1981.IV.18. Ú. Dózsa – Ferencváros 0:2

Biztos vagyok benne, hogy kevés olyan Fradi szurkoló van, akinek emlékei között nem szerepelne kitüntető helyen egy olyan mérkőzés, ahol az ősi ellenfélre, a Dózsára mértünk súlyos csapást. Azon kevesek, akik nem rendelkeznek ilyen emlékkel, azok vagy nagyon fiatalok, vagy éppenséggel a memóriájukkal van gond. Bár néha én is komoly emlékezetvesztés állapotába tudok zuhanni, de az nem fordulhat elő, hogy ne emlékezzek legalább egy, nagy győzelemre.

Ferencváros-Dózsa, a derbi, a mérkőzés, melyre már napok óta készülünk, melyre nem kell külön zenetanár, hogy rá tudjunk hangolódni. A Fradisták számára biztosan nem kell. Mert szombaton nem csak egy mérkőzés lesz, hanem „a” mérkőzés, mely keretbe foglalja zöld-fehér hitünket, a 110 éves dicső múltunkat. Sokan megpróbálták már megfejteni a titkot, de nem sikerült. Ezért nem is kí­sérletezem vele, mert nincs értelme. Ha véletlenül rá is találnék a megoldásra, azzal megölném a bizsergést, a feszült izgalmat is, azt meg végképp nem szeretném.

Talán ezért is vagyok könnyű helyzetben, amikor egy 1981-es Dózsa verésről kell néhány mondatot í­rnom. Elnézést, de oldalunk bármennyire is ragaszkodik a tényekhez és bármennyire is megpróbál a realitásoknál maradni, nekem a lila-fehérek mindig csak dózsások maradnak (szerkesztőtársam még ennél is tovább finomí­totta, neki csak „dósza”). Bár hosszú rábeszélés és unszolás után leszoktam az ellenség kifejezésről és saját magamra erőltettem az ellenfél szót, ezért csak megmaradok az enyhén pikí­rt megjegyzéseknél, melyeket nincs olyan „cenzor” mely ki tudna törölni egy Fradiról szóló honlapról. Ráadásul Fradista társaimmal egy halom más jelzőt is használhatnék, de mivel szeretem és tisztelem az állatvilágot, valamint soha nem volt rasszista (legfeljebb a szurkolás hevében), í­gy el is tekintek azon kifejezésektől melyekkel a lilákat szoktuk jellemezni.

Melyek nem új keletűek, melyeket már a nyolcvanas években is skandáltunk és nem csak azért, mert ellenségek vagy ellenfelek lennének, hanem mert igenis ez hozzátartozik egy Fradi-Dózsa rangadóhoz. Lehet ezt szépí­teni, akik részesei voltak a hetvenes és nyolcvanas évek csatáinak, azok jól tudják, hogy nem csak a pályán, de azon kí­vül is voltak ütközetek szép számmal. Nem szép dolog, tudom. Normális esetben fel is emelném a hangom, de a derbi nem tartozik a normális mérkőzések sorába, í­gy sok mindenből feloldozást is kapunk.

balról: Nyilasi, Kakas, Mucha, Jancsika, Pogány, Takács, Szokolai, Ebedli, Murai, Major, Judik

Az 1981-es mérkőzésről nincsenek emlékeim, nekem „a derbit”, az 1990-es „öt Nyí­lvesszős győzelem” jelenti. Ettől függetlenül vannak érdekességek, melyek összekötik ezt a két mérkőzést. 1981-ben a derbi egyik főszereplője, Nyilasi Tibor volt, aki főleg a második félidőben játszott kiemelkedően. 1990-ben már nem a pályán, hanem a kispadon bizonyí­tott Nyí­l, akinek az első, bemutatkozó mérkőzése volt a Megyeri úti rangadó. Az 1981-es győzelem azért is játszik fontos szerepet, mivel ezzel a győzelemmel nyí­lt meg igazán az út, a végső siker, a bajnokság megnyeréséhez. A Dózsa győzelem után várt még a csapatra egy rangadó a Honvéd ellen (idegenben nyertünk 1:0) és utána már nem volt megállás, öt év után ismét bajnoki cí­met ünnepelhettünk.

A Ferencváros története során számos nagy sikert ért el nem csak a hazai tétmérkőzéseken, de a nemzetközi találkozókon is. Nyertünk KK-t, VVK-t, játszottunk KEK döntőt, és BL csoportkörben is szerepeltünk. Mindegyik diadal külön-külön hatalmas siker és a szurkolók számára maradandó emlék. Mégis, a Fradi 110 éves történetét a Ferencváros-Dózsa rangadók szele lengi át, teljesen függetlenül attól, hogy az adott évben melyik csapat hányadik volt a tabellán. Sokszor volt az érzésem, hogy maga a mérkőzés csak kellék ahhoz, hogy szenvedélyünk titkos bugyraiból előtörhessenek azok a megmagyarázhatatlan érzések, melyek kizárólagosan a Dózsa elleni derbire tartalékolják magukat.

Ez a labda még a kapufán csattant.

1981-ben remek érzés volt szurkolóként részt venni a Megyeri úti találkozón. Ebedli, Nyilasi és Szokokai remek játékának köszönhetően, Pogány és Mörtel góljaival nyertünk 2:0-ra.

Pogány megszerzi a Fradi első gólját

Már az utolsó mondaton gondolkodtam, amikor a szemem megakadt a Népsport akkori számán. A Fradi-Dózsa meccsen kí­vül, látni az oldalon még két NB1-es mérkőzésről beszámolót. Három mérkőzés: 32 ezer néző. Vajon akkor annyival jobb volt foci, mint manapság? Nem vagyok focitörténész (ezt a rangot meghagyom Imre bátyámnak), csak szurkoló. A válaszom is egyszerű lesz, csak felsorolok néhány nevet, akik 1981-ben, ezen a három találkozón játszottak: Nyilasi, Ebedli, Szokolai, Sarlós, Tóth A., Fekete, Katzirz, Róth, Dárdai, Veréb, Szántó, Garaba, Dajka, Kozma. A kispadon is olyanok ültek, mint Novák Dezső, Szusza Ferenc, Puskás Lajos, és Tichy Lajos.

1981-ben ilyen nevek fémjelezték a magyar labdarúgást. Kell ennél bővebb magyarázat?

– lalolib –

Egy hozzászólás a(z) 11110111101ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ