Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1993.VI.23. Ferencváros – Haladás 1:1 (Tizenegyesekkel 5:3)

Dráma két felvonásban. Tegnap ezzel a mondattal kezdtük az 1992/93-as magyar kupadöntő első mérkőzésének felvezetését. Rövid emlékeztetőnek talán csak annyit, hogy az oda-visszavágós rendszerű döntő szombathelyi nyitányán 1:1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés, így az Üllői úti visszavágó előtt még nem dőlt el semmi, de ahogy a Nemzeti Sport is írta, száz megkérdezett Fradistából 100, már a mérkőzés előtt „ivott a medve” bőrére.

Mielőtt bárki is egy „alkoholmámoros” mérkőzésre gondolna, a medve itt csak az erőviszonyokat jelképezte. A Haladás a döntő idején már NB1-es csapatnak számított, de a szezont még az NB2-ben harcolta végig, és bár Glázer Róbert remek kis csapatot hozott össze, a döntő esélyese egyértelműen a Fradi volt. Az a Fradi, akinek nem sikerült a bajnoki címvédés, mert egy végig nagyon kiegyensúlyozott és változatos küzdelem után a Honvéd és a Vác mögött a harmadik helyezést szereztük meg. Csalódottak voltunk? Egy kicsit igen, és ezért volt számunkra nagyon fontos a magyar kupa, hogy ősszel indulhassunk a nemzetközi porondon, a KEK-ben.

Ehhez azonban egy drámát kellett lejátszanunk, annak minden szerkezeti egységével. Akik ott voltak a lelátón, azok tudják, hogy a görög dráma „atyja”, Szophoklész is megirigyelhette volna azt a majdnem tragédiába hajló drámaiságot, ami a mérkőzést jellemezte. De ne fussunk annyira előre, jó diákként tartsuk be a görög drámák szerkezetét, és azon keresztül jussunk el a boldog végkifejletig.

1. Expozició – „A szereplők, a helyszín, az időpont bemutatása; az alapvető konfliktus érzékeltetése.”

Üllői út, 1993. június 23. Felfokozott várakozás, ünnep előtti hangulat. Órákkal a kezdés előtt már zöld-fehérbe öltözött a Szentély környéke. Telt ház, 18 ezer néző. Zeng a Fradi induló, zúg a „Hajrá Fradi!”, a lelkekből eltűnt az elmaradt bajnoki cím okozta keserűség, újra eggyé válik a csapat, a szurkoló, és a három E betű. Ejtőernyősök röpködnek (ketten talán még mindig nem találták meg a kezdőkört, mert valahol a parkoló környékén landoltak a szurkolók nagy-nagy kacagása közepette), és amikor kifut a két csapat a pályára, a Fradi szurkolókban a kétség legkisebb jele sem fedezhető fel. Felcsattan néhány „kupagyőztes” kiáltás is, de a többség azért érzi, hogy hátra van még 90 perc, és nem szabad engedni, hogy Szophoklész drámai igazsága érvényesüljön, miszerint az expozició után következik a bonyodalom.

2. Bonyodalom – „Teljes egészében feltárul a szereplők közötti konfliktusrendszer, a szereplők egymáshoz való viszonya, a képviselt eszmék és elvek mibenléte.”

Egy jó görög drámához igazodva, a mérkőzés legnagyobb részében csak apró összecsapások voltak, végig mi irányítottuk a mérkőzést. Keller és Simon remekül csatlakozik a támadásokhoz, Lipcsei Peti ügyesen kihúzódik a balszélre, ezzel helyet ad Fodor Imrének, miközben a szurkolók énekelnek, és közben azon izgulnak, nehogy időközben megérkezzen a két eltévedt ejtőernyős a pálya közepére megzavarva a folyamatos játékot. Az ejtőernyősök helyett a gól érkezik meg a 23. percben Fodor Imre által (egy nagyszerű Keller szóló után) és pillanat alatt felrobban a stadion. A nagy ölelkezések közepette talán észre sem vettük, hogy néhány perc múlva majdnem egyenlít a Haladás, de Horváth a helyén volt, így előnnyel fordultunk a második félidőre. Az igazat megvallva, a második félidőt, az utolsó percekig teljes homály fedi. Nem emlékszem egyetlen jelenetre sem, csak a vidámságra, a jókedvre, hogy teljesen elment a hangom. Pedig tartogatnom kellett volna a folytatásra is. Mert Szophoklész úgy gondolta, ha már görög drámát írunk, akkor a „bonyodalmat” a „tetőpontnak” kell követnie.

3. Tetőpont – „A konfliktus legteljesebb mértékben kibontakozik.”

Egy görög drámában szükség van rá, de ezen a kupadöntőn nem akartuk, hogy bekövetkezzen. Talán el sem hittük, amikor az ünneplés közepette (már az egész stadion „kupagyőztes” rigmusokkal várta a hármas bírói sípszót), a 89.percben egyenlített a Haladás. Mintha kés döftek volna a szívünkbe, néhány pillanatig néha csend, majd felocsúdás a kábulatból és 18 ezer torokból egyszerre zúgott fel a „Hajra Fradi!”. Szükség is volt rá, mert következett a hosszabbítás, és akkor már rádöbbentünk, hogy egy igazi kupadöntőt látunk, ahol nincs papírforma, ahol már az idegek játsszák a legnagyobb szerepet, ahol egyetlen apró hiba elég ahhoz, hogy végleg tragédiába forduljon a kezdődő fieszta. Ami majdnem be is következett, de Telek Manci jókor érkezett és a gólvonalról még ki tudta vágni a Horváthon már túljutott labdát. Idegőrlő pillanatok voltak, két fáradt és meggyötört csapat birkózott a pályán és a hosszabbítás második felében már a végső katarzisra készült.

4. Katarzis – „Végérvényessé válik, hogy a tragikus összeütközés elkerülhetetlen.”

Büntetőpárbaj. 5-5 gladiátor feszül neki, hogy végleg eldöntse az 1992/93-as magyar kupa sorsát. Igazságtalan, lutri, nem szabad hibázni – ezekkel a szavakkal próbáltuk egymás idegességét csillapítani, de nem lehetett. Bár nincs róla orvosi papíron, de lehet, hogy a magas vérnyomásproblémáim is innen erednek. Lipcsei, Gregor, és Telek magabiztosan értékesíti a rábízott feladatot, ahogy Kenesei és Jagodics is. 3:2 ide és következik a Haladás középpályása Neudl, aki ha előre tudja az eseményeket, talán el sem utazik a csapattal. Horváth kifogja, Neudl a földre rogy, a Fradi közönség mintha a Colosseumban lenne, diadalittasan úgy ugrik egy emberként a magasba. Némi kis szerencsével Keller is belövi (egy jó játékosnak az is kell), és amikor Fodor Imre leteszi a labdát az utolsó, mindent eldöntő büntetőre, sokan becsukják a szemüket, nem is akarják nézni, csak érezni akarják a Fradi közönség erejét, mellyel segítik Imrét abban, hogy „bevigye a győztes találatot”. Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól – 18 ezer torokból szakad ki egyszerre a megkönnyebbülés, már egymás nyakába csimpaszkodik játékos, edző és szurkoló.

A kupát Puskás Ferenc adta át Keller Józsefnek

A görög dráma véget ért. A közönség ünnepel, tapsol és énekel. A „színészek” egyik fele a földre rogy, van aki elterül, van aki egyből az öltözőbe fut mert a sírás kerülgeti. A zöld-fehér címert a szívükön viselők boldogan ölelkeznek, és együtt kiáltják a közönséggel:

KUPAGYŐZTES! KUPAGYŐZTES!

- lalolib -

x
x

x
x

NEMZETI SPORT 1993.06.23. 3. oldal

NEMZETI SPORT 1993.06.24. 3. oldal