1980.XI.22. Pécsi MSC – Ferencváros 1:1

Tizenkétezer néző izgult az újmecsekaljai stadionban, ahol a pécsiek vezető gólját, amit Dárday tizenegyesből szerzett (Kardost vágta fel a szerelni igyekvő Judik, elsősorban azért, mert a csatár hirtelen irányt változtatott) Szokolai egyenlítette ki (képsorunkon (Farkas József felvételei) az látható, amint a csatár jobb lábbal, közelről kapura rúgja a Nyilasi által indított és Pogány által középre lőtt labdát, és a labda Katzirz kapus lábán megpattanva, erejét veszti, majd „átvánszorog” a gólvonalon, hiába igyekszik Schulteisz utána). A mérkőzésen jó néhány izgalmas jelenetet láthattak még a nézők, a pécsiek sok gólhelyzetet elpuskáztak. A találkozón Bártfai kitűnően bíráskodott. Joggal mutatta fel a sárga lapot Murainak (a kiállítás is jogos volt) és Brezniczkynek.

16. forduló: 1980. november 22. Pécs, Újmecsekalja, 12.000 néző
FTC: Kakas — Jancsika, Judik, Rab, Takács — Mészöly, Nyilasi, Mucha — Murai, Szokolai, Pogány
Cs: Koch
G: Dárdai, ill. Szokolai
Edző: Novák Dezső

Ami a küzdelmet illeti, nem csalódott a szép számú nézősereg, hiszen a találkozó jelentős részében nagy igyekezettel játszott mindkét csapat. Negyedórás „kóstolgatás” után átvette az irányítást a Ferencváros. Nyilasi és Mucha jó indításaival gyakran kerültek helyzetbe a zöld-fehér csatárok, és ha Szokolaiék valamivel határozottabbak, akkor könnyen vezetéshez is juthattak volna.

A ferencvárosi fölény ellenére mégis a hazaiak szereztek gólt egy vitathatatlan 11-esből. Aztán amikor néhány perccel később a feleslegesen vitatkozó és reklamáló Murai a kiállítás sorsára jutott, sokan elkönyvelték, hogy Pécsett marad a két bajnoki pont.

A Ferencváros azonban rácáfolt erre és dicséretükre legyen mondva, hogy 10 emberrel is újítani tudtak. Nem sokkal a szünet után — igaz védelmi hibából – kiegyenlítettek.

Az 56. percben Tapaszti rossz átadását Nyilasi elcsípte, szöktette Pogányt, a szélső középre gurított Schultheisz lyukat rúgott és Szokolai három lépésről úgy perdített a hálóba, hogy a labda a vetődő Katzirz kezét is érintette. 1:1.

Ezután mezőnyfölényben játszott a Pécs, helyzetei is adódtak. Lőrincz és Nagy bombáját védte bravúrral Kakas, majd az utolsó percekben Lőrincz közeli fejesét ütötte a léc fölé. Az eredmény 1:1 maradt, így akárcsak Győrből és Békéscsabáról ezúttal is 10 emberrel mentették meg a ferencvárosiak az egyik pontot!

Lázár Lajos tudósítása alapján. (Az 1980/81-es szezon fotói: Pozsonyi Lajos / Magdics László)

Még csak azt sem lehet mondani, hogy rosszul csinálták. A pécsiekről van szó, akik miután egygólos vezetést szereztek az FTC ellen, és a példátlanul fegyelmezetlen Murai teljesen érthetetlenül kiállíttatta magát, tehát tíz emberrel álltak szemben, nem erőltették mindenáron a támadásokat. Ezt sokan a szemükre vetették a lelátón. De a pécsieknek volt igazuk, mégha ezúttal az élet, illetve a mérkőzés végeredménye nem is igazolta őket. Más kérdés, hogy technikailag nin-csenek felkészülve erre a játékra a pécsiek, s ez már megkérdőjelezi felfogásukat. De maradjunk az előbb felvetett gondolatnál, nevezetesen, hogy a PMSC megpróbálta sündisznóállásából kicsalogatni a Ferencvárost. A zöld-fehérek ugyanis arra gondolták, hogy mivel kevesebben vannak, és ez az állapot negyvenöt percig tart, jól megszervezett védekezésből vezetnek majd rajtaütésszerű támadásokat. Ez a számításuk azonban nem vált be, mert a pécsiek azt tekintették elsőrendű feladatuknak, hogy kicsalogassák őket. Ez olyannyira sikerült is nekik, hogy a Ferencváros kiegyenlített, igaz egy pécsi hibasorozatot követően.

A pécsiek tehát hátul tartogatták a labdát, várták a ferencvárosiakat, a ferencvárosiak csak lassan jöttek előbbre, mert féltek a csapdától, amelybe beleeshettek volna. Aztán, amikor az egyenlítő gól megszületett, még nehezebben támadtak. A pécsiek azonban nem türelmetlenkedtek és türelmük ezúttal gólhelyzeteket termett, Kardos, Lőrincz és Dobány olyan lehetőségeket hagytak kihasználatlanul, amelyek még honi pályáinkon is ritkán láthatók. Teljesen egyedül, senkitől sem zavarva álltak a kitűnő Kakassal szemben, és sorra hibáztak. Kakas tényleg nagy napot fogott ki, de nem rajta múlott, hogy ezekben a pillanatokban nem született gól, olyan szerencséje volt, amilyen csak jó kapusnak van.

Szóval, a PMSC ügyesen taktikázott, de a legjobb elképzelés is meghiúsul, ha a csatárok nem tudják értékesíteni a gólhelyzeteket, és ha a védők e nem éppen veszélytelen munkálkodásuk közepette olykor elemi hibákat is elkövetnek. A Ferencváros értékes ponttal a tarsolyában tért haza, és még akkor is dicsérhető küzdőkedve, taktikai fegyelme (kivéve természetesen Murait), ha pillanatnyilag elvesztette is első helyét.

Zsengellér Zsolt, Képes Sport

NS-19801122-2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: MK 02.20. 18:00 FTC-Kisvárda (TV: M4)
Következik: 02.23. 17:00 FTC-Puskás (TV:M4 stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
HOST