Muzeális bajnoki beharangozó: 1974.III.17. Ferencváros – ZTE 3:0

Akit igazán érdekel és szereti a Ferencváros dicső múltját, az valószínűleg már eljátszott azzal a gondolattal, hogy milyen jó lett volna „élőben” látni azokat a játékosokat akik a több mint, száz éves történelmünket aranybetűvel írták. Tudom, ez életkor függvénye is, hogy vajon milyen messzire kell elkalandoznunk és vannak olyanok akiknek szinte csak a hőskor maradt ki, de a legtöbbünk élő emlékezete valahol a hetvenes évektől kezdődik. Ahhoz már közel kell lenni a hetvenhez (szerencsére elég sokan élnek még köztünk), hogy a hatvanas évek aranylábú garnitúrájának diadalmenetét bárki is „élőben” élhette át. A jelen fiatalságának már Nyilasi Tibor is távolinak tűnik és amilyen gyorsan és sajnos eredménytelenül rohannak az évek, lassan már csak az a korosztály fog mérkőzésre járni, akik soha nem láthatott élőben legendát.

Annak ellenére, hogy a jelen muzeális szerzőjének a feje fölött is már több mint ötven év robogott el, sajnos nagyon kevés legendás Fradistát látott élőben a zöld gyepen, a közelmúltunk története inkább már csak kedvenceket adott, de olyan neveket, akik örökké beírták a nevüket a halhatatlanok klubjában, sajnos kevés adatott meg. Pedig milyen jó lett volna a stadion lelátóján ülve rajongani Sárosiért, vagy a híres „T” betűs csatársorért, vagy mérkőzésről mérkőzésre elkísérni a 100%-os bajnokságot nyert csapatot és sorolhatnám azokat, akiket ma már csak a régi híradók örökítenek meg néhány villanás erejéig, de nélkülük nem beszélhetnék a Ferencváros dicső múltjáról.

Mindig hálás voltam apámnak azért, mert az életen túl, a Fradi szeretetét is tovább adta. Ebben meg nagy szerepe volt egy varázslatos kirándulásnak, 1974. márciusában. Ennyi év távlatából már ő sem emlékezett vissza arra, hogy előre volt-e jelezve, hogy a Zalaegerszeg elleni bajnoki találkozó lesz a Ferencvárosi labdarúgás legnagyobb csillagának, Albert Flóriánnak az utolsó tétmérkőzése. Egy biztos, már hetekkel előtte benne volt a levegőben, hogy bármikor eljöhet a végső búcsú ideje. Erre meg készült apám, mert tudta, vagy talán csak érezte, hogy azt a mérkőzést ahol elbúcsúzik a Császár, a fiát fel kell vennie „Nagy-Pestre”, mert egy jó ideig biztos nem húz fel zöld-fehér mezt olyan képességű játékos, mint Albert Flórián.

A legendás kilences életrajzával most nem foglalkoznék, hiszen egyrészt azt minden Fradistának „kötelező” ismernie, másrészt még néhány nap és egy kerek évforduló alkalmából köszönthetjük a Ferencvárosi labdarúgás aranylabdás játékosát. Talán egy dátumot kell leírnunk, 1969. július 15., mely bár 5 évvel a búcsú előtti, mégis már azon a napon véget ért Albert Flórián pályafutása. A dánok elleni VB selejtező mérkőzésen a hazaiak kapusa, sokak szerint szándékosan (maga Albert is így emlékezik vissza rá) „letarolta” a magyar válogatott csatárát. 10 hónap kihagyás – melyből több hónapig gipszben volt Flóri lába – következett. A visszatérésre Salgótarján ellen került sor, 1970. április 26-án. Az esemény igazi „nagyságát” az adja, hogy a mérkőzés előtt a vendégek virágcsokorral köszöntötték a kezdőként pályára lévő Császárt. Egy ilyen gesztus tényleg csak a legnagyobbak érdemelhettek ki és mutatja az akkori évek labdarúgásának a tiszteletét.

Bár visszatért, de a lába már nehezen bírta a terhelést. Még három éven át állandó tagja volt a csapatnak, több gólt is lőtt, köztük az 1971/72-es Magyar Kupát eldöntőt, Tatabánya elleni mérkőzésen, és ugyan ebben az évben UEFA negyeddöntőig jutott a Fradival, de 1974 elején már tudható volt, bármelyik pillanatban megálljt parancsolhat az aranylábnak a sérülés. Ez végül is 1974. március 17-én következett be. Ami számomra egy örök emlék, hiszen 16 évesen először és sajnos utoljára láthattam élőben a Császárt zöld-fehérben, tétmérkőzésen (volt egy búcsúmérkőzés is, 1975-ben a Vojvodia ellen). Azokban az években nem dúskáltunk az anyagiakban, szüleink hármunkat neveltek és iskoláztattak, mely miatt minden fillérnek helye volt a családi költségvetésben. Apám valahogy mégis csak kispórolta a vonat- és belépőjegyet és életemben először ülhettem a Népstadion gigantikus lelátóin. Emlékszem, amikor megláttam a hatalmas beton tartóoszlopokat szinte félelem töltött el, mely csak fokozódott amikor elfoglaltuk a helyünket valahol a lelátó tetején, ahonnan alig tudtam kivenni a játékosok arcát.

A történelmi pillanat a mérkőzés 54. percében következett be, amikor Kű Lajos helyére beállt a Ferencvárosi labdarúgás talán legnagyobb csillaga, Albert Flórián. Harminchat percet kapott még az élettől, és harminchat perc örömöt adott még a több tízezer szurkolónak. A közönség éppen tombolt Branikovits második találatának örülve (ezzel vezettünk 2:0-ra, az első gólunkat Szőke szerezte a 43. percben), amikor Dalnoki Jenő megtalálta a legjobb időpontot arra, hogy a legendás 9-est egy utolsó bevetésre a pályára küldje. 30 ezren felállva ünnepeltük és talán a mérkőzés végégig felállva tapsoltunk Flóri minden megmozdulásának. Amit mindenki várt és amiben talán minden biztos is volt, a mérkőzés 78. percében következett be: Branikovits mértani átadását elegánsan lekezelte és rá jellemző testcsellel elfektette a kilépő Déri kapust és 10 méterről a hálóba gurított. A stadion akkor robbant fel igazán! Könnyező és boldog emberek borultak egymás nyakába és úgy ünnepelték a Császárt, a foci koronázatlan királyát!

Albert:Első NB I-es találkozómon ugyanezen a pályán rúgtam az első, majd a második gólomat… Most csak egyet sikerült, de ezt sem fogom soha elfelejteni.
(idézet forrása: magyarfutball.hu)

Az utolsó bajnoki gól

Tudom, hogy egy kicsit erőltetett a hasonlat, de aki személyesen kint volt Dragóner Attila búcsúmeccsén a Szentélyben és részese volt a „búcsúgól” eufórikus örömének, azok tudják, hogy 1974-ben mit is élhetett át a stadion több tízezres tömege, akik a lefújás pillanatában sem indultak haza. Részesei akartunk lenne a búcsú minden rezdülésének, bár nem sokat hallottunk a köszöntőkből. A végén, amikor a játékostársak a vállukra vették Flórit és végigcipelték annak a stadionnak a gyepén ahol a legtöbb sikert érte el, már könnycseppek gördültek ki a legendás 9-es szemeiből. Én meg csak álltam apám árnyékában, láttam könnyes szemét, láttam ahogy kezét imára kulcsolja és tudtam, ez a pillanat örökre megfogja határozni az életemet.

Már mikor nekikezdtem a muzeális bajnoki beharangozóm írásának, már akkor tudtam, hogy itt nem maga a mérkőzés lesz a fontos, hanem az, amit ez a találkozó jelentett sok tízezer Fradista számára. Legendák jönnek és mennek, de velük csak nagyon keveseknek adatik meg a személyes találkozás. Nekem Albert Flórián volt az első akit élőben láthattam, igaz csak 36 percen át, de ez a rövidke idő éppen elég volt ahhoz, hogy megmozduljon bennem a Fradi iránti örök szerelem.

– lalolib, 2011.09.11. –

NS-19740318-02-19740317

NS-19740318-01-19740317

NS-19740318-03-19740317

NS-19740319

NS-19740319-03-19740317

KS_19740319-0005-19740317

KS_19740319-0003-19740317

Egy nappal a mérkőzés után:

— Milyen érzés volt utoljára felvenni a 9-es mezt?
— Köszönettel tartozom Máté Jancsinak, mert a mérkőzés előtt azt mondta, hogy a 9-es mez hosszú éveken keresztül az egyém volt, így az utolsó bajnoki találkozómon engem illet, ezért ő a tizennégyest vette magára. Mielőtt felvettem, megsimogattam, hiszen hosszú időn keresztül egymáshoz tartoztunk …

— Sokan azt mondták, nem is melegített, úgy jött be a pályára.
— Szerettem volna elkerülni a teátrális jeleneteket, ezért a toronyépület mögötti füvön melegítettem. Harcra készen jöttem be a pályára.

— És a gól?
— Az első NB I-es találkozómon ugyanezen a pályán két gólt rúgtam, akkor 3:1-re nyertünk. Most csak egy sikerült, de ezt soha nem fogom elfelejteni.

— S hogy érzi magát most, a búcsú után?
— Egy kicsit szomorúan, de azért nem panaszkodom. Mindent elértem, amit egy labdarúgó elérhet. Nagyon jól esett, hogy a játékostársaim a búcsúmérkőzés után feljöttek hozzám és megajándékoztak 11 darab ferencvárosi emblémával ékesített kupával. Géczi Pista pedig nekem adta a csapatkapitányi karszalagot. Mindenkinek megköszönöm azt, hogy végigjárhattam ezt a csodálatos szép utat.

KS_19740319-0002-19740317

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Egy pár egyszerűen (vagy nem is olyan egyszerűen ;))egymás mögé tett szó hatására de jó volt “ott” ülni, állni a lelátón, ha ez olvasás közben még csak egy pár pillanatig tartott is.

    … kevés legendás Fradistát látott élőben a zöld gyepen, a közelmúltunk története inkább már csak kedvenceket adott….

    Legendák után kedvencek és ma …(egy nagy semmi).

    És akkor egy “másik korosztály” mai hozzászólásával még eggyel vissza lép: http://www.tempofradi.hu/szabo-laszlo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.22.19:00 EL PLAY-OFF FK Suduva-FTC (TV:M4)
Következik: 08.25.18:00 Puskás-FTC (TV:M4)
Következik: 08.29.20:00 EL PLAY-OFF FTC-FK Suduva (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST