Muzeális lapszemle: VVK, 1965.III.17. Ferencváros – AS Roma 1:0

“Omnes viae Romam ducunt” – vagyis minden út Rómába vezet, tartja a régi mondás. Amikor a Ferencváros az 1964/65-ös VVK sorozat harmadik fordulójának első mérkőzésén Rómába látogatott és nyert 2:1-re, egyből egy másik mondás is hamisnak tűnt, miszerint ha Rómát látjuk, már meg is halhatunk. Ez persze még akkor sem igaz, ha csak turistaként látogatunk el az örök városba, főleg akkor nem, ha a Ferencváros próbált olyan eredményt elérni az első mérkőzésen, hogy maradjon még remény a visszavágóra.

A Ferencváros 1965-ös VVK csapata látta és be is vette Rómát (ami azért nagyon keveseknek sikerült), így az olasz alakulat a március 17.-i visszavágóra egygólos hátránnyal érkezett Budapestre. Bár a történelmi római seregre nem a védekezés volt a jellemző, ráadásul az első mérkőzés eredményéből sem erre lehetett következtetni, de az olasz csapat eleve egy védekező felállásban kezdte a visszavágó mérkőzést.

Ami természetesen kedvező volt a Fradi számára, és éltünk is a tálcán felkínált lehetőséggel. Bár nehéz volt áttörni a rómaiak „véd állásait”, hiszen a mérkőzés ezen szakaszában volt mikor öt védővel játszottak, de a gyors és fürge magyar csatársor (Karába, Varga, Albert, Vilezsál, Fenyvesi), folyamatosan sakkban tartották Cudicini kapuját. A 41. percben, Albert jóvoltából a matt is megérkezett mellyel már biztos továbbjutónak számítottunk.

A második félidő nagy részében azt történt, amit a Népstadion 30 ezres szurkolótábora várt, az egy gólos előny birtokában a Fradi egy kissé hátrább húzódott, és biztonsági játékra rendezkedett be, az olaszok meg megpróbálták a lehetetlent, 45 perc alatt legalább két gólt bepréselni Géczi kapujába, mert azzal egy harmadik mérkőzésre maradt volna a döntés. Ahogy telt múlt az idő, az olaszok egyre jobban kezdtek hasonlítani Shakespeare tragikomikus hőseire, hiszen minden latinos trükköket bevetettek a cél elérése érdekében. Volt olyan játékos, aki letérdelve a bíró előtt, és imára kulcsolt kézzel próbált számára kedvező ítéletért fohászkodni, de volt olyan is, aki a szelíd ima helyett már lökdöste is a jugoszláv bírót.

A „jószándék” a mérkőzés végén még akart segíteni a Rómának, hiszen Novák szerelését az utolsó percben Botics bíró befújta büntetőnek, így megadva az olaszoknak a szép búcsú reményét, és a Népstadion közönségének az ünneplés helyett az izgulás lehetőségét.

És megadta Géczi Istvánnak a lehetőséget, hogy kivédje Sisti büntetőjét, vagy úgy szuggerálja az eleve ideges olaszt, hogy az elhibázza a tizenegyest. A szuggesztió sikerült, mert a csatár lövése a kapufát érintve az oldalvonalon túlra pattant. Ami ezután következett, az már inkább Chaplint idézte, hiszen Géczi Pista örömébe minden közelébe lévő olaszt megölelt, úgy örült annak, hogy 1965. március 17.-én, az AS Roma elleni VVK visszavágón, érintetlen maradt a kapuja, aminek védelmét a „büszke magyar vitézek” rábíztak.

A VVK küzdelem harmadik fordulóban a visszaemlékezésünk elején idézet régi közmondás az olaszok számára visszájára fordult, hiszen ők látták Budapestet és a Ferencváros ellenében „haltak meg” és fejezték be az európai kupaszereplésüket. A Fradi tovább lépett azon az úton, mely ugyan nem Rómába, de egy másik olasz városba, Torinóba vezetett.

Addig sem vezetett kikövezett út, az 1964/65-ös VVK sorozat negyedik fordulójában a spanyol-baszk, Bilbaó várta a Mészáros József vezette Ferencvárost, amiről muzeális lapszemlénk következő részében emlékezünk.

- lalolib -

1965.03.17., Népstadion: Ferencváros – AS Roma: 1-0, VVK 3. forduló visszavágó

NÉPSPORT 1965.03.18. 1. oldal