzunk annyira előre, hiszen ma egy 1961-es derbit próbálunk feleleveníteni és mivel akkor még csak három éves voltam, így főleg anyám „csip-csip csókájára” figyeltem, bár ahogy ismerem apám, szerintem ott állt fölöttünk és már akkor próbálta belém sulykolni a családi házunkat körül ölelő Fradizmusát. Mely nem csak a zöldre meszelt falakban teljesedett ki, hanem azokban a képekben is melyeket azokon a Fradi meccseken készített, melyekre néha-néha fel tudott utazni. Imádott fotózni, még ma is érzem az előhíváskor használt fixirsó oldat szúrós szagát és azt a semmivel sem pótolható élményt, ahogy a fotópapíron szép lassan megelevenedik az elkapott történet. Talán emiatt is ejtenek örökké rabul a hatvanas évekbeli képek. Így jártam most is, ahogy keresgéltem az Újpesti Dózsa elleni muzeális bajnoki beharangozóhoz a „témát”, egy kép pillanatok alatt eldöntötte a kérdést. A képen két nagyszerű hátvéd, Dalnoki és Mátrai mutat be egy olyan akrobatikus mozdulatot a levegőben, mely percekig rabul ejtett. A hátvédek „balett mozdulata” mellett a Képes Sport remek fotósának sikerült elcsípnie Kocsis György gólját is, amit a középpályásunk 22 méterről bombázott az Újpesti kapuba.

Az elmúlt években többször hivatkoztam a világ egyik legismertebb fotósának, Pierre Dubreuil (elefántos képe az Eiffel toronnyal több százezer dollárt is ér) mondásával, miszerint a „képek mesélni tudnak”, mely a mai muzeálisunkat is „ihlette”. A Képes Sport akkori fotósai gondoskodtak arról, hogy a képeken keresztül tudjuk átélni annak a győzelemnek az izét, mely igazán semmivel sem pótolható.

1961. április 2-án úgy látogattunk a Megyeri útra, hogy a találkozó esélyese a hazai csapat, mely ha nyer, nagy lépést tesz a bajnoki cím felé. A Fradi ellenben abban bízott, ha elhozza a két pontot, akkor egyrészt megerősíti a negyedik helyét a tabellán és továbbra is harcban állhat a dobogós helyekért. Ez a kettőség 30 ezer szurkolót ki is csalogatott a pályára mely eleve gondoskodott a jó hangulatról. A zöld-fehér játékosok, Dékány, Rákosi és Fenyvesi vezetésével meg arról, hogy főleg a Fradi szurkolók örüljenek jobban. Rajtuk kívül a védelem sziklaszilárdnak bizonyult, ezen felül még jól is indították a csatárokat, akik főleg a baloldalon számtalan esetben kergették őrületbe a hazai védőket, de a fiatal Albert is gondot okozott kifürkészhetetlen megmozdulásaival.

Állnak (balról): Landi, Dalnoki, Kiss III., Mátrai, Albert, Nagy G., Fenyvesi, Rákosi, Kocsis Gy., Dékány, Vilezsál

Állnak (balról): Landi, Dalnoki, Kiss III., Mátrai, Albert, Nagy G., Fenyvesi, Rákosi, Kocsis Gy., Dékány, Vilezsál

A győzelem, a soha semmivel sem pótolni „lila-verésen” túl azt is jelentette, hogy továbbra is többesélyes maradt a bajnokság. A Dózsát nem csak az a tény keserítette el, hogy az ősi ellenfél győzni tudott a Megyeri úton, hanem az is, hogy utána sem tudtak talpra állni, melynek az lett a következménye, hogy a végül a Vasas nyerte az 1960/61-es bajnokságot. Mi maradtunk a negyedik helyen, de már akkor sejthető volt, hogy innentől „új szelek” kezdenek fújni a magyar labdarúgás egyre tisztuló egén. Két év és 1963-től már mi vagyunk az uralkodók. Bajnoki címek, kupagyőzelmek és nemzetközi sikerek fémjelzik a hatvanas éveket. Akkor nagyon jó volt szurkolónak, de gyereknek is lenni.

Öt-hat évesen egy gatyában kergettük a labdát a páskomon és nem nagyon érdekelt minket, hogy a világban milyen játékosokat imádnak a szurkolók. Mi Albertek, Rákosik és Juhászok akartunk lenni, mert őket tartottuk a világ legjobbjainak, mert apáink értük töltötték meg a stadionokat és miattuk adták át nekünk a Ferencváros soha el nem múló szeretetét.

– lalolib –

NS-19610403-03-19610402

3 hozzászólás a(z) Muzeális bajnoki lapszemle: 1961.IV.2. Ú. Dózsa – Ferencváros 0:2 bejegyzéshez

  • Szia Karcsi

    Ma igazàn sokan „tudnak“ fotòzni, és maguk is elhiszik, hogy tudnak, de nincs meg nekik az a megbìzàs, melyekben az elôzô években csakis kivàllò (és megbìzhatò fotòsok) részesülhettek, akikben az ùjsàgok és a szerkesztôségek meg is bìztak. Kivàllò technikàsok akik épp ùgy értenek a sajàt szakmàjukhoz, mint a focistàk a gyepen.

    Teszem azt, hogy elég kevés volt a lehetôség bejutni oda a helyekre, mert elég kevés ilyen hely létezett. Ha meg meg tudta gyôzni a fotòs a vilàgot a tudàsàròl, akkor màr onnan mehetett volna nyugodtan nyugdìjba is, hiszen meg volt az àllàsa.

    Ma sajnos mindenki fotòs, mindenki ìrhat az Internetben és mindenki szerkesztheti a sajàt honlapjàt. Mindenki mindent tud. Mindenki mindenhez ért.

    Elmùlt a varàzs. Es miutàn mindenki mindenkinek ellenlàbasa ebben az üzletben, ìgy mindenki mindenben kell, hogy bizonyìtson.

    A gòllövô fotòjàt màr ùgy tûnik nem érdekel senkit sem. Bizonyàra nem lehet kiszùrni az ellenlàbas fotòst vele.

    Egy gòllövô, akin az arcàn felvillan a gòlszerzés öröme. Van még ilyen ?

    A show a fontos és a szìnhàzaskodàs. Màr làttuk ezerszer a képernyôn ugyanazokat a mozdulatokat – a gòlszerzés elôtt és jòval utànna – Az összeölelkezéseket, az ugràsokat stb.

    De egy gòllövò, aki „csak“ örülne. Kit érdekelné ez ? Valahogy mindent màr valamikor làttunk egyszer !

    A 60-as évek fényképei még a közvetlenségnek a rögzìtôi, melyet a mai ember elvesztett és fàjdalmasan keresi ùjra.

    Ha a fotòs szereti a focit jò fotòt csinàl. Ez igaz. De nem mindig. Kell a szaktudàs és kell ùjbòl az a gép, mely nem vesz fel automatikusan, hanem kiigényeli, hogy az ember kûzdje le a fotò technikànak a nehézségeit.

    Ha eltûnnek a nehézségek, akkor eltûnnek a teljesìtmények is.

  • Kedves Karcsi

    Örültem a 60-as évek foci-képek rajongàsaidnak.

    Erdekes mòdon engem is izgatnak ezak a pillanatjelenetek, mert az ember làssa peregni azokat a perceket, melyek màr réges régen elmùltak. Ami az érdekes benne talàn az, hogy nem is Magyarorszàgon éltem akkor. De a hangulatotbòl ad egy ìzelìtôt. A fül, az orr kiegészìtt mindent, ami hiànyzik a fotòbòl, még meg ùgy, hogy hozzàtesz abbòl, amit hiànyol. Vagyis gyarapìtsa az emlékekkel.

    Vedd pàldàul a vonatzajt a filmen. Ha megnézel egy filmet, akkor a legkevesebbek tudjàk, hogy szinkron hangròl van szò és a vonat, amelyet hallasz, nem az a vonat, melyet làtsz.

    A kép varàzsa talàn manapsàg eltûnt egy képekkel tùlzsùfolt vilàgban, melyben egy kép és egy benyomàs kergeti a màsikat és màr tùlfeszültek azok az idegek, melyeket a 60-as években a sportal (és a zenével: Metro, Omega, Illés) tudtak csak csillapìtani.

    Talàn eretnekség lenne azt kérdezni, hogy a politikai hatòsàgoknak jòl jött-e a tömegek csillapìtàsa, melyet – ròmai példàra – csak kenyérel és jàtékokal lehett volna csillapìtani.

    Az emberek – ezt merem tenni – a hatvanas években még hittek abban, hogy van ennél több, mint amit el akartak hitetni az emberel.

    Most talàn màr nem is hisznek abban, hogy lehetséges-e többen hinni, mint amit meg lehet (olcsòn) kapni és jò àron megvàsàrolni.

    Igazàn szépek ezek a képek, mert idéznek valamit és szòlnak is valamirôl, de fôleg többrôl mint a fénykép el tudna àrulni. De nem is az volt a céljuk.

    Sajnos ma a vilàgot is fényképnek nézzük, és nem vesszük észre, hogy a keretein belôl és azon tùl terjed el csak az amiért szòlnak és amit érintenek.

    A 60-as évek fotòi azokat a vonatzajokat idézik vissza, melyeket mindenki sajàt élményeivel kell hogy kiegészìtse.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: MK 02.20. 18:00 FTC-Kisvárda (TV: M4)
Következik: 02.23. 17:00 FTC-Puskás (TV:M4 stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
HOST