Muzeális lapszemle: VVK elődöntő, 1965.VI.16. Ferencváros – Manchester United 2:1
Függetlenül a hazai bajnoki címektől, egy klubcsapat igazi elismerése onnan kezdődik, ha eredményesen szerepel egy nemzetközi kupában.
Az eredményesség természetesen országonként és időszakonként változó lehet, de a világ labdarúgásának történelmében akkor marad fent örökre egy csapat, ha legalább egyszer sikerül egy nagy, egész Európát át fogó kupaküzdelmet nyernie.
A Ferencváros dicső múltja a „hőskorból” fel tudott mutatni két Közép-európai kupagyőzelmet (KK, 1928, 1937), de mivel ezek specifikus sorozatok voltak, először 1965-ben csillant fel a remény, hogy nagy, és jelentős Európai kupadöntőt nyerhessünk. A Vásárvárosok Kupája először 1955-ben indult, egy közel három éves sorozattal (az elsőt az FC Barcelona nyerte), a végleges formáját először az 1960/61-es szezonban nyerte el. 1971-ig VVK néven futott, majd átnevezték UEFA kupára (jelenleg Európa Liga).
Ahhoz, hogy ténylegesen is beléphessünk az „aranykapun”, 1965. június 16.-án a Manchester Uniteden át vezetett az út. Ez volt a harmadik mérkőzés. Ahogy a Bilbao elleni muzeálisban már írtam, ezekben az években nem számítottak az idegenben lőtt gólok, ha azonos gólarányú mérkőzések voltak (ebben az esetben 2:3 és 1:0) akkor sorsolással döntötték el, hogy melyik csapat otthonában játsszák le a sorsdöntő, harmadik összecsapást. A szerencse 1965-ben a Fradi mellé állt, hiszen az Athletic Bilbao majd a Manchester United ellen is javunkra döntöttek a feldobott „pénzdarabok”.
A hazai pálya meg mindig előnyt jelentett a Fradi számára. A legendás „12”-es mezt június 16.-án hetvenezer ember jelentette a Népstadionban. Akkor még nem volt előre megtervezett koreográfia, nem gyúltak görögtüzek és valószínűleg a nézők között megbújó „titkosszolgálati szurkolók” a rendszer elleni cselekedetnek minősítették volna a petárdák használatát. Nagypapám mesélte, hogy nem nagyon tudtak elbújni „ezek”, hiszen néhány perces szurkolás után már mindenki tudta, hogy ki az, aki a zöld-fehér színért lelkesedik, és ki az, aki a vörös csillagért. Konfliktus nem volt köztük, csak a gólok után velük nem nagyon ölelkezett senki.
Karába János
A harmadik mérkőzésen a közel hetvenezer embernek (leszámítva az előbb említetteket) többször is volt lehetősége egymás nyakába borulni. Bár nehezen indult a mérkőzés és a Fradi csak a 35. perctől vette át a játék irányítását, de ennyi elég volt ahhoz, hogy addig a remekül védő Géczi kapuja érintetlen maradjon, és az első félidő lefújása előtt néhány perccel, egy remek Karába bomba után rezdüljön az angol háló és örömittas ünneplésbe és éneklésbe csapjon át a Fradi tábor.
Mielőtt folytatnánk a mérkőzést, egy érdekes „hírmorzsára” lettem figyelmes a Népsport beszámolójában. Az angolok, a júniusi meleg miatt, változtattak az addigi szokásaikon és nem az öltőzőben (!) melegítettek be, hanem a Fradihoz hasonlóan ők is a szabadban végezték el az előírt gyakorlatokat. Annak már az oldalon lexikonjában néztem utána, hogy a mostani mérkőzés volt az első, amikor igazán rá tudott készülni a csapat az összecsapásra, hiszen az addig megszokott 3-4 napos „pihenőt”, most tíz naposra sikerült meghosszabbítani (a két Manchester elleni találkozó között nem volt bajnoki mérkőzés).
dr. Fenyvesi Máté
Szünet után hamar átvettük a játék irányítását, a Varga-Albert-Fenyvesi hármas a második félidőben több alkalommal kergette az angolokat az őrületbe. Ezekből az 55. percben Fenyvesi Máté jóvoltából 2:0-ra módosítottuk az eredményt. A gól és a magabiztos előny meg is nyugtatta a csapatot és a 80. percig az történt a pályán, amit a zöld-fehérek akartak. A vége egy kicsit izgalmasra sikeredett, talán a túlzott magabiztosság bosszulta meg magát, de mikor a 85. percben szépítettek az angolok, a hetvenezer szurkoló ereiben megfagyott a vér (jó néhány ember vérkeringése rendben volt, de ők ugye nem tartoztak a szurkolói kategóriába).
és jött Karába … (ide kattintva meghallgatható a rádiós közvetítés részlete)
A vége maradt 2:1, ezzel a Ferencváros történelme során először bekerült egy rangos Európai kupasorozat döntőjébe! Fantasztikus siker volt, bár ha megnézzük a másnapi újságot, olyan túl nagy lelkesedés és terjedelem nem jellemezte a Népsport akkori beszámolóját. Ettől a siker, siker marad és örökre beíratta magával a Ferencvárost a labdarúgással foglalkozó történelemkönyvekbe. Ahhoz, hogy aranybetűvel íródjon 1965, ahhoz még egy akadály leküzdése volt hátra.
1965. június 23. Torino. – a „dátum”, mely divatosan fogalmazva, örökre megváltoztatta a Ferencváros életét.
- lalolib –
1964.09.09., Népstadion: Ferencváros – ZJS Brno: 2-0, VVK 1. forduló 1. mérkőzés 1964.09.16., Brno: ZJS Brno – Ferencváros: 1-0, VVK 1. forduló visszavágó 1964.10.28., Bécs: Wiener SC – Ferencváros: 1-0, VVK 2. forduló 1. mérkőzés 1964.11.04., Népstadion: Ferencváros – Wiener SC: 2-1, VVK 2. forduló visszavágó 1964.11.18., Népstadion, Ferencváros – Wiener SC: 2-0, VVK 2. forduló 3. mérkőzés 1965.03.10., Róma, AS Roma – Ferencváros: 1-2, VVK 3. forduló 1. mérkőzés 1965.03.17., Népstadion: Ferencváros – AS Roma: 1-0, VVK 3. forduló visszavágó 1965.04.07., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 1-0, VVK 4. forduló 1. mérkőzés 1965.04.21., Bilbao: Athletic Bilbao – Ferencváros: 2-1, VVK 4. forduló visszavágó 1965.05.13., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 3-0, VVK 4. forduló 3. mérkőzés 1965.05.31., Manchester: Manchester United – Ferencváros: 3-2, VVK Elődöntő 1. mérkőzés 1965.06.06., Népstadion: Ferencváros – Manchester United: 1-0, VVK Elődöntő visszavágó1965.06.16., Népstadion: Ferencváros – Manchester United: 2-1, VVK Elődöntő 3. mérkőzés
NÉPSPORT 1965.06.17. 1. oldal
Nagyításhoz klikk a képre!
Nagyításhoz klikk a képre!
Nagyításhoz klikk a képre!
ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!
