Muzeális bajnoki beharangozó: 1975.IX.10. Ferencváros – Kaposvári Rákóczi 4:2

Mucha gólöröme

Bajnoki szezon első muzeális beharangozójának választani egy 1975-ös mérkőzést talán a véletlen műve, de ismerve szerkesztőtársam „kutató” tevékenységét nem fogadnék a tippmixen egy fityinget sem erre az eshetőségre. Ha most gonoszkodni akarnék vele, akkor simán ráfognám, hogy csak azért választotta 1975-öt, hogy kedvem legyen az íráshoz egy olyan este után, amit valószínűleg sokáig nem fogunk elfelejteni. De mivel a vonatkozó újságot már az Aalesund elleni EL mérkőzés előtt szkennelte be, így bár szólt előre, hogy remek élményben lesz részünk, azért nem hiszem, hogy rendelkezne Allison Dubois médiumi képességeivel.

Ha ez így van, akkor van még egy lehetőség, mely egészen más irányban viszi el a történetet.

Egészen odáig, mely már az égiek privilégiuma, de tudjuk, a példabeszédek először nem a bibliában jelentek meg, azok eredetét a görög kultúrában kell keresnünk, hiszen eredetileg egy olyan történetet jelöl meg mely az igazságra kíván rávilágítani, de nem közvetlen formában, hanem valamely eseményre, példára hivatkozva. Ha ebbe a magyarázatba ágyazzuk szerkesztőtársam választását, talán már közel is kerültünk az igazsághoz. Az persze más kérdés, hogy célszerű-e az 1975-ös Ferencvárosát példaként a jelen elé állítani, hiszen tudjuk jól, más időket éltünk, mások voltak a társadalmi viszonyok és bizony mások voltunk mi magunk is.

A spanyol torna legjobb mezőnyjátékosának Hargitai Károly adja át a trófeát – az Üllői úton

De most néhány gondolat erejéig szakadjunk el a példabeszédek tematikájától és az emlékek szárnyán ugorjunk vissza harminchat évet. Hunyjuk be a szemünket és helyezzük át gondolatainkat fiatalságunk színpadára. 1975 nagyszerű éve volt a Ferencvárosnak. Bajnoki cím, KEK döntő és természetesen a Dalnoki féle csikócsapat mely sokunk számára a mai napig is etalonnak számít. Emlékezetünk minden gondolata a Fradi körül forog és talán nem is emlékszünk arra, hogy 1975-ben „megszámoltak” minket (talán már akkor nem voltunk 10 millióan), és állampolgári jogunk lett az ingyenes orvosi ellátás (kivéve a hálapénzt). 1975 őszén valószínűleg ezek a tények nem nagyon foglalkoztattak minket, hiszen számunkra nagyon jól indult a bajnokság.

A szeptember 10-i, Kaposvár elleni mérkőzés előtt páholtuk el a lilákat a Népstadionban (4:1), így a negyedik forduló előtt három győzelemmel vezettük a bajnokságot. A Kaposvárt egyrészt nemes ellenfélnek tartottuk, de a közel 30 ezer néző áldozati bárányként tekintett a somogyi alakulatra. A hangulat fokozása érdekében a meccs előtt díjak átadásával erősítették bennünk a Fradizmust. Bálint László Toldi díjas lett, mint az előző szezon legjobb játékosa. Mivel ezen a meccsen 300. alkalommal lépett a pályára, egy újabb serleggel gyarapíthatta gyűjteményét a legendás középhátvéd. Ezen a napon egy másik Fradi legenda is elismerésben részesült. Hargitai Károly elnökhelyettes Juhász Istvánnak adta át azt az ezüst serleget, amelyet a sevillai tornán kapott egyéni teljesítményéért. Juhász Pista az utolsó évét töltötte a Fradiban. 1963-ban mutatkozott be, 490 alkalommal játszott zöld-fehérben és 84 gólt lőtt. Kihagyhatatlan eleme volt a hatvanas évek „aranycsapatának”, mindent megnyert, amit csak lehetett, sokunk számára a mai napig a középpálya koronázatlan királya, aki soha nem ült a képzeletbeli trónon, soha nem volt a figyelem középpontjában, ő csak robotolt, szervezett és olyan átlagteljesítményt nyújtott pályafutása alatt, mint talán senki a Ferencváros történetében.

Ismét Bálinté lett a Toldi Vándordíj

Ismét Bálinté lett a Toldi Vándordíj

1975-ben, utolsó mohikánként képviselte a hatvanas éveket, igaz csak mellékszereplőként, hiszen Dalnoki Jenő ebben az évben indította el a fiatalítást. A tapasztalt játékosok (Bálint, Megyesi, Mucha, Martos) mellett őket dobta a mélyvízbe, bennük látta a jövő nagy Ferencvárosát. Rab, Ebedli, Nyilasi, Szabó, Magyar – mindannyian a húszas éveik elején jártak csupán, és a pipás mester velük ért célba, és 1968 után újra bajnoki címet szerzett a Ferencvárosnak. Az út nem volt kikövezve, sokan nem hittek abban, hogy a megfiatalított Fradi szerzi meg a klub 22. bajnoki címét. 1975. szeptember 10-én a Kaposvár elleni mérkőzés ennek a menetelésnek az egyik könnyű állomása volt. Sima 4:2-es győzelem és bár a vidéki együttes becsülettel harcolt, egy pillanatig sem volt kérdéses a mérkőzés kimenetele.

Ha most visszakapcsolódunk a beharangozónk elején említett példabeszédek eredeti tartalmához és megpróbáljuk összekapcsolni 1975-öt a jelennel, talán nem is volt olyan véletlen szerkesztőtársam választása. Mert 1975 nagyszerű éve volt a Ferencvárosnak. Egy sikertelen időszak után, egy korszakváltás után újra éledtek a remények és újra a legfényesebb csillagok ragyogták be az eget.

– Lalolib – 2011. július 16.

Népsport 1975. szeptember 11.

NS-19750911-01-19750910 NS-19750911-03-19750910

NS-19750912

Vélemény a cikkhez: Muzeális bajnoki beharangozó: 1975.IX.10. Ferencváros – Kaposvári Rákóczi 4:2

  • Érdemes megnézni a nézőszámokat. Hétközi forduló volt(!), akkor még mindenki dolgozott, aki műszakból stb. ki tudott érni, csak az volt kint a meccsen. Villanyvilágítás még csak a Népstadionban, Újpesten és -talán- Kispesten volt , vidéken sehol. A tartalékcsapatunk összeállítását nézve: Ma tuti dobogós lenne az NB1-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.18. 15:30 Paks-FTC (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ