1989.VIII.30. Ferencváros – Haladás 3-1

A végig nagy lelkesedéssel, s időszakonként jól is játszó Ferencváros nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.


Ferencváros – Haladás 3:1 (2:1)
Üllői út, 15.000 néző, V: Fekete

Ferencváros: Józsa – Simon, Pintér (Vaszil 81.), Limperger, Keller – Szeibert, Bánki, Kincses – Nagy Zs. (Wukovics 35.), Dzurják, Dukon

Haladás: Kutasi – Neudl, Jávorka, Jagodics, Görög – Marton, Bognár, Illés, Tóth – Schaffer (Elekes 75.), Csertői

Gól: Szeibert (5.), Dzurják (18., 60.), illetve Bognár (7.)
Sárga lap: Bánki (74.) illetve Jávorka (60.)
Jók: Simon, Kincses, Dzurják illetve Kutasi, Bognár

Mint egy dühödt bika, valósággal nekirontott ellenfelének a Ferencváros, szinte teljesen kapujához szegezte a Haladást. Nem maradt el az eredmény, már az 5. percben vezetést szereztek a vendéglátó zöld-fehérek: Kincses forintos labdáját Szeibert 13 m-ről fejelte a bal felső sarokba (1:0). A remek kezdéstől fellelkesült fővárosi szurkolók ujabb hazai gólokat követeltek, ehelyett szinte azonnal válaszoltak a vasiak: Bognár 23 m-ről ugy ragasztott a bal felső sarokba egy szabadrugást, hogy Józsa mozdulni sem tudott a lövésre (1:1). Valamivel később Görög csaknem lemásolta csapattársa teljesitményét, de az ő szabadrugása a felső lécen csattant. A Fradit nem zavarta meg ez a közjáték, továbbra is jól játszott, kezében tartotta az irányitást. A 18. percben Szeibert szabadrugás beivelését a nagy kedvvel futballozó Dzurják a kapu torkából fejelte a hálóba (2:1). A hazaiak fölényét jelezte az is, hogy előbb Nagy két lövését, majd Dzurják fejesét kellett védenie Kutasinak. Közben a szombathelyiek gyors ellentámadásokkal kisérletezgettek, de Józsának nem sok dolga akadt.

Fordulás után a vendégek már a korábbinál nagyobb hangsulyt fektettek az akciókra, Schaffer, majd egy másik alkalommal Marton is kecsegtető helyzetbe került, de Józsa mindkétszer a helyén volt. Nem sok kellett ahhoz,hogy ujra magukra találjanak a végig nagy elszántsággal küzdő ferencvárosiak. A 60. percben Szeibert 20 m-es szabadrugását még a felső léc segitségével háritotta Kutasi, de a kipattanó labdát nem volt nehéz fejjel a hálóba juttatnia az előrevetődő Dzurjáknak (3:1). A fővárosiak nem álltak le, tovább hajtottak, a hajrában Wukovics, Limperger, majd Dzurják előtt is gólszerzési lehetőség adódott, de egyikük sem tudta bevenni a sokat foglalkoztatott vasi hálóőr kapuját.

Az  NB I. állása:

1. U. Dózsa 4 4 – – 7-0 12 pont
2. Ferencváros 4 3 – 1 9-4 9
3. MTK VM 4 3 – 1 5-4 9
4. Pécs 4 2 1 1 9-4 7
5. Bp. Honvéd 4 2 1 1 5-2 7
6. Tatabánya 4 2 – 2 3-2 6
7. Békéscsaba 4 2 – 2 4-6 6
8. Vác 4 1 2 1 5-5 5
9. Vasas 4 1 2 1 3-4 5
10. Rába ETO 4 1 1 2 3-3 4
11. DVSC 4 1 1 2 3-5 4
12. Siófok 4 1 1 2 2-4 4
13. Videoton 4 1 1 2 1-5 4
14. Csepel 4 – 3 1 1-2 3
15. Veszprém 4 – 2 2 0-4 2
16. Haladás 4 – 1 3 3-9 1

Góllövőlista:

4 gólos: Dzurják (Ferencváros)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ