1972.V.17. EB selejtező, Magyarország – Románia 2:1

1972-t í­runk. Elhagytuk a hatvanas évek forrongó éveit, véget értek a diáklázadások, enyhült a hidegháború, de Vietnámban még folytak harcok. Ember járt a Holdon és létrehozták az internet elődjét, igaz az kizárólag az amerikai védelmi rendszert szolgálta. A tudósok megtalálták az ősrobbanás bizonyságát, de nem csak a tudomány robbant, de a rockzene is ezekben az években “termelte” ki legendás alakjait: Beatles, Bob Dylan, Led Zeppelin, Pink Floyd, Simon and Garfunkel, hogy csak a különböző stí­lusok kiválóságait emlí­tsem. A világ labdarúgása még mindig ámuldozott az 1970-s VB-t nyert brazil válogatotton, de Európában már az utolsó negyeddöntő mérkőzéseket ví­vták a közelgő kontinensbajnokságra. 1972-ben még csak négy ország csapata juthatott ki a záró szakaszra, ahol a már megszokott két elődöntőt, a bronzmérkőzést és a döntőt játszották le. A rendező országot is csak a selejtezők lejátszása után hirdették ki. Azok közül az országok közül sorsoltak, melyek indultak a selejtezőkön és továbbjutottak a záró szakaszba. A sorsolás Belgiumnak kedvezett. A selejtező kör 1970-ben indult, ahol Magyarország Bulgáriával, Franciaországgal és Norvégiával szemben nyerte meg a csoportját és került a negyeddöntőbe, ahol Románia várt a csapatra. Az első mérkőzésen itthon 1:1-et játszottunk, majd a visszavágón sem bí­rt egymással a két válogatott (2:2) és mivel akkor még nem számí­tott az idegenben szerzett több gól, semleges pályán, Belgrádban dőlt el az EB négyes döntőjébe való jutás sorsa, 1972. május 17-én.

Még három év sem telt el a magyar labdarúgás “Titanic-ja” óta. A mai napig sokan állí­tják, hogy az 1969. december 3-i, Marseille-i “jönnek a csehszlovákok” zárta le a magyar labdarúgás legendás korszakát. Azt a vereséget azóta sem tudtuk feldolgozni és 1972 tavaszán is szinte tragédiának élte meg a magyar labdarúgás, hogy megint semleges pályán, egy harmadik mérkőzés fog dönteni a sorsunkról. 1969-ben a Sós Károly vezette magyar válogatott elbukott és utána annyi fej és láb hullott a porba, hogy sokan azt hitték, hogy a világ labdarúgása örökre bezárja a kaput Magyarország előtt. Ebből a káoszból és teljes kiábrándultságból kellett újjá varázsolni a válogatottat. Ráadásul 1972-ben elég kaotikus volt labdarúgás, hiszen az EB mellett készülni kellett az olimpiára és a ősszel kezdődő VB selejtezőkre is.

Marseille után senki sem tolakodott szövetségi kapitánynak. Kézenfekvő lett volna Lakat Károly kinevezése, aki 1964-ben és 1968-ban is olimpiát nyert a válogatottal, de a szövetség vezetői annyira azért nem szerették a “semleges politikai nézeteket képviselő” Tanár urat, sőt a két olimpiai arany után nem, hogy nem nevezték ki, de Illovszkyt még a “fejére is ültették” az olimpia válogatottnál. Addig egy köztes megoldást választottak és Hoffer Józsefet nevezték ki a nagy válogatott kapitányának. Csupán 10 meccs jutott neki és amikor 1971. május 19-én Szófiában 3:0-ra kikaptunk Bulgáriától az EB selejtező csoportkörének második mérkőzésén a magyar labdarúgás irányí­tói visszahí­vták Illovszky Rudolfot, aki 1966-67 között volt már a válogatott kapitánya. A sors furcsa fintora, hogy első kapitányságáról szintén egy EB selejtezőn elszenvedett vereség után kellett megválnia. Őt követte Sós Károly, majd jött Marseille és Hoffer, a körforgalom meg Szófiában vezette vissza a kapitányság autóját a Vasas legendás játékosához, aki “másodállásban” az olimpia csapat irányí­tását is átvette Lakat Károlytól. Egy kicsit kaotikus volt a látkép és látható volt a kapkodás is mellyel megpróbálták menteni az 1969-s kudarcot.

Az olimpiára kijutottunk, a következő állomás a belgiumi EB négyesdöntő volt, ami ha sikerül, gyógyí­rt jelentett volna a Marseille-i sebekre. Az edzőváltás után, 1971-ben mindegyik EB meccsünket megnyertük, í­gy csoportelsőként bekerültünk Európa legjobb 8 csapata közé, ahol oda-visszavágó rendszereben dőlt el, hogy melyik négy csapat ví­vja Belgiumban a “végső ütközetet”.

A sorsolás szeszélye Romániát sodorta az utunkba.

Annak ellenére, hogy a két ország már akkor sem “szerette” túl magát, a sorsolásnak örültünk. Akkoriban a román labdarúgás még nem volt annyira erős (fénykorát a 90-s években érte el), de figyelmeztető jel volt az, hogy ők 1970-ben kijutottak (igaz először labdarúgásuk történetében) a világbajnokságra. Az előbb már utaltam rá, hogy két ország viszonya még a kommunista blokkban sem volt zökkenőmentes, mely befolyásolta a sportkapcsolatokat is. Szomszédországok vagyunk, mégis 1972-ig csak 13 mérkőzést játszottunk, melyből 3 nem is tekinthető hivatalosnak. Igazi tétmérkőzést először 1952-ben, az olimpián játszottunk a Finnországi Turkuban (nyertünk 2:1-re, a végén meg is nyertük az olimpiát). Ha már a statisztikának tartunk, akkor mielőtt rátérnénk az 1972-s döntő, harmadik mérkőzésre, meg kell emlí­teni, hogy nem csak 1972-ig volt “hézagos” a két csapat egymással való szereplése, hanem utána is. Összesen 22 mérkőzést jegyezhettek fel a magyar válogatott statisztikusai, plusz 4 olyan találkozót mely a “nem hivatalos” besorolást kapta. Az előbb már emlí­tettük, hogy 1972 előtt 3 volt a nem hivatalos, a negyedik ilyen találkozót 1980. január 11-én rendezték Bogotában, ahol a Ferencvárosra épülő, Liga-válogatott játszott (2:2) a román válogatottal.

De most térjünk vissza az 1972-ben lejátszott három mérkőzéshez. Az első felvonásra 1972. április 29-én a Népstadionban került sor, ahol 72 ezer néző előtt 1:1-et játszottunk, a gólunkat Branikovits szerezte. Rajta kí­vül még Géczi, Páncsics (aki a mezőny legjobbja volt), Vépi és Bálint képviselte a Ferencvárost. Azt a Fradit, mely 1972-ben az “átalakulását” élte. A hatvanas évek legendás játékosaiból már kevesen maradtak, akik meg tagjai voltak még az 1971/72-s bajnokságban ötödik helyen végzett csapatnak, már “öregnek” számí­tottak. Ennek ellenére Illovszky Rudolf a Fradira épí­tette a válogatottat. A döntetlen után sokan már egy újabb kudarcot emlegettek, mégis a bukaresti visszavágón a 81. percig vezettünk 2:1-re úgy, hogy az első félidő végén Kocsis büntetőt hibázott…  amit Páncsicsnak kellett volna végrehajtania, de mivel az első román gólnál hibázott, inkább Kocsisnak adta át a 11-es elvégzését, aki 10 perccel előtte szerzett gólt. Ha belőjük, akkor 3:1 és onnan már biztosan nem állnak fel a románok. Kimaradt és a 81. percben jött az egyenlí­tés… és a harmadik, mindent eldöntő találkozó.

Amitől minden magyar focirajongó előre rettegett.

KS_1972_I_02_0034-19720517Egy újabb Marseille, egy újabb kudarc? Vajon elbí­rja a rá nehezedő terhet a magyar válogatott melyben döntő többségében a Ferencváros játékosai szerepelnek? Az bizakodással tölthette el a szurkolókat, hogy a Marseille-i csapatban nem kapott lehetőséget egyetlen zöld-fehér játékos sem (ezt persze elsősorban a Fradi szí­vünk mondatja velünk), a belgrádi találkozón, 1972. május 17-én Páncsics, Juhász, Bálint, Szőke és Kű is kifutott a zöld gyepre (Vépi sérülés, Branikovits betegség miatt nem játszhatott). Az érdekesség, hogy a kor legjobb magyar csapatából, a Baróti Lajos által vezetett “Mágikus Újpestből” csak Bene és Zámbó kapott játéklehetőséget. Tán itt is hasonló “féltékenység” állt a háttérben mint Lakat Károly esetében akit két olimpiai győzelem után helyeztek “másodedzői” státuszba?

A sportsajtó szinte előre temette a csapatot. “Legyünk őszinték: a magyar labdarúgó-válogatott továbbjutásában csak kevesen reménykedtek.” – kezdte a beszámolóját a Képes Sport. Vajon mire is alapozta ezt a pesszimista hangulatot? Először arra a lélektani hatásra, hogy az előző két meccsen bár előnybe kerültünk, még sem tudtuk megszerezni a győzelmet. Kishitűnek tartották emiatt a csapatot, mely egyértelmű utalás volt a Marseille-re. Többen problémának érezték, hogy Vépi és Branikovits mellett Fazekas sem tudta vállalni a játékot. Pedig ha az újpestiek üdvöskéje nem sérült, akkor valószí­nűleg Szőke Pista marad ki… aki a 87. percben a négyes döntőbe lőtte a magyar válogatottat! A sors ismét visszaadta, amit Bukarestben elvett. Akkor a románok lőtték az egyenlí­tő góljukat a mérkőzés végén, Belgrádban pedig a magyar válogatott. Bukarestben Kocsis kihagyta a büntetőt, Belgrádban az ő góljával szereztük meg a vezetést. Páncsics Bukarestben az első román gólnál hibázott, majd nem vállalta büntetőt, de Belgrádban a mezőny egyik legjobbja volt.

“Nem tudom, megfigyelték-e, hogy ez a fiú milyen imponáló fölénnyel tud tétre játszani? Lényéből árad a nyugalom. Nem akarta mindenáron kijaví­tani a hibáját, nem akarta valami különleges bravúrral feledtetni a bukaresti gólt. Játszott, képességeinek ismeretében, szerényen és hasznosan. A románok félelmetes bástyának láthatták a magyar védőfalban” – í­rta róla elismerően a Képes Sport szakí­rója.

Rajta kí­vül még Kű Lajos játékát emelték ki, akit mindenki “örök reménységnek” tartott, de aki kiváló játékával “megszelí­dí­tette a román játékosokat, és – sajnos – egyikük-másikuk dühében csak faragni tudta”. De Kű Lajos ezen a döntő mérkőzésen nem érzett fájdalmat, fáradságot, nem ismert lehetetlent.

A magyar válogatott nagyszerű játékkal nyert 2:1-re, ezzel kiví­vta a júniusi EB-n való részvételt. Ott már nem sikerült a bravúr, bár a szovjetek elleni elődöntőben teljesen egyenrangú ellenfelek voltak, sőt ha Zámbó nem hibázza el a büntetőt (ebben akkoriban nem voltunk jók, hiányzott egy biztos lábú Novák Dezső), hosszabbí­tás következik és ott esetleg meg is fordí­thattuk volna az eredményt. Mert nem játszottunk rosszul, voltak olyan periódusai a meccsnek mikor Juhász Pistáék akarata érvényesült, de mivel a szovjetek egyet belőttek, mi meg nem, í­gy lecsúsztunk a döntőről.

Ez is mutatja, hogy néha milyen apróságokon múlik a siker, hogy néha milyen vékony mezsgye választja el a “mennyországot a pokoltól”. A vereség persze nem jelentette poklot még akkor sem, ha a harmadik helyet sem sikerült megszerezni. Egy csalódott csapat szenvedett 2:1-s vereséget Belgiumtól, egy olyan csapat mely ennél többre volt hivatott, de egy olyan csapat mely képtelen átlépni a múlt sötét árnyékát, eleve vesztésre van í­télve. Ettől függetlenül siker volt az 1972-s év. Kijutottunk az EB-re, az olimpián ezüstérmet szereztünk (a döntőben 2:1-re kaptunk ki Lengyelországtól). Úgy látszott, hogy kezdjük kiheverni a “jönnek a csehszlovák” okozta sokkot. Azt mindenki tudta, hogy a hatvanas évek remeklései nem fognak egyik évről a másikra visszatérni, de azt igen, hogy a magyar labdarúgás hamarosan visszafogja szerezni nemzetközi tekintélyét (a “végeredményt” mindenki tudja….).

A románok elleni győztes ütközetben fontos szerepet játszottak a Ferencváros játékosai. Géczi, Páncsics, Vépi, Bálint, Juhász, Kű és Szőke is pályára lépett, sőt már Albert Flóri is elkezdte az edzéseket, de még nem kockáztatták meg a játékát. A Császár Belgiumban a szovjetek ellen már játszott 30 percet, majd a belgák ellen végig is játszotta a találkozót, de akkor már sokan sejtették, hogy a dániai “mészárlásnak” sokkal komolyabb következményei lesznek. Flóri mellett a hatvanas évek sikerkovácsai is szögre akasztották a stoplis cipőket.

1972. május 17. MAGYARORSZÁG—ROMÁNIA 2:1 (1:1) EB-selejtező
Belgrád, 55 000 néző, vezette: Michachasz (görög)
Góllövő: Kocsis (26.), Szőke (87.) ill. Neagu (33.)
Magyarország: Rothermel (Tatabánya) — Fábián (Vasas), Páncsics (FTC), Bálint (FTC), Juhász P. (Ú. Dózsa) — Juhász I. (FTC), Kocsis (Bp. Honvéd), Zámbó (Ú. Dózsa) — Szőke (FTC), Bene (Ú. Dózsa), Kű (FTC)
Románia: Raducanu — Satmareanu, Lupescu, Dinu, Deleanu (Halmageanu 54.) — Dumitru, Dobrin, Domide — Lucescu, Nunweiler, Neagu

Eddig tartott a múlt emlékeinek csokorba szedése. Most jöjjön az aktualizálás…

Az a cikkhez tartozó hozzászólásokból is látszik, hogy a történeti áttekintés egy évvel ezelőtt készült a VB selejtezőre készülve a román válogatott ellen. A sors szeszélye folytán most újra Bukarest az úti cél, csak most nem VB, hanem EB. Egy évvel ezelőtt sem álltunk Európa trónján, de amikor papí­rra vetettem az í­rást, még bizakodtam, hátra megtörténik a csoda, és győzünk Bukarestben.

A végeredményt, a szégyenteljes vereséget nem kell felidéznünk, az rémálmaink Freddy Krügerévé vált. Egy évvel ezelőtt két Fradi játékos volt a keretben, ahogy az idén is. Böde Dani tavaly kezdő volt, szombaton Gera Zoli növelheti válogatott szerepléseinek a számát. A keretbe még Dibusz Dénes került be, de az ő játéka meglepetés lenne. Egy valami nem változott egy év alatt. Továbbra is Marseille a kiindulópont. Már 45 éve akar a magyar labdarúgás megszabadulni a “jönnek csehszlovákok” rémétől, de ez az ijedség már annyira belénk ivódott, hogy egyre mélyebbre ássunk a saját gödrünket. Ettől függetlenül a remények még élnek, a megbí­zott kapitány “agresszí­v játékot akar”, bár ez a fajta játékmód mindig is távol állt a magyar focitól. Ráadásul ha mi agresszí­vak akartunk lenni, abból általában durvaság lett a vége.

A szurkolók reményeit már le sem merem í­rni. Azt meg végképp nem, mit is jelent a Románia elleni válogatott mérkőzés. Utoljára 1958. október 26-án nyertünk Bukarestben. Ennek már 56 éve. Azért nem ilyen sötét a kép, hiszen Románia válogatottja először 1999-ben tudta legyőzni hazánkat. Előtte 16 alkalommal győzelem, vagy döntetlen szerepel a statisztikában. Ami igazán szomorú, az utána következik. 7 mérkőzésből 6 vereség. Ez meg újfent rámutat arra, hogy hiába próbálják a magyar foci vezetői megreformálni a focinkat évtizedek óta, a vállalkozás mindig kudarcot vall.

Ez meg nem a legjobb előjel a szombati (2014.10.11.) mérkőzés előtt.

8 hozzászólás a(z) 1972.V.17. EB selejtező, Magyarország – Románia 2:1 bejegyzéshez

  • “Az olimpiára kijutottunk,” í­rod , kicsit pontosí­tanék, nem kellett selejtezőt játszanunk, mert cí­mvédők voltunk.

  • Az 1972-es Európa-bajnokságra selejtező magyar válogatott tudott utoljára gólt, sőt gólokat szerezni Bukarestben. Akkor a románokkal a legjobb négy közé jutásért küzdött nemzeti együttesünk, és a hazai 1–1 után a román fővárosban 2–2-es döntetlent ért el az Illovszky Rudolf által vezényelt együttes. A semleges pályán, Belgrádban rendezett harmadik mérkőzésen pedig a Ferencváros örökös bajnoka, Szőke István 87. percben szerzett találatával kiharcoltuk a legjobb négy közé jutást.

    A bukaresti találkozón 1972. május 14-én Szőke már az ötödik percben vezetéshez juttatta a magyar válogatottat, sőt a 2000-ben, 53 esztendősen elhunyt Kocsis Lajos révén 2–1-re is vezettünk egészen a 81. percig.

    „Bene Ferenc szabadrúgásánál valahogy ráéreztem, és a kipattanót hét-nyolc méterről belőttem – emlékezett vissza Szőke István, az FTC 13-szoros válogatott, kétszeres bajnok jobbszélsője. – Az itthoni mérkőzésen csere voltam, kint viszont a kezdőben kaptam lehetőséget. Tartottunk a románoktól, pláne, hogy itthon ikszeltünk velük, és azért mégiscsak ötven-hatvanezer ember előtt fociztunk Bukarestben, igaz, akkoriban egy Fradi–Dózsára volt, hogy hetvenezren is kí­váncsiak voltak.”

    „Engem nem zavart a publikum, általában nagy önbizalommal léptem pályára, és ha az elején bejött egy-két csel, felszabadultabban játszottam. Nyilván volt bennünk egyfajta drukk, mert roppant fontos meccs volt az a bukaresti, nagy téttel. Talán Kű Lajos volt a legizgatottabb, de amint elkezdődött a találkozó, nyoma sem volt a határozatlanságnak. Rudi bácsi a felkészülés alatt nagyon odafigyelt ránk, mindenkivel külön elbeszélgetett étkezések, pihenők alkalmával. Ezekből a csevegésekből pedig sok információt leszűrhet egy jó edző. Nagyon bí­zott bennünk, a bukaresti mérkőzés előtt nem kért semmi különlegeset, csak azt, amit máskor is. Mindenkinek külön elmagyarázta, mit vár tőle taktikai szempontból, kérte, hogy segí­tsünk egymásnak, merjünk futballozni, és akkor nem lesz gond. Telepakolt minket önbizalommal. Jólesett, hogy törődtek velünk” – folytatta Szőke István.

    Az önbizalom lenne a kulcs a bukaresti gól(ok)hoz?

    „Ahhoz, hogy valaki gólt szerezzen, nyilván magabiztosnak kell lenni. Bárki betalálhat, ám ehhez társak is kellenek. Büszke vagyok, hogy egy csapatban szerepelhettem Albert Flórival és Varga Zolival a Fradiban, de ehhez azért valamit tudni kellett, valamit le kellett tenni az asztalra.”

    Dárdai Pál személyében a német futballkultúrát és mentalitást alaposan ismerő tréner készí­ti fel Dzsudzsák Balázsékat a bukaresti ütközetre.

    „Lehet, hogy Dárdai Pali jó edző, de nincs még rutinja ezen a szinten – véli a Fradival BEK-negyeddöntőig jutó Szőke. – Én is önbizalmat próbálnék pumpálni a játékosokba, ám ha az a pályán nem látszik meg… Az a baj, hogy nem Dárdai Pali játszik.”

    Mire számí­thatunk szombaton?

    „Rettentő nehéz mérkőzés vár ránk. A románok nyertek Görögországban, ami nem kis eredmény. Mi pedig itthon kikaptunk Észak-írországtól… Remélem, nem kapunk három-négy gólt, talán egy bravúrgyőzelem összejöhet, de egy iksz is jó lenne. Mindenestre drukkolni fogunk. Azt várom, hogy ne tojjunk be a hangulattól, ne ijedjünk meg, ha gólt kapunk. Szalai Ádám visszatért, jó formában van, de kérdés, mennyire viselte meg az ominózus huzavona a válogatottal. Nikolics Nemanja az NB I-ben ontja a gólokat, tőle és Dzsudzsáktól remélhetünk gólt, Gera Zolira sajnos már nem épí­thetünk hosszú távon. A lényeg, ha valaki felveszi a válogatott mezét, annak kutya kötelessége mindent kiadni magából. Nagyon mélyen van most a labdarúgásunk helyzete, ennek javí­tásáért is harcoljon az, aki a cí­meres mezben futballozik. Küzdjünk, tegyünk meg egymásért mindent, hajtsunk, és tereljük jobb irányba régóta sí­nylődő focinkat!” – tette hozzá Szőke István, aki gólt szerzett 1972-ben.

    http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/hogyan-torjuk-meg-1972-ota-tarto-bukaresti-golcsendunket-2368479

  • bocsánat, annyi helyesbí­tés, hogy a románok nem ’70-ben jutottak ki először vébére, a háború előtti három “hőskori” világbajnokságon -- ’30, ’34, ’38 -- már ott voltak korábban.

  • Erdekes szí momra mindig az a tény, hogy a bajnoksí gban olyan hevesen egymí s ellen küzdô csapatoknak a tagjai hogyan tudnak egy ví logatottban megférni egymí s mellett. Nem csak megférni, hanem ki is egészìteni egymí st.

    Az klubbok elfogultsí gai — legalí bb lalolib ìrí sí ban ùgy tûnt nekem — inkí bb a szövetségi edzôk egy bizonyos klub elkötelezettségeikbôl veszik eredetüket.

    Vajon a Fradi jí tékosait a megszokott pozìciòjukon engedték-e jí tszani, vagy egész mí s “hatí skörük” volt a ví logatottban ?

    Minden esetre ebbôl a szemszögbôl érdekes volt megtekinteni a Fradi jí tékosainak a belekapcsolòdí sí t az MLSz keretében. Nem probléma-mentes jelenleg a kapcsolat a Fradi és az MLSz közt.

    Vajon mi lehetnek az okai ?

    A 70-es éveket nem csak a labdarùgí sban érezték sokan hideg zuhanynak. Kijòzanodtak a felek a “vad” 60-as évekbôl.

  • Hát ha sors ad meg vissza is ad, mint ’72-ben, akkor jelzem neki, hogy volt itt Bp-en tavasszal egy védelmi szerencsétlenkedést román szabálytalankodással betetőző 92. perces gól…

  • Három meccsen “vertük agyon”a románokat, csak mi vezettünk, mégis, majdnem sikerült kiesni. mert már akkoriban is ment a károgás, hogy “ezek milyen jók”… Hát nem! Mi vagyunk a jobbak! Egyébként, ez volt az a meccs, amit Kű Lajos a II. félidőben óriási kötéssel a térdén játszott végig, igaz? HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ