1980.VIII.13. Tatabánya – Ferencváros: 1:1

2. forduló: 1980. augusztus 13. Tatabánya, 13.000 néző
FTC: Kakas – Horváth, Judik, Rab, Major – Takács, Ebedli, Mucha – Murai, Nyilasi, Pogány
Csere: Koch
G: Csapó ill. Murai
Edző: Novák Dezső

A Ferencváros még mindig meglevő tekintélye, a régi csaták emléke futballünneppé avatta a találkozót! Zúgott a hangpárbaj, zászlók lobogtak — pedig a játékosok csak percekig tudtak igazán lelkesítő játékot produkálni. A zöld-fehérek a mezőny széthúzásával, az oldalvonalak melletti területek kihasználásával próbáltak ellenfelük védelmének hátába kerülni.

Ebedli labdája akad el

Nagyon sokszor Nyilasi is elvitte középről emberét: okosan utat nyitott a hátulról előrenyomakodó Takácsnak, illetve Ebedlinek. A két csapat összjátékán, a labdakezelésen azonban erősen kiütközött az idényeleji forma. Mindkét oldalon sokat hibáztak, ezért folyamatos összjáték nem alakulhatott ki. A bányászcsapat a második félidő elején magához ragadta a kezdeményezést. A gól után nagy fölénybe került, bátran rohamozott is, de előnyét növelni nem tudta.

Mucha középen

A hazai védelem pillanatnyi megtorpanását kihasználva az FTC egyenlíteni is tudott. Az 59. percben Pogány jobb oldalról ívelt kapu elé szögletet. A labda Murai elé került, ő fordulásból 14 m-ről kapura lőtt. Barabás spárgázva menteni akart, de lábáról a labda a kapu jobb sarkába perdült, 1:1.

A 66. percben Nyilasi a kapunak háttal állva, a 16-osnál cselezett, becsapta a védőket, a kapujából kimozduló Csepecz mellett kapura ívelt, de a bal oldali kapufát találta el, a visszapattanó labda pedig Csepecz kezébe jutott. Ezután néhány kemény belemenés borzolta az idegeket. A Tatabánya erőteljesen támadott. A 75. percben P. Nagy jobb oldalról ívelt szögletet, Csapó hétméteres fejesét Major a gólvonalról vágta a mezőnybe. A 88. percben gyors tatabányai támadás végén Kovács közeli fejesét Kakas bravúrral tisztázta. Maradt az 1:1-es eredmény …

Borbély Pál tudósítása alapján. (Az 1980/81-es szezon fotói: Pozsonyi Lajos / Magdics László)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.22.19:00 EL PLAY-OFF FK Suduva-FTC (TV:M4)
Következik: 08.25.18:00 Puskás-FTC (TV:M4)
Következik: 08.29.20:00 EL PLAY-OFF FTC-FK Suduva (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST