1989.II.25. Ferencváros – Siófok 1:1

l_1989MAR0-19890225A látottak alapján aligha lehet megtippelni, hogy a téli felkészülés során mivel töltötték az időt a csapatok, hiszen még a közepest sem elérő színvonalú 90 perccel mutatkoztak be. A bajnoki címre törő Ferencváros álmos együttes benyomását keltette. A siófokiak szemmel láthatóan a döntetlenért jöttek, arra hajtottak, hogy kiharcolják a büntetők jogát. Nemcsak sikerült ezt elérniük, de pontosabban is lőtték a tizenegyeseket, összességében rá is szolgáltak a két pontra.

Az FTC első légiósa lehetett volna

Juvenal de Almeida Santos 26 éves portugál hivatásos labdarugó már olyan együtteseket is megjárt, mint a Setubal vagy a korábban szintén első osztályu Varzim. Szinte példátlan eset: Juvenal tavasztól a Ferencváros szineiben készül pályára lépni. Amennyiben szerződtetése valóban létrejön, ő lenne az első olyan nyugati profi labdarugó Magyarországon, aki nem családi kötelékek vagy tanulmányai miatt kerül magyar csapathoz. Juvenal hétfőn az Üllői uton a zöld-fehérekkel együtt kezdte meg a felkészülést, de Rákosi Gyula vezetőedző csak később formál róla véleményt. Arra a kérdésre, milyen uton került Budapestre a játékos, Magyar Zoltán, a Ferencváros labdarugó-szakosztályának vezetője válaszolt:

– Személyes ismeretség nyomán kerestük meg Juvenalt, aki szivesen játszana közép-európai csapatban.Ugy történt, hogy ügyvéd barátom jóvoltából megismertem Otto Knaust, a világhirű FC Porto egyik vezetőjét. Ő ajánlotta figyelmünkbe a középpályást, akit meghivtunk, s ha megfelel, szeretnénk szerződtetni.

– Ilyesmire eddig nem volt példa Magyarországon. Mi a jogi utja egy nyugati profi alkalmazásának?
– Semmiféle törvényes akadálya nincs, egyszerűen megkérjük játékjogát a portugál szövetségtől, majd azt bemutatjuk az MLSZ-nek.

– A játékos csapatával nem kell tárgyalni?
– Nem, mert Juvenal olyan profi volt, aki megvette saját játékjogát, igy szabadon rendelkezhet önmagával.

– Az MLSZ-ben mit szóltak terveikhez?
– Érdekes ötletnek tartják. Semmiféle ellenvetésük nem volt.

– Egy első osztályu profi szerződtetése nem tűnik tul olcsó vállalkozásnak. Mennyit ér Juvenal?
– Erről még nem tudok mit mondani, de amennyiben szakmailag megfelel, azt hiszem sikerülni fog nyélbe ütni az üzletet – mondta végül a ferencvárosi labdarugók szakosztályvezetője.

* * *

Ferencváros – Siófok 1:1 (0:0) (tizenegyesekkel 5:4)
Üllői út, 16.000 néző, v.: Bay

FTC: Józsa – Simon, Bús, Limperger, Keller – Topor (Fonnyadt 79.), Bánki, Kincses – Fischer, Dzurják (Wukovics 46.), Dukon

Siófok: Horváth Gy. – Kolovics (Keszeg 46.), Aczél, Szabó L., Marozsán – Palkovics, Freppán, Olajos, Quirikó – Adi (Krausz 61.), Zsadányi

Gól: Bánki (84.) illetve Krausz (86.)
A büntetőket értékesítették: Bánki, Kincses, Wukovics, Fischer illetve Olajos, Freppán, Zsadányi, Quirikó, Keszeg
A büntetőket kihagyták: Limperger, Dukon, Keller illetve Marozsán, Szabó L.
Sárga lap: Kolovics (33.), Olajos (53.) illetve Bus (37.), Kincses (67.)
Jók: Kincses illetve Horváth Gy., Szabó L., Quirikó

l_1989MAR4-19890225-2Viharosan, de feltűnően sok átadási hibával kezdett a ferencvárosi együttes, amely tavasszal nagy terveket dédelget. A siófokiak igyekeztek a középpályára terelni a játékot, a Nagyvárad tér fele eső állóhelyi részen elhelyezkedő ferencvárosi drukkerek pedig egy petárda robbantásával – öt méterre robbant a vendégkapus mellett a gyepen – igyekeztek ijesztgetni Horváth J. kapust.

A 20. percben Dzurják remek fejesénél már gólt kiáltott mindenki, de Horváth J. gyors vetődéssel tisztázott. Ezt követően kiegyensúlyozott mezőnyjáték folyt, nem éppen magas színvonalon. A hazaiak a 42. percben óriási helyzetet hagytak ki Topor révén. A középpályásnak Dukon adott balról eszményi labdát, de Topor sokáig toporgott, és végül nyolc méterről a kapufa mellé helyezett.

A szünet után sem sokat javított a színvonalon a két gárda, szorgos iparosok módjára terelgették, űzték a labdát, helyzetek nélkül. Egy kivétel: a 62. percben Fischer beadását Wukovics fejelte kapura, pontosabban a kapusba. A végén csattant az ostor. Előbb a 81. percben Fischer éles fejesét Horváth sokadszor is bravúrral mentette, három perc múlva Keller, Fischer, Bánki összjáték után Bánki három lépésről a bal felső sarokba továbbított, de száz másodperc elteltével a siófokiak egy hatalmas kavarodás végén válaszoltak a szemfüles Krausz jóvoltából (1:1).

Az NB I. állása:

1. MTK-VM 16 9 4 1 2 28-20 36
2. Ferencváros 16 10 1 1 4 28-21 33
3. Bp. Honvéd 16 8 4 – 4 20-12 32
4. Videoton 16 10 – 1 5 35-17 31
5. Tatabánya 16 8 2 3 3 24-17 31
6. Rába ETO 16 8 1 1 6 22-20 27
7. Vác 16 6 4 1 5 21-20 27
8. Zalaegerszeg 16 5 3 3 5 25-17 24
9. Siófok 16 6 1 3 6 22-22 23
10. Békéscsaba 16 6 1 2 7 22-20 22
11. Pécs 16 4 3 3 6 20-21 21
12. Haladás 16 5 1 3 7 18-24 20
13. Veszprém 16 4 3 2 7 11-20 20
14. U. Dózsa 16 4 – 3 9 23-25 15
15. Dunaujváros 16 1 3 2 10 14-35 11
16. Vasas 16 2 1 3 10 18-40 11

Góllövőlista:

13 gólos: Fischer (Ferencváros)
11 gólos: Petres (Videoton)
9 gólos: Kámán (ZTE)
8 gólos: Fodor (Bp. Honvéd), Jován (Videoton)
7 gólos: Pölöskei (MTK-VM), Szabadi (Vasas), Kiprich (Tatabánya)
6 gólos: Kvaszta (Békéscsaba), Schaffer (Haladás), Balog (MTK-VM)

NS-19890226-01-19890225 NS-19890226-04-19890225 NS-19890226-02-19890225 NS-19890226-05-19890225

TFU_19890311_Fml_000 - 0003

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
    Húsvéti...
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 04.30. 19:30 FTC-MOL VIDI FC (TV:M4)
Következik: 04.27. 19:30 Honvéd-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST