1973.VIII.19. Dorog – Ferencváros 1:0

14 hozzászólás a(z) 1973.VIII.19. Dorog – Ferencváros 1:0 bejegyzéshez

  • @lacimadar: jò megint hallani Ròlad.

    Ez a meccs szàmomra két meglepetéssel szolgàlt:

    Az elsô: Albert megemlìtése (1973; akkor màr a Dàniai làbtörésen 4 évvel tùl van, de még mindig remekül cselez).

    Aztàn meg Bàlint a PMSC jàtékosaként.

    Arròl a Bàlint Làszlò-ròl van szò, aki 1974- és 1975-ben a “csikòs” csapat középhàtvédje, vagyis szûrôje, sepregetôje Volt.

    Ô Màtrai Sàndor utòdja Volt vagy lett ?

  • Dorogtól nem áll(t) messze a fociőrület. Hamvas koromban, ’97 nyarán iktatták be az NB1/B-t az NB1 és az NB2 közé. Az addigi NB2 két csoportjának felső felén túl a hat NB3-as bajnokból is felkerülhetett osztályozóval további három csapat. Dorog volt az egyik bajnok, a “szomszédomban” a Dunakeszi Vasutast kapta ellenélnek. Már Keszin is 1500-an voltunk kinn az első meccsen (1-1 lett), aztán a visszavágón Dorogon 10 ezren szurkolták ki a 0-0-t és a feljutást -- igen, mindössze bő két évtizede 10 000 ember egy NB3-as osztályozón…

  • Az akkori Képes Sport szerint 15000 (!!!) néző volt a meccsen … Dorog lakossága kb. 8-10 ezer lehetett akkoriban …

    • Borog—Ferencváros 1:0 (1:0)
      Dorog, 15 000 néző. Vezette: Biróczki (**#*•*), (Maczkó l., Nagy G.).
      Dorog: Schnitzer (9) — Áspisa.,,/ (6), Tóth (7). Kácsor (6), Kiss (6) — Horváth P. (7). Gubán (6), Peszeki (6) — Virág!)
      (8). Laczkó (7), Bartalos (6). Edző: Varga János.
      Ferencváros: Gáezi (8) — Martos (5). Bálint (6). Vépi (7). Me- gyesi (5) — Juhász (51. Albert
      (4), Mucha (4) — Szőke (5). Máté (5). Engeibrecht (4). Edző: Csanádi Ferenc.
      Csere: Engeibrecht helyett
      Ebe/’i (—) a 64. percben. Gubán helyett Gabala (—) a 69. percben.
      Góllövő: Laczkó a 29. percben.
      Szögletarány: 9:5 (6:1) a Fe
      rencváros javára.
      Futballünnep volt Dorogon. Hét év után újra NB I-es mérkőzést láthatott a nagy számú közönség. Szóltak a sípolt, a dobok. a kereplők, zúgott a hajrá, óriási volt a hangpárbaj. Fullasztó volt a hőség.
      A Ferencváros öltözőjében Páncsics nem vállalta a játékot, mert belázasodott. Branikovits lábát fájlalva ült le a kispadra. A hazaiaknál szorongó bizakodással készültek a játékosok.
      Küzdelmes mezőnyjáték alakult ki a pályán. A 8. percben az előretörő Vépit felvágtáit 22 méterre a kaputól. A szabadrúgást Szőke a kapu fölé emelte. A 12. percben Vépi rúgta föl Laczkót, most Tóth rúgta 25 méterről a kapu fölé a labdát. Egy perc múlva Szőke beadását Schnitzer látványos vetődéssel ütötte el Máté elől. A 16. percben Tóth tört előre, ügyesen szöktette a balösszekötő helyén Virághot, Géczi kifutott és nagy
      helyzetben tisztázott az ügyetlenkedő hazai csatár elől. Á másik oldalon Mucha átadását Albert parádésan visszapörgette, Sch.ú’.- zer azonban bravúros vetődéssel tisztázott Mucha elől. A 20. pa. .-ben Szőke kiugrott, de először Sehnitzerbe lőtt. majd közönre su rított. Mucha lövését azonban Kácsor kirúgta az üres kapuból.
      A 24. percben a partjelző nagy lesről elengedte Szőkét, de Schnitzer ismét bravúrosan hárított. A 29. percben Vépi felvágta az oldalvonalnál Virághot. A szabadrúgást Virágh küldte közévre, az elalvó ferencvárosi védők közül a 11-es pontról nagyszerűen kiemelkedő Laczkó a jobb sarokba fejelt.
      i.n
      A gól után heves vendég rohamok következtek. A 44. percben Bartalos elfutott egy labdával. Szőke utána iramodott és elksszálta. A partié izéi figyelmeztette a jobbszélsőt.
      s/t\n i i w
      a Ferencváros támadott, de csak két szögletet tudtak kiharcolni A hazaiak ügyesen megszűrték a vendégek támadásait és gyors ellenakciókat vezettek. Az 59. percben Bartalos, miután kétszer is elfektette Vépit. hatalmas lövést küldött a jobb felső sarokra. Géczi azonban kiütötte a labdát. A 64. percben Mucha beadását Máté 5 méterről rúgta kapura. Schnitzer kiütötte á labdát. Engeibrecht mellé lőtt. Egy perc múlva kimaradt a mérkőzés legnagyobb helyzete. A felfutó Asoirány középre adott, Laczkó elküldte Géczit a jobb sarokba és a bal kapufa mellé
      lőtt. Élvezetes volt a játék, veszélyesebben. támadtak a hazaiak. A 75. percben ismét nagy helyzet adódott á Ferencváros kanuia el_‘t. Laczkó beadott a balszálröl Virágh k ->ura emelt, de Géczi kivetődve, másodszorra megszerette a labdát. Mindjárt utána Virágh 28 méteres lövését ütötte ki a bal sarokból. A 78 percben Máté be; Tás H Schnitzer látványos vetődéssel öklözte el Albert elől. A 80. percben Albert három nagyszerű csel után középre adott. Máté a bal sarokra fejelt, de balszerencséjére a labda a kapu fölé pattant. A 83. percben Laczkó kapta íobb oldalon a labdát, lövését Géczi bravúrosan kiütötte. Az utolsó percekben a hazaiak ügyesen tartották a labdát.
      * ★ ♦ ★
      Izgalmas, jó mérkőzési látott a közönség Dorogon. T° ‘vük hozzá mindjárt, megs-ületett az I. forduló 1° igvobb meglepetése. Mindkét csapat 4—3—3-as felállásban játszott, ezt a ha- zaia’ ügyesebben, rugalmasabban alkalmazt-‘k. mint na —nevű ellenfelek. Kácsor őrizte áfáiét. Horváth P. Albertra vigyázott. Gubán lln- ehát zavarta. Mar az első félidőben kitűnt, hogy a hazai középpályások sokkal jobb formában vannak, mint a ferencvárosiak. Ügyesen szűr’ék meg a támadásokat, és mindjárt ellenakciókat vezettek. A Ferencváros középen erőltette a játékot, nem használta ki két gyors szélsőjét. A II. félidőben elfáradt a zöld-fehér csaoat. meglátszott rajta az afrikai
      portya. A hazaiak lelkesebben, frissebben, ötletesebben játszottak, ha kellett. 8—9-en védekeztek, de 6—7-en fialtak is. Megérdemelten fektették két vállra a Ferencvárost.
      A Dorog
      k „pújában Schnitzer a bravúros védések egész sorát bemutatta, nagy vésíce. van a győzelemben. A védelemben, elsősorban Tóthot kell említeni, de a többiek is jól látták el feladatukat. A középpályán Horváth P. és Gubán játszott nagyszerűen. A csatársorban Virágh. Laczkó, Bartalos volt a sorrend.
      A Ferencváros
      kenujában Géczi, főleg a II. félidőben, védett kiválóan. A védelemből Vépit lehet kiemelni, a középpályás sor gyengén, ener- vált-an játszott. A csatársorban Szőke sok labdát elrontott. Máté igyekezett, de nem voltak társai.
      Boross Dezső
      NB I JÁRT ALIIK CSOPORT
      Ferencváros — Dorogi AC 4:2
      (2:1). Dorog, lö 000 néző. V: Vass. Ferenc’, áros: Doniján (Pá
      linkás) — Agárdi. Viczkó. Vincze (Nagy), Eipel. Forintos, Macsek, Sebők, Nyilasi. Takács. Magyar. Dorog; Horváth I — Barecz. Flórián I., Kecskés (T1 árián A.), Temesvári, Takács. Bauman, Eckel, Reich.

      (Népsport 1973. aug. 21. 3. p.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: MK 02.20. 18:00 FTC-Kisvárda (TV: M4)
Következik: 02.23. 17:00 FTC-Puskás (TV:M4 stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
HOST