1972.IV.5. UEFA, Ferencváros – Wolverhampton 2:2

A média lélekromboló mai világába, ha meghalljuk azt a szót, hogy farkasok, valószí­nűleg nem Piroska története jut az eszünkbe, hanem valamelyik borzalmas Hollywoodi vérfarkas történet, ahol jellemzően emberek alakulnak át vámpí­r farkassá és előszeretettel kergetnek fiatal, és lehetőleg szőke tini lányokat.

Akik esetleg ezután egy vámpí­rmesét várnak, bizony csalódniuk kell, mert egyrészt nagyon nem szeretem őket, másrészt mégis csak egy Fradival foglalkozó honlap muzeális lapszemléjét szerkesztem. Ha most megkérdeznék, hogy akkor minek emlí­tettem meg a farkasokat, már kész is va rá a válaszom: Wolwes. Hosszabb nevükön Wolverhampton Wanderers FC. A Fradi múltját ismerők meg ezek után már tudni fogják, hogy a muzeális kalandozásunk éve 1972, az esemény meg az UEFA negyeddöntő első mérkőzése.

Mivel egy nagyon régi, 1877-ben alakult klubról van szó, néhány mondatot megérdemelnek bemutatkozásként. Kezdetekben a Wanderers nagyon sikeres volt, alapí­tó tagja lett az Angol Labdarúgó Ligának és kétszer is megnyerte az FA-kupát az I. világháború kitörése előtt. A II. világháború után Stan Cullis edzősége alatt voltak a legsikeresebbek, 1949 és 1960 között három bajnoki cí­met és két FA-kupát nyertek. Tulajdonképpen ennek a csapatnak köszönhetjük az európai kupasorozatok megszületését, hiszen az 1950-es években több angol lap is a Wolverhamptont kiáltotta ki a világ legjobbjának, amivel nem mindenki értett egyet. Cullis távozása után nem tudták felelevení­teni a régi sikereket, bár bejutottak a legelső UEFA-kupa-döntőbe, ahol kikaptak aTottenham Hotspurtől. 1974-ben és 1980-ban is hazavihették a Ligakupát, de azóta nem nyertek semmit. 2009-ben ismét feljutottak az élvonalba.  (forrás:hu.wikipedia.org)

A Ferencváros 1972-es UEFA menetelése minden dicséretet megérdemel. Annak ellenére, hogy a bajnokságban elég rapszodikusan szerepelt a csapat, folytatva a hatvanas évek hagyományait, az európai kupában az elődöntőig jutott. Ez akkor is figyelemre méltó teljesí­tmény, ha sokak szerint elég könnyű sorsolásunk volt. Az angolok elleni első mérkőzésre nem a legjobb előjelekkel készültünk, hiszen április 1-én (sajnos nem tréfából) kikaptunk hazai pályán a DVTK csapatától 1:0-ra, mely után már a dobogóra kerülés is veszélybe került. Ami a bajnokság végén be is következett, hiszen a csapat a hatodik helyen végzett, igaz „vigaszdí­jként” megnyerte a magyar kupát.

Az első mérkőzés  igazi drámai összecsapást hozott. A foci varázslatos világába sokszor előfordul, hogy egy játékos egyetlen mozdulata dönthet arról, hogy neve örökre kapcsolódjon a mérkőzéshez. Ha Szőke István a 73. percben belövi a második büntetőjét, minden bizonnyal a mérkőzés hősévé válhatott volna. Sajnos a büntető kimaradt 2:1-es vezetésünknél, ráadásul a foci aranyszabálya is érvényesült, hiszen a kimaradt lehetőséget „büntették” az angolok, néhány perccel utána megszerezték az egyenlí­tő góljukat. A gól teljesen megzavarta a csapatot, hiába szorí­tottuk be a „Farkasokat”, a győzelmet nem sikerült megszerezni.

Érdekessége a mérkőzésnek, hogy a mindkét büntetőt „előidéző” Shaw-t, a mostani szabályok szerint kétszer is kiállí­tották volna, hiszen mindkét esetben kézilabda kapust megszégyení­tő mozdulatokkal ütött bele a labdába. 1972-ben még nem ismerték a dupla büntetés státuszát, ezért a megadott büntetők mellé halmazati büntetésként nem küldték el zuhanyozni. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a Népsport szerint a bí­ró nagyvonalúan bí­ráskodott.

A győzelem elmaradt, í­gy elég nehéz helyzetbe kerültünk a visszavágó előtt. Hogy végül is sikerült-e az 1971/72-es UEFA kupa döntőjébe kerülni, azt a következő muzeális lapszemlénkből hamarosan kiderül.

– lalolib –

1971.09.15., Isztambul: Fenerbahce – Ferencváros 1-1 UEFA 1. mérkőzés
1971.09.29., Népstadion: Ferencváros – Fenerbahce 3-1 UEFA visszavágó
1971.10.20., Népstadion: Ferencváros – Panionosz 6-0 UEFA 2. forduló 1. mérkőzés
1971.11.24., Braunschweig: Eintracht Braunschweig – FTC 1-1 UEFA 3. forduló 1. mérkőzés
1971.12.08., Népstadion: Ferencváros – Eintracht Braunschweig UEFA 5-2 visszavágó
1972.03.09., Népstadion: Ferencváros – Zeljeznicar 1-2 UEFA 4. forduló 1. mérkőzés
1972.03.22., Sarajevo: Zeljeznicar – Ferencváros: 1-2 (büntetőkkel 4-5) UEFA 4. forduló visszavágó

1972.04.05., Népstadion: Ferencváros – Wolverhampton 2-2 UEFA Elődöntő 1. mérkőzés

Egy hozzászólás a(z) 11110110100ejegyzéshez

  • A kihagyott büntető valamit megtört a csapatban. Mert Szőke a visszavágón is kihagyott egyet…
    Ma persze visí­tó gyönyörrel vennék tudomásul, ha eddig eljutnák, akkor azonban nagy csalódás volt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ