1988.IX.3. Ferencváros – Újpesti Dózsa 3-0

Az Üllői úton a Ferencváros azzal az Ú. Dózsával nézett farkasszemet, amely 270 perc során még pontot sem szerzett, s a tabella végén kullog.


Ferencváros – Ú. Dózsa 3:0 (0:0)
Üllői út, 27.000 néző, v: Németh L.

Ferencváros: Józsa – Simon, Pintér, Bús, Keller – Albert (Nagy Zs. 63.), Bánki, Kincses – Fischer, Dzurják, Zsinka (Wukovics 63.)

Ú. Dózsa: Brockhauser – Szélpál, Kovács E., Varga, Szabó A. – Vojtekovszky, Herédi (Temesvári 76.), Kozma – Schróth (Klink 70.), Balogh, Kénoszt

Gól: Keller (66.), Fischer (69.), Dzurják (85.)
Sárga lap: Keller (56.) illetve Varga (30.)
Kiállí­tva: Dzurják (89.), illetve Varga (89.)
Jók: Pintér, Keller, Buus, Bánki, Fischer illetve Kozma, Herédi, Kovács E.

Az ünepélyes kezdőrúgást ezúttal Deák Ferenc, a népszerű „Bamba” végezte, aki 40 éve a bajnokság gólkirálya volt és pályafutása során mindkét csapatban játszott.

Az előzetes papirforma azt igérte, hogy a zöld-fehér henger alaposan megsanyargatja majd a három mérkőzés után még pont nélküli Ú. Dózsát. Ugy is kezdett a hazai gárda, hogy gyorsan ráijesszen riválisára. Hamar kiderült, hogy a Kozma – Herédi – Kovács trió azonban legény a talpán, ügyesen teremtettek rendet kapujuk előtt, sőt egy gyors ellenakció után (16. p.) Kénoszt fejese kevéssel csuszott el a bal kapufa mellett. Három perc elteltével ugyanő egy remek szóló végén ismét melléguritott – ugyanazt a helyet találta meg a bal kapufa mellett, mint korábban. Később tisztelettudóan a kapuja elé huzódott a vendégcsapat, amely ennek ellenére sem keltett csalódást, hiszen egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. A ferencvárosiak ugyan sok ötlettel próbálkoztak, ám a 16-osnál elfogyott a tudomány, hiába inditgatott rendre jól Bánki, és hiába cselezett látványosan Fischer. Kettejük mellé sem a középpályán, sem a támadósorban nem nőtt fel méltó társ, igy azután egyenlő erők csatáját követően jött a szünet.

Annak percei alatt Hargitai Károly, a Ferencváros ügyvezető elnöke ünnepélyesen bucsuztatta a szöuli olimpiára utazó zöld-fehér sportolókat, akik nevében Komáromi Tibor birkózó világ- és Európa-bajnok mondott köszönetet azért, hogy az Üllői uti klubvezetés mindenben támogatta előkészületeiket, és eredményes szereplést igért.

A labdarugó mérkőzés folytatásában Schróth, és Szabó dolgoztatta meg Józsát, és ez is jelezte: nem fél a vendégcsapat. Ugy tünt, az ujpestiek arra törekszenek, hogy kiharcolják legalább a 11-es rugások lehetőségét. Ezt a próbálkozásukat a ferencvárosi szakvezetés azzal huzta keresztbe, hogy jókor és jól cserélt. A frissités után nem sokkal egy mintaszerü Dzurják – Keller akció végén a balhátvéd látványos, nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba, rá három percre pedig Keller a gólelőkészitésben is jeleskedett: beadását Fischer fejelte a hálóba. Ezzel eldőlt a 3 pont sorsa, a ráadást Dzurják – ismét Keller inditott mintaszerüen – szemfüles gólja jelentette. A lefujás előtt másfél perccel Vargát ellökték saját ötösén, tumultuózus jelenet alakult ki, Dzurják is lökdösődött, a vége az lett, hogy Dzurják és Varga előbb mehetett zuhanyozni, mintsem elhangzott a hármas sipszó.

Az akaratos ujpestiek több mint egyórás teljesitménye előtt le a kalappal, ám amikor Herédi és Kozma elfáradt, az emlegetett ferencvárosi henger kifogástalanul müködött.

Rákosi Gyula: – Dukon és Topor bevonultak katonának, ezért nem játszottak. sokáig nem bí­rtunk az ellenféllel. Rengeteg volt a szabálytalanság, a fiúk a cél érdekében nem kí­mélték magukat. A szorgalom mellett sajnos görcsös akarás is volt. Hiányzott a szélsőjáték. A II. félidő közepéig a Dózsa akár gólokkal is vezethetett volna. Két cserénk lendületet vitt a játékba. Különösen Nagy Zsolt remekelt. A vezető gól után felszabadult a csapat, ettől kezdve ment a játék – kiszolgáltuk a közönséget! Nagy ünneplés volt.

A legjobb osztályzatot kapták a mestertől: Simon-csillagos ötös: Határozott, kemény játékával, lelkesedésével nagy pluszt adott a csapatnak! Keller-csillagos ötös: A csapat legjobb játékosa volt! Sokat futott, felfutásai veszélyesek voltak, gólt is lőtt. Józsa-5: Bravúros dolgokat produkált! NagyZs.: Hallatlan lendülettel játszott. Bátran cselezett, kapura is veszélyes volt.

A labdarugó NB I. állása:

1. Ferencváros 4 4 – – – 9-2 12 pont
2. MTK VM 4 2 2 – – 8-6 10
3. Rába ETO 4 3 – – 1 7-4 9
4. Váci Izzó 4 2 1 – 1 9-5 8
5. Pécsi MSC 4 2 – 2 – 9-6 8
6. Siófok 4 2 – 1 1 6-3 7
7. Tatabánya 4 2 – 1 1 4-3 7
8. Videoton 3 2 – – 1 7-5 6
9. Haladás 3 1 1 – 1 3-3 5
10. Vasas 4 1 – 2 1 5-6 5
11. Veszprém 4 1 1 – 2 2-6 5
12. Dunaujváros 4 – 2 – 2 3-8 4
13. Zalaegerszeg 4 – 1 1 2 2-4 3
14. Békéscsaba 4 – – 2 2 3-6 2
15. Bp. Honvéd 4 – 1 – 3 0-3 2
16. U. Dózsa 4 – – – 4 4-11 0

A góllövőlista:
5 gólos: Jován (Videoton)
4 gólos: Handel (Rába ETO), Fischer (Ferencváros)
3 gólos: Balogh G. (Vác), Szabadi (Vasas), Szeibert (MTK-VM), Lehota (PMSC)

NS-19880904-04-19880903

3 hozzászólás a(z) 1988.IX.3. Ferencváros – Újpesti Dózsa 3-0 bejegyzéshez

  • MINT MINDIG ILYEN EMLÉKEKNÉL, MOST is MEGDOBOG A SZíVEM !!!

  • sajnos, nem láthattam, mert esküvőn voltam, egy nagyon jó barátomén, de amikor az esti hí­radó a gólokat mutatta, a násznépből a nők kővé dermedve nézték, ahogy rohantunk a különterembe, ahol kialkudtuk a pincérrel (jó pénzért), hogy 3 percre bemehessünk… utána volt hajnalig csűrdöngölő és Fradi-induló (pedig a lagzi hangulata már kezdett leülni)…

  • 25 év elteltével is csodálatos érzés visszaemlékezni erre a fantasztikus mérkőzésre! Olyan mintha ma lett volna!
    Zsúfolásig telt lelátó a “régi” szentélyünben, katartikus hangulattal párosulva, a 12-es szektorban drukkoltam végig édesapámmal ezt a páratlanul izgalmas mérkőzést!
    Nagyon köszönöm a szerkesztőségnek, hogy ezzel a megemlékezéssel visszamehettem az időben, és újra átélhettem ezt a csodálatos estét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ