Új elnök a Ferencváros élén

tfu_19960912_fu_005-0006-4Dr. Harza Lajos földművelésügyi minisztériumi helyettes államtitkár lett a Ferencváros új elnöke. A hétfői küldöttközgyűlés megválasztotta a 91 éves klub vezető testületét (csak az ügyvezető elnök személyéről nincs még döntés), elfogadta az új alapszabályt, amely több jelentős változást hoz. Az FTC Üllői úti birkózótermében megtartott közgyűlésre – amelyet a klub eddigi elnöke, dr. Debreczeni István vezetett – több mint kétszázan jöttek el, s köztük 141-en szavazati joggal rendelkeztek. De ez a szám hamarosan több tucattal emelkedett, mert elfogadták azt a javaslatot, hogy az örökös bajnokok és tagok is hasonló jogot kapjanak. Ezután megkezdődött az érdemi munka, s több mint két órán át tartott a 31 oldalon í­rásba foglalt új alapszabály megvitatása, illetve elfogadása. Az 1989-es egyesülési törvény szellemében készült el az alapszabály, amelyet a szakosztályok vezetői már egy-két hete megkaptak tanulmányozásra, a küldöttek többsége viszont csak a helyszí­nen ismerkedhetett meg vele (ezt többen reklamálták is). A legtöbb módosí­tó javaslattal Furulyás János, a labdarúgó-szakosztály elnöke állt elő, de felszólalt dr. Sós Csaba úszóedző és Ví­gh László, a tornászok egykori sikerkovácsa is.

Elfogadták, hogy az egyesületet 18 tagú tanács (ez az új neve, az eddigi elnökség helyett) irányí­tja, ezen belül a 12 szakosztály egy-egy taggal képviselteti magát, öt tagot – köztük az elnököt – választanak, s hozzájuk csatlakozik az ügyvezető elnök (a tanács dönti el, hogy választja, vagy pályázatot í­r ki a funkcióra). A szakosztályok életében új korszak kezdődik, mert ezentúl önállóan gazdálkodnak, maguknak kell előteremteni a működéshez szükséges összegeket. A klub bevételeiből (ha lesz ilyen) külön támogatja majd a szakosztályokat. Fontos határozat, hogy a tanács nem szüntethet meg szakosztályokat, ezt a jövőben csak a küldöttgyűlés teheti meg. Az új alapszabály jóváhagyása után meglepő gyorsasággal történt a választás (sokan a helyszí­nre gondolva nagy birkózásra számí­tottak, de inkább karácsonyi béke-hangulat volt…). Mészáros József, az egykori hí­res labdarúgó, a jelölőbizottság elnöke terjesztette elő a névsort.

Mind az új egyesületi elnök, mind a tanácstagok személyét vita nélkül fogadták el, a névsor a következő:

elnök: dr. Harza Lajos, helyettes államtitkár tagok: Furulyás János, a vácszentlászlói Zöldmező Mgtsz elnöke; Uzonyi Tamás, a Hungária Biztosí­tó elnök-vezérigazgatója; Szirmai László, a Frutta vezérigazgatója; dr. Kárpáti György olimpiai bajnok ví­zilabdázó.

A szakosztályok képviseletében: atlétika: Fejős Mihály; birkózás: Nádas István; jégkorong: Szűcs János; kajak-kenu: Harsányi Zsolt; kerékpár: Schillerwein István; női kézilabda: Elek Gyula; férfi kézilabda: dr. Nagy Károly; labdarúgás: Magyar Zoltán; teke: dr. Füredi Lászlóné; torna: Dölle Zsolt; úszás: Cziegler Attila; ví­zilabda: Deák László. Az ügyvezető elnökkel kapcsolatban bejelentették, hogy három pályázat is beérkezett, de egyiket sem találták megfelelőnek. A tanács előreláthatólag még ebben a hónapban dönt ennek a fontos tisztségnek a betöltéséről. Az alapszabályban szereplő két alelnököt a tanács tagjai közül választják meg.

Ezt követően még néhányan szólásra jelentkeztek, többen méltatták a leköszönő elnökség munkáját, s köszönetet mondtak érte. Somogyi Miklós válogatott kerékpáros a szakosztály nevében pedig emléktárgyat adott át Hargitai Károlynak, az eddigi ügyvezető elnöknek, aki tizenhét évet töltött a Ferencvárosban. Hélisz József, a Baráti Kör elnöke azzal a javaslattal állt elő, hogy Orosz Pált, a volt válogatott labdarúgót, régi ferencvárosi sportembert kérjék fel az ügyvezető elnöki tisztségre.

Befejezésül néhányan – köztük Sike András olimpiai bajnok – az egyesület ajándékát vehették át.

A közgyűlés után dr. Harza Lajos – aki már a megválasztása utáni percekben a közgyűlésnek megköszönte a bizalmat, s azt a megtiszteltetést, hogy a legnépszerűbb magyar klub első emberének választották – nyilatkozott a sajtó képviselőinek, többek között az MTI munkatársának:
– Soha nem gondoltam volna arra, hogy ilyen elismerésben lesz részem – mondta a 49 éves helyettes államtitkár, aki a nyár óta dolgozik a Földművelésügyi Minisztériumban. – Régi sportembernek tartom magam, igaz, nem értem el olyan magas szí­nvonalat, mint többek között sok ferencvárosi. De mint egykori pásztói labdarúgó, mindig nagy figyelmet szenteltem ennek a klubnak. Tudom, nehéz feladatot vállaltam, a gazdálkodás viszont nem idegen számomra, hiszen a minisztériumban is pénzügyi, közgazdasági, költségvetési ügyekkel foglalkozom. Igérem, minden erőmmel igyekszem elősegí­teni a klub sikeres jövőjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ
HOZZÁSZÓLÁSOK