Muzeális lapszemle: UEFA, 1971.XI.24. Eintracht Braunschweig – Ferencváros: 1:1

uefa_7172_mini_gombA hetvenes évek változást hoztak a nemzetközi kupaküzdelmekben, a VVK, majd EVK jogutódja lett az UEFA kupa. Mivel az 1970/71-es bajnokságban a Ferencváros, egy a végsőkig kiélezett küzdelemben a második helyet szerezte meg, így 1971 őszén az átalakított UEFA kupában kezdte meg az európai szereplést és egészen az elődöntőig meneteltünk, de erről a későbbiekben bővebben be fogunk számolni.

Az 1971.11.24.-én Braunschweigben lejátszott mérkőzésünk már a harmadik fordulót jelentette a csapat számára. Az előző fordulókból ki kell emelni a görög Panionosz elleni mérkőzést, melyet fölényesen 6:0-ra nyertünk meg. A továbbjutás már biztosnak látszott, és a csapat talán egy kellemes görög kirándulást tervezgetett, de közbe szólt egy váratlan és szinte egyedülálló eset. Az európai focit irányító UEFA, a kirívóan durván és sportszerűtlenül játszó görög csapatot kizárta a további küzdelmekből! Ezzel Albertékat is megfosztották a görög kultúra csodálatától. Azt nem tudni, hogy ezért „haragudtak-e” a játékosok, de ha figyelembe vesszük az évet, és az akkori állapotokat hazánkban, lehet, hogy jobban örültek volna egy kirándulásnak, mint Csanádi Ferenc kemény edzéseinek.

A görög túra elmaradt, de a német nem, ahol egy nagyon küzdelmes mérkőzésen értük el az 1:1-es döntetlent. „Góllal lepni meg az ellenfelet, aztán befékezni az iramot” – ez volt a Fradi taktikája, mely be is vált, hiszen Kű már a mérkőzés elején be talált és utána már csak őrizni kellett az előnyt. Ami teljes mértékben nem sikerült, ráadásul Géczinek nagyon sok bravúrt is be kellett mutatnia ahhoz, hogy a végén döntetlenre tudjuk hozni az eredményt. A mérkőzés után talán emiatt is nyilatkozott Csanádi Ferenc úgy, hogy a döntetlen ellenére még nincs lefutva a továbbjutás. „Ha valaki szikrázó, jó futballt akar látni, ajánlom, jöjjön ki a Népstadionba. Nem fog unatkozni.”

Akik járatosak a Fradi történelmében, vagy esetleg személyesen is látták a visszavágót, azok tudják, tényleg nem lehetett unatkozni a visszavágón, de erről majd a december 8.-án emlékezünk meg.

Addig is böngésszük közösen az 1 forintos Népsport hasábjait, olvassuk el a telefonos interjút Csanádi Ferenccel. Ha közben a kor hangulatát is „hallani” szeretnénk, szinte lehetetlen lenne választani az 1971-ben megjelent zenei albumokból: Led Zeppelin (IV), Pink Floyd (Meddle), John Lennon (Imagine), Deep Purple (Fireball) és a személyes kedvenc, Emerson, Lake & Palmer (Tarkus). Ez a névsor olyan, mintha a fociban a Real Madridot, a Liverpoolt, a Milant vagy a Bayert említenénk.

Egy csapatot „szándékosan” kihagytam, pedig azt soha, egyetlen felsorolásból sem maradhat ki: a Ferencváros. Akik olvassák az oldalunkat, azoknak biztos nem kell magyarázni, hogy miért.

- lalolib -

1971.09.15., Isztambul: Fenerbahce – Ferencváros 1-1 1. mérkőzés
1971.09.29., Népstadion: Ferencváros – Fenerbahce 3-1 visszavágó
1971.10.20., Népstadion: Ferencváros – Panionosz 6-0 2. forduló 1. mérkőzés

1971.11.24., Braunschweig: Eintracht Braunschweig – FTC 1-1 3. forduló 1. mérkőzés

NÉPSPORT 1971.11.26. 1. oldal

Nagyításhoz klikk a képre!

NÉPSPORT 1971.11.26. 2. oldal

Nagyításhoz klikk a képre!

Nagyításhoz klikk a képre!

2 Vélemény a cikkhez: Muzeális lapszemle: UEFA, 1971.XI.24. Eintracht Braunschweig – Ferencváros: 1:1

Oldal:1
Oldal:1

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
FTC – Siófok
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031