1996.IX.14. Ferencváros – Stadler 1:0

A legendás nyolcas először a kispadon. Mellette Mucha József.

A rendkívül kellemetlen, késő őszt idéző hidegben lejátszott találkozón a ferencvárosiak csak annak örülhettek, hogy új vezetőedzőjük, Varga Zoltán győzelemmel mutatkozott be. A mutatott játék azonban ezúttal sem adott okot túl sok örömre.

Ferencváros – Innstadt Stadler FC 1-0 (0-0)
Üllői út, 9.000 néző, V: Piller

Ferencváros: Szeiler – Telek – Hrutka (Szűcs M. 46.), Limperger – Nagy Zs., Milovanovic (Nyilas 36.), Miriuta, Arany, Nagy N. – Horváth, Zavadszky

Innstadt Stadler FC: Nagy K. – Balogh Z. – Resko, Juskevic (Pálfi 77.) – Kertész, Molnár, Jeremejev, Csehi I., Lehota – Kovács Zs. (Schultz 69.), Mikóczi (Szentmártoni 82)

Gól: Horváth F. (72.)
Sárga lap: Schultz (83.)
Jók: Telek, Arany, Horváth F. illetve Nagy K., Mikóczi

Az első nagy tapsot Varga Zoltán, az FTC új vezetőedzője kapta, amikor a találkozó megkezdése előtt elfoglalta a helyét a kispadon. Az 5. percben vezetést szerezhettek volna a hazaiak: egy kapu előtti kavarodás után Zavadszky közelről fejelhetett, Nagy K. azonban ügyesen védett. Utána Hrutka fejese foglalkoztatta a vendégek kapusát, akinek sok dolga nem akadt az első negyedórában. A 17. percben Nagy Zs. közeli bombáját ütötte szögletre Nagy K., majd a beívelést Milovanovic fejelte kapura, a gólvonalon álló Kertész fejjel mentett. Öt perccel később Miriuta távolról célozta meg a kaput, Nagy K. könnyedén védte a lapos lövést. A 23. percben Mikóczi a 16-os sarkától váratlanul lövésre szánta el magát, Szeilert csak a kapufa mentette meg a góltól. A ferencvárosiak mezőnyfölényt harcoltak ki, de az akasztóiak sem játszottak alárendelt szerepet. A 27. percben egy jobb oldali sarokrúgás után Arany fejelte a labdát kapura, Csehi I. a büntetőterületen belül kezezett, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot, így okot sem a tizenegyes megítélésére, mehetett tovább a játék. A 33. percben újabb tűzijáték alakult ki a Stadler FC kapuja előtt, Horváth azonban a tizenegyes pont környékén estében nem jól találta el a labdát, így odalett a kecsegtető helyzet. A félidő hajrájában, amikor többen már ébresztőt követeltek, Hrutka unta meg a többiek tehetetlenségét, távolról próbálta bevenni a jobb alsó sarkot, de Nagy K. ezúttal is résen volt.

A szünet után Miriuta közeli próbálkozását szögletre mentette a vendégek kapusa, majd Arany távoli bombája csak centiméterekkel tévesztett célt – ezért az utóbbi alakításért már járt a szurkolók elismerő tapsa. Egyre inkább a Stadler FC térfelére korlátozódott a játék, a ferencvárosiak azonban nem boldogultak a vendégek sziklaszilárd védőfalával, amelyet gyakran kilenc-tíz mezőnyjátékos alkotott. A 63. percben újra igen meleg volt a helyzet az akasztóiak kapuja előtt, de sem Horváth F., sem Miriuta nem tudta a gólvonalon túlra juttatni a labdát. Közben feltűnt, hogy Varga Zoltán már nem a kispadon üldögélt, hanem mellette álldogált, s időnként a zsebéből előhúzott összeállításból puskázva névre szólóan osztogatta a tanácsokat játékosainak. A 72. percben megtört a jég: Nagy N. bal oldali beadását Horváth F. 6 m-ről bombázta a kapu jobb olalába (1-0). A 80. percben Nagy N. újból a bal oldalról küldte középre a labdát, amelyet Horváth F. csak azért nem ért el, mert a 16-oson belül elhúzták a lábát. A játékvezető most sem adott büntetőt.

Az NB I. állása:

1. MTK FC 6 6 – – 16- 4 18 pont
2. Újpesti TE 6 5 – 1 17- 5 15
3. Vasas Casino Vigadó 6 4 1 1 9- 3 13
4. Ferencváros 6 4 1 1 13- 9 13
5. Videoton FC Fehérvár 6 3 2 1 11- 6 11
6. Haladás VFC 6 3 2 1 8- 5 11
7. DVSC-Epona 6 3 1 2 14- 9 10
8. Győri ETO FC 6 3 1 2 6- 7 10
9. BVSC 6 2 2 2 7- 6 8
10. III. ker. TVE 6 2 2 2 7- 8 8
11. Zalaegerszegi TE 6 2 1 3 8-14 7
12. Békéscsabai EFC 6 2 – 4 9-10 6
13. Csepel SC 6 – 5 1 5- 6 5
14. Kispest-Honvéd TIG FC 6 1 2 3 8-13 5
15. Pécsi MFC-Titán 6 1 1 4 5-14 4
16. Vác FC-Samsung 6 1 – 5 9-14 3
17. Siófoki Bányász SE 6 1 – 5 3-12 3
18. Innstadt Stadler FC 6 – 1 5 2-12 1

Góllövőlista:

7 gólos: Kenesei K. (MTK FC)
6 gólos: Sándor T. (DVSC-Epona), Szanyó (Újpesti TE)
4 gólos: Ilea (DVSC-Epona), Arany (Ferencváros)
3 gólos: Szabados (Békéscsabai EFC), Horváth F., Nicsenko (Ferencváros), Fodor (Győri ETO FC), Negrau (Haladás VFC), Tököli (Pécsi MFC-Titán), Kovács Z. (Újpesti TE), Váczi (Vasas CV), Korsós, Takács (Videoton FC Fehérvár)

*

Mucha József, pályaedző: – Pár nap eltelt. Varga Zolival még nem beszéltük meg a jövőt. Visszautazott Németországba, kedden én vezetem az edzést. Szerdán bajnoki, majd szombaton ismét NB I-es összecsapás. Pörögnek az események, így érthető, Varga Zoltánnak sem volt ideje arra, hogy velem tisztázza, miként tovább.

– Muchára nagy szüksége van a Ferencvárosnak, ezt a játékosok is így vélik.
– Köszönöm nekik. Jómagam is úgy gondolom, azaz szívesen csinálnám tovább. Amúgy érvényes szerződésem van. A döntést azonban Varga Zoltán mondja ki. Ki tudja, netán nem velem képzeli el a folytatást. Remélem, velem dolgozik, hiszen mindketten egyet akarunk: a minél jobb helytállást.

NS-19960915-01-19960914

NS-19960915-03-19960914

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
    Húsvéti...
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 04.30. 19:30 FTC-MOL VIDI FC (TV:M4)
Következik: 04.27. 19:30 Honvéd-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST