1988.III.12. Ferencváros – Bp. Honvéd 1:1

NS-19880313-01-19880312Ez a 90 perc csak nevében volt rangadó, a két együttes igencsak közepes színvonalon játszott.

Szűcs Lajos, a ferencvárosiak pályaedzője aktiv játékosként mindkét klubot “szolgálta”. Ezúttal igy nyilatkozott: – Remélem, telt ház biztat majd bennünket. A sok néző nagy előny, segitheti fiataljainkat a nagy feladat megoldásában. A vendégek igen jó csapatmunkája ellen csak nagy lelkesedéssel, taktikai fegyelemmel lehet esélyünk. Hogy mire? Legalább az egyik pontot szeretnénk megszerezni. Nehézség, hogy három sárga lapja miatt nem játszhat Fischer Pál.

Pintér Attila, a zöld-fehérek egyszeres válogatott középhátvédje is döntetlent vár: – Nem lehetnek illuzióink, hiszen olyan csapatot fogadunk, amelynek játékosai 3-4 éve futballoznak együtt. Kivülről tudják a másikról, hogy az mit és hogyan fog csinálni.

Bicskei Bertalan, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – A Ferencváros mindig Ferencváros – azt hiszem, mindenki érti, mire célzok ezzel. Különösen saját pályán veszélyes rivális. A 12. játékosuk a hatalmas nézősereg lesz. Mindenképpen ez a 90 perc a forduló slágere. Különösen ugy, hogy szerintem Keller József, a zöld-fehérek válogatott balhátvédje minden hiresztelés ellenére ott lesz az ellenfél védelmében. Legalábbis én ugy gondolom, hogy játszani fog ellenünk. Szeretnénk továbbra is jól szerepelni. Nem mondom, hogy nem elég a döntetlen, de a Bp. Honvéd minden találkozójára ugy áll ki, hogy a két pontot szerezze meg.

*

Bp. Honvéd – Ferencváros 1:1 (1:0)
Üllői ut, 20.000 néző, v: Huták

Ferencváros: Józsa – Vaszil, Pintér, Strausz, Keller – Albert (Topor 87.), Bánki, Limperger – Zsinka, Dzurják, Dukon

Bp. Honvéd: Disztl P. – Sallai, Csuhay, Disztl L., Sass – Sikesdi, Gyimesi, Fitos, Romanek (Csehi 67.) – Fodor, Kovács K.

Gól: Fodor (45. ) illetve Csuhay (61. – öngól)
Sárga lap: Sass
Jók: Gyimesi, Fodor illetve Vaszil, Pintér

Az első félidőben nem látszott az, hogy a két csapat között jelentős távolság van a bajnoki tabellán. A mozgékonyabb hazai középpályások sokkal több használható labdát adtak a támadóknak, mint a másik oldalon. A Honvéd veszélyes csatárai szinte eltüntek a mezőnyben. Más kérdés, hogy a hazai nyomásnak nem volt eredménye. A 43. percben Gyimesi 16 m-es lapos lövésénél Józsának nagyon kellett igyekeznie, hogy menteni tudjon. A 45. percben Kovács a jobboldalon elhuzott, beadását Fodor 6 m-ről a hálóba fejelte (1:0).

Fordulás után negyedóráig k.o.-hangulatban vergődött a hazai csapat, mignem a 61. percben Limperger 15 m-es lövése Csuhayn alaposan irányt változtatva, Disztl P. kapust becsapva a kapu bal sarkába került – öngól (1:1). A hátralévő időben mindkét oldalon csupán vérszegény próbálkozások voltak.

Az NB I. állása:

1. Bp. Honvéd 17 10 4 3 27-15 24 pont
2. U. Dózsa 17 8 6 3 34-18 22
3. Rába ETO 17 9 4 4 25-17 22
4. Tatabánya 17 6 8 3 38-22 20
5. Haladás 17 6 8 3 23-19 20
6. Pécs 17 7 5 5 21-17 19
7. MTK VM 17 7 3 7 32-34 17
8. Vác 17 5 6 6 19-18 16
9. Ferencváros 17 4 8 5 23-23 16
10. Vasas 17 5 6 6 22-24 16
11. Zalaegerszeg 17 5 6 6 17-21 16
12. Videoton 17 3 8 6 19-21 14
13. Siófok 17 5 4 8 22-27 14
14. Debrecen 17 4 6 7 20-29 14
15. Békéscsaba 17 4 6 7 14-28 14
16. Rákóczi FC 17 2 4 11 14-37 8

Góllövőlista:

14 gólos: Melis (DMVSC)
11 gólos: Szeibert (MTK VM)
10 gólos: Plotár (Tatabány)
9 gólos: Kovács (Bp. Honvéd), Szabadi (Vasas), Vincze I. (Tatabánya)
8 gólos: Rostás (Ú. Dózsa), Kiprich (Tatabánya)

NS-19880313-03-19880312

NS-19880313-04-19880312

NS-19880314-04-19880312

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: MK 02.20. 18:00 FTC-Kisvárda (TV: M4)
Következik: 02.23. 17:00 FTC-Puskás (TV:M4 stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
HOST