1980.VI.10. Ferencváros – MTK-VM 2:2

Az FTC – MTK VM tartalékbajnoki meccset délelőtt 10:30-kor rendezték a „hátsó pályán”. 152 néző tekintette meg az FTC utolsó hazai tartalékbajnoki mérkőzését … (Az új idénytől kezdve ugyanis megszűnik a tartalékbajnokság)

FTC: Józsa — Rozinai, Bősz, Szolnoki, Pál — Rubold (Körmendi) Mucha, Szlávik — Schuszter, Koch, Nagy. Edző: Rózsa Lajos.

A mieink szerezték meg a vezetést: Rubold 11-es góljával (a lyukas hálón kiment a labda …). Az MTK hamarosan „mandiner” lövésből egyenlített. Ezután Mucha csodálatos cselekkel játszotta magát tisztára, úgy lőtt a hálóba. Gólja nagy tapsot kapott. Józsa is szép védéseket produkált, s úgy nézett ki, hogy a Fradi győztesen hagyja el a pályát. Nem így történt — a kék—fehérek tizenegyesből kiegyenlítettek. A II. félidő közepétől egyébként felhőszakadás zavarta a játékot, de a kisszámú „nézősereg” kitartott. Koch kihagyott gólhelyzetével zárult az FTC tartalékcsapatának utolsó hazai bajnoki mérkőzése.

Délután szintén meg-megújuló esőben került sor az örökrangadóra.

1:1-es félidő után az MTK tizenegyesből megszerezte a vezetést. Mindössze 10 perccel a befejezés előtt furcsa módon sikerült a mieinknek az egyenlítés. Murai bal oldali beívelése átszállt a fejek felett, Török könnyűszerrel felszabadíthatott volna, de kivárt. Rab hátulról megtámadta, az MTK VM beállósa pedig zavarában 7 m-ről saját kapujának bal oldalába rúgta a labdát, 2:2.

(Fradi Műsorlap)

Nagyításhoz klikk a képre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Következik: 04.07. 14:30 FTC-Mezőkövesd (TV:m4)
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák