1979.IX.22. Ferencváros – Újpesti Dózsa 7:1

Gólzápor a Népstadionban

A bosszú soha nem jó tanácsadó. Elvakí­tja az embert, kiszakí­tja abból a közegből mely gondolkodóvá és érzővé tette. A történelem is számtalan példával bizonyí­totta, hogy a bosszúnak csak vesztesei vannak. Ettől függetlenül a sérelmeinket sem szeretjük viszonozatlanul elraktározni. Ha most félretesszük az általános normákat és kiszakí­tjuk belőlük a sportot, maga a szó is finomabbá válik és más értelmet kap. A média is előszeretettel használja a „bosszút állt”, a „bosszúra szomjaznak” kifejezéseket, melyek hallatán senki sem csak az igazi harcmezők kegyetlen pusztí­tásaira gondol.

Igazán soha nem voltam bosszúálló, főleg fiatalon nem, melyből következik, hogy í­gy ötvenen túl már az értékrendem is megkopott egy kicsit. Ha most leí­rok egy évszámot: 1976. május 15., valószí­nűleg csak a legfanatikusabb szurkoló tudja, hogy mi történt ezen a tavaszi napon. Pedig sokan (ebbe a körbe nem tartoznak a Fradisták) szerint az évtized meccsét játszottuk, és az évtized vereségét is szenvedünk el (3:8) az Újpesti Dózsával szemben. Erről olyan túl sokat most nem is akarok értekezni, akit érdekel, az itt elérheti (bár szerintem kevés kattintás lesz). A lényeg úgy sem ez. 18 éves voltam, erős szülői „nyomásra” már a Fradinak szurkoltam, de abban az időkben ez még nem volt „betegség”, csupán egy kötelezően előí­rt feladat. Érdekes, hogy éppen ehhez a vereséghez kapcsolódik az első emlék, mely végleg rávezetett a Fradihoz vezető Via Appiára ahonnan azóta sem tértem le és valószí­nűleg soha nem is fogok már.

Takács és Kardos a labdára vár.

Az emlékezetes vereséget nem élőben láttam, hiszen akkor még csak távolból szemléltem a Szentélyt, igaz Pesten is csak néhányszor jártam. Talán a TV adta, vagy a szokásos rádiós körkapcsolásból követtük a meccset, nem tudom, de nem is fontos. A lényeg, a vereség utáni állapotom, a fogadalmam, hogy ezek után igazi Fradista leszek és addig nem nyugszom, amí­g nem bosszuljuk meg ezt a történelmi vereséget. Apám szemében a könnycsepp nem csak azt jelentette, hogy fájt neki a vereség, de az örült is annak, hogy a fia végleg „révbe ért”.

A bevezetőben í­rt bosszú és a sport itt kapcsolódik össze, és 1979. szeptember 22-én csúcsosodik ki, melyről már sokkal jobb emlékezni zöld-fehér szí­vünknek, hiszen ezen a lapon nyugodott meg a lelkünk, mert „kamatostul” visszaadtuk azt, amit három évvel ezelőtt mértek ránk. A Népstadionban megrendezett mérkőzést sem láttam élőben, igaz akkor már túl voltam az első Szentélybeli avatásomon (1976. szeptember, SZEOL ellen 4:0, Nyilasi Tibi két gólt is szerzett), de a Népstadiont igazán soha sem szerettem, talán ha három alkalommal voltam ott néző, azok is mind válogatott mérkőzések voltak (azokból is egyedül a Szovjetunió elleni „nem kell a zsigulis” meccs emlékezetes).

Mészöly első gólja, a Fradi negyedik találata

De térjünk vissza ahhoz a nemes bosszúhoz, férfias elégtételhez, mely három év után nyugtatta meg a Fradista szí­veket. Negyvenezer néző, fergeteges hangulat, és 7:1-es kiütéses győzelem, a hetvenes évek legtöbb bajnoki cí­met szerzett csapatával szemben. 1969-től kilencszer nyertek bajnokságot, az egyik vesztett szezon, az 1975/76-os több szempontból is érdekes. Egyrészt a lilák számára fájdalmas, hiszen biztos bajnokesélyesként vesztették el a bajnokságot éppen a Fradival szemben, és akit ugyebár 1976. május 15-én 8:3-ra vertek meg! Az Újpestiek tündöklése természetesen egybeforr a korszak zseniális labdarúgóival, a Fazekas-Göröcs-Bene-Dunai II-Zámbó csatársorral, akiket később olyan nevek követtek, mint Törőcsik és Fekete. Persze elhallgatnánk az igazságot akkor ha az előbbi nevek mellé nem emlí­tenénk még egy nevet, aki nélkül valószí­nűleg az Újpest nem produkálta volna a győzelmi szériáját. Benkei Andrásról van szó, aki 17 éven át volt belügyminiszter és foci rajongó. Mint erős ember, el is érte, hogy akit csak lehetett azonnal „beöltöztetett” rendőrnek, rangot adott nekik, ők meg azzal hálálták meg, hogy ontották a gólokat.

1979-ben is arra készültek, de ezen a napon fordult a kocka és Nyilasi Tibiék döngölték a földbe a lilák legyőzhetetlennek vélt seregét, akik az 1979/80-as szezonban már nem is tudták megvédeni bajnoki cí­müket (Benkei is távozott a posztjáról). Igaz a Fradi sem remekelt, csak hatodikok lettünk a bajnokságban. Mivel 1979 szeptemberében még nem láttunk a jövőbe, í­gy azon a kora őszi napon csak a fölényes győzelem, a revans, és legyünk őszinték magunkról, a bosszú beteljesedése okozott örömet a zöld-fehér szí­vünknek.

Ezek ismeretében talán nem véletlen az sem, hogy a Fradi mérkőzéseiben való barangolásunk során “rátaláltunk” erre a 7:1-es győzelemre és örömmel nyújtjuk át azt a virtuális sportújságot, mely beszámol erről az ötcsillagos rangadóról. Az nyilvánvaló, hogy nem csak a gólarány miatt hozakodtunk ezzel elő, inkább az előzmények miatt, a 3:8-as vereségre adott méltó válasz miatt. A számmisztika úgy látszik nem hagy békén, hiszen hat gólos különbséggel vágtunk vissza az ötgólos vereségért. Bár magától adódik az asszociáció, de ettől most tényleg eltekintek.

… a hatodik FTC-gól, Mészöly Pali ünnepel

Egyrészt nem olyan időket élünk, nincsenek olyan játékosaink mint 1979-ben (Zsiborás, Vépi, Nyilasi, Ebedli, Takács, Pogány és sorolhatnám szinte az egész csapatot), másrészt jelen helyzetünkben már egy soványka győzelem is égbe repí­ti a szurkolókat. Egy játékos erejéig még térjünk vissza a mérkőzéshez. Eddig azt hittem, hogy a 1977-től nem nagyon van olyan Fradi játékos, akinek a nevének az olvasása közben „értetlenül” meredek a képernyőre. Ismét tévedtem, mert a 7:1-es győztes csapatban volt egy játékos, akire valószí­nűleg a neve miatt, egy mozdulat erejéig sem emlékezem. Szégyen, bevallom töredelmesen, hiszen Mészöly Pali ezen a meccsen remekül teljesí­tett, az újságtól kilences osztályzatot is kapott: „olyan mérkőzésen van túl, amely ritka, egyszerűen nem tudott hibázni.” Összesen 146 alkalommal lépett a pályára zöld-fehérben, és 36 gólt szerzett.

Az eredménytől függetlenül mindig örömmel veszem kezembe a dicsőséges múltunkat felidőző újságokat és könyveket. Ha ehhez még személyes emlékek is párosulnak, az sokkal könnyebbé teszi a visszatekintést. Ha még ezt is megtudjuk fejelni egy Újpesti Dózsa elleni győzelemmel, az már igazi kincs. Ha még az előbbiekhez hozzáadunk 7 lőtt gólt a lilák kapujába, akkor már igazán a bosszú szónak sincs semmi értelme, mert innentől már csak a Fradi iránti szerelmünk számí­t.

– lalolib –

NS-19790923-04-19790922

3 hozzászólás a(z) 1979.IX.22. Ferencváros – Újpesti Dózsa 7:1 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ