1981.IX.16. BEK, Ferencváros – Banik Ostrava 3-2

Már 3-0-ra vezetett a Ferencváros

NS-19810917-03-19810916

Csoda az Üllői úton

Az utóbbi idők gyengébb teljesí­tménye után már az is tündér-szép eredménynek számí­tott a Ferencvárostól, hogy háromgólos vezetést tudott szerezni az Üllői úton a Banik Ostrava ellen. Ezt az előnyt csökkentette minimálisra a csehszlovák bajnokcsapat legénysége: egy szabadrúgásból és egy tizenegyesből lőtt góllal.

„Csoda” történt tehát, egyrészt, mert a magyar bajnokcsapat időnként ellenállhatatlanul játszott, másrészt pedig, mert nálunk merőben szokatlan, hogy egy ennyire kedvezőtlen helyzetbe kerülő együttes ekkora lelkierőről, ilyen egységes akarásról tegyen bizonyságot, mint ahogy ezt a Banik tette.

Ezt próbáltuk kipuhatolni a lefújást követő percekben, a csehszlovákok öltözőjében.

— Nem gondoltunk volna, hogy a Ferencvárost ennyire feldobja a tét, a kupamérkőzés légköre — jelentette ki Evzen Hadamcik, a Banik Ostrava edzője. — Az elején nagyon durván játszott a hazai csapat, emiatt bizony nem győzték kapkodni a lábukat játékosaim. Meglepett az FTC sokmozgásos, gólra törő játéka is, sokkal jobban küzdött ez a csapat, mint a bajnoki mérkőzésen, a Honvéddal szemben. Véleményem szerint Danek beállí­tása hozta a már alig várt fordulatot számunkra, ővele sokat erősödött támadójátékunk, és a találkozó hajrájában a magyar csapat egyszerűen nem bí­rta el az általunk diktált iramot. Egygólos hátrányunkat már az első húsz percben ki fogjuk egyenlí­teni a visszavágón.

— Tipikus kupamérkőzés volt ez — mondta Josef Venglos dr., a csehszlovák válogatott szövetségi kapitánya, aki jelöltjei formája miatt tekintette meg az Üllői úti találkozót. — Felfedezhetők voltak az összecsapáson a magyar és a csehszlovák labdarúgás hibái és erényéi. A Banik kiváló teljesí­tményt nyújtott, ha ezt megismétli, nem maradhat el a továbbjutás.

— Nagyon kemény gyerek ez a Jancsika — mondta fürdés után az öltözőben Licka, a válogatott csatár, fájós lábszárát tapogatva. — Szinte levegőhöz sem engedett jutni, ahol hozzám ért, ott kékült meg a lábam, szinte szúrtak a csontjai. Az volt a szerencsénk, hogy nem adtuk fel a küzdelmet, í­gy sikerült kedvező pozí­ciót kiharcolnunk.

(zsengellér, Képes Sport)

2 hozzászólás a(z) 1981.IX.16. BEK, Ferencváros – Banik Ostrava 3-2 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28.18:00 M4Sport
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ